A müncheni pályaudvaron boldogan integető kezek, melyek az új német Willkommenskulturt (azaz a „befogadás kultúráját”) jelképezték, lassan a nyár egyre inkább halványuló emlékeivé fakulnak. Bár Angela Merkel német kancellár megerősítette választóinak azt az üzenetet, hogy igenis képesek vagyunk rá („Wir schaffen das!”), vagyis felvesszük a Németországba érkező menekülteket, sőt még a média is azt harsogja, hogy nem szabad feladni a „befogadás kultúráját”, a politikai döntések egyre inkább az újonnan érkezők kipaterolása felé mutatnak.
Egy német rendőr kölcsönadja a sapkáját egy mnekült kisfiúnak, aki családjával a buszra vár Münchenben. Fotó: Christof Stache/AFP
Hogy miért is? Októberben a német kormány gyorsított eljárásban szigorított a menedékjogon: mostantól újra érvényes az ún. Dublini eljárás (amely előírja, hogy minden menekültnek abban az országban kell maradnia, ahol először regisztrálták), és ez alól a szír menekültek se jelentenek már kivételt. A visszautasított menekült nem adhat be újabb kérelmet, és nem fellebbezhet. Továbbá, a jobboldali, konzervatív bajorországi Keresztényszociális Unió (CSU – a kormányzó Kereszténydemokrata Unió bigottabb testvérpártja és koalíciós partnere) nyomására, az új törvény megvonja a menedékkérőktől a pénzügyi támogatást is, így mostantól csak természetbeni juttatást kaphatnak. A ProAsyl menekültjogi szervezet és a német ügyvédegyesület (Deutscher Anwaltverein) kritikája szerint a kormány aktuális menekültpolitikája nem biztosítja a menekültek létminimumát. Ezzel pedig korlátozza az emberhez méltó menekültpolitikai eljárást, sőt mi több, gátolja a hosszútávon sikeres integrációt is.
A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a menekültek akár hat hónapig is röghöz vannak kötve, ugyanis a regisztráció és menedékkérelmi folyamata alatt csak az első felvételi helyszínen tartózkodhatnak. Ezalatt nem dolgozhatnak, és ha már ismerősük vagy rokonaik vannak máshol Németországban, náluk sem lakhatnak. A menekültszállások Németországban is katasztrofálisan túl vannak terhelve, százan, ezren élnek szűk helyen együtt, ami gyakran konfliktusokhoz vezet. A civil szervezetek ezért az követelik, hogy a jelenlegi városszéli tömegszállók helyett inkább üres lakásokban, vagy más városi épületekben szállhassanak meg, ahol magánszférájuk lehet.A befogadás kultúrája tehát, úgy látszik, csak médiahatékonyságban állja meg a helyét (ne feledjük, még a bulvárlapok is a menekültek pártját fogják Németországban, ami példaértékű), de nem képes arra, hogy olyan törvényjavaslatokhoz vezessen, amelyekkel a nyári lendületet követően is hatásosan és gyorsan lehetne befogadni a menekülteket.
De miért nem képesek erre mégsem?
Két oka van annak, hogy Merkel politikája eltávolodik a korábban oly büszkén hangoztatott befogadás kultúrájától. Leginkább talán stratégiai elgondolásokkal lehet magyarázni, hogy a „feketék” (ez a CDU és a CSU párt színeire utal) a menekültekkel szemben elutasító politikát folytatnak. Így próbálják elcsábítani a jobboldali radikális szimpatizánsokat egyrészt a meglehetősen idegenellenes Alternatíva Németországért (AfD) párttól, másrészt a Kelet-Németországban többezres tüntetéseket szervező „Pegida” (Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen) mozgalomtól.
Az AfD alig három éve létezik, a Pegida pedig mindössze egy éve. Az idegenellenes propagandájukkal viszont megannyi „aggódó polgárt” („besorgte Bürger”, ahogy a Pegida-szimpatizánsok magukat nevezik) sikerült megszólítaniuk – ez alatt nem neonácikat értünk, hanem leginkább egy sereg kiábrándult keletnémetet (főleg férfiakat), akik nem voltak képesek az egyesült Németországban megtalálni a számításaikat, sikertelenségükért pedig a bevándorlókat, főleg a muszlimokat hibáztatják (még ha a keleti tartományokban nem is igazán élnek bevándorlók).
Mindkét csoport rendszeresen szervez felvonulásokat és erősen kritizálja Merkel „kaotikus” menekült-politikáját. A különbség közöttük annyi, hogy az AfD (amelynek több EP-képviselője is van, és két éve a német parlamentbe is majdnem bejutott EU-kritikus kampányával) valamilyen szinten szalonképesebb alternatívát kínál, ezért el is határolja magát a Pegida sokszor nácigyanús kijelentéseitől (Lutz Bachmann Pegida-vezetőről elő is került egy kép, amelyen oldalra nyalt hajjal és Hitler-bajusszal pózol) – populista, xenofób propagandáért viszont az AfD politikusainak se kell a szomszédba menniük.
Emellett a kormánykoalíción belül kifejezetten erős a CSU menekültellenes hangja, amelynek hatása nagyon is érződik a mostani törvényjavaslatban. A bajor konzervatívok sose rajongtak különösebben a menekültekért (bár azért a kampányvideókban korábban még büszkén emlegették Bajorország sokszínűségét), a biztosítékot viszont az verte ki náluk, hogy szeptemberben Bajorország déli határán át a tartományi székhely, München pályaudvarára érkeztek meg a Magyarországról végül továbbengedett menekültek. A német menekültügyi hivatal emberhiány miatt képtelen volt ellátni a feladatát. Ez jól jött a populista konzervatív mozgalmaknak, akik a menekültekre fogták a káoszt és hozzátették: az újonnan érkezettek miatt nem jön össze a kiegyensúlyozott költségvetés (a korábban olyan büszkén hirdetett, úgynevezett „fekete nulla”), és tuti, hogy a kormányzati pénzek innentől a családok helyett a menekülteknek fognak jutni.
Summa summarum, a hiszti, még ha alaptalan is volt, elég sokakat a menekültek ellen hangolt. Míg az elején még csak a kamumenekülteknek tartott koszovóiak (és más balkániak) ellen ment a heccelés, egy idő után már a szírek is érezni kezdték, hogy sokasodnak a bosszús tekintetek.
És erre jött rá a szigorítás
Hogy miről is beszélünk pontosan? November 16-án a német belügyminisztérium egy újabb törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint a jövőben érkező menekültek számának csökkentése érdekében nem támogatnák innentől a már felvételt nyert emberek családtagjainak utólagos befogadását. Ez a konkrétumok szintjén azt jelenti, hogy a polgárháborúból menekülők két évig nem hozhatnák magukkal Németországba a szeretteiket (már ha azokat nem hozták magukkal az életveszélyes úton). A szír menekültek sem jelentenek itt kivételt.
Ezen kívül a menekülteket most már meg is büntetnék, ha az első hat hónapban nem azon a felvételi helyszínen tartózkodnak, ahová a hatóságok küldték őket. A büntetés a menedékkérelmi folyamat szünetelését jelentené, a tartózkodási kötelezettség második megsértése után pedig kiutasíthatnák a menedékkérőt Németországból. A „Königsteiner Schlüssel” elnevezésű rendszer eredetileg csak a német kutatóintézetek költségeit osztotta el tartományonként – de 1982 óta az az irányadó abban a kérdésben is, hogy hova mennyi menekültek jusson. Ezzel a rendszerrel az a nagy probléma, hogy hiányzik belőle az emberiesség, nem engedi például, hogy egy menekült rokonoknál vagy barátoknál szálljon meg, hanem statisztika alapján küldi valamelyik tartományba.
Vannak még szövetségesek
Szerencsére nem mindenki állt még be a menekült-ellenes kórusba. A német Zöld Párt például ellenzi az új törvénytervezetet. Ez a párt szövetségi (föderális) szinten ellenzéki ugyan, de a 16-ból nyolc tartományban részt vesz a kormányzásban és így befolyásolhatja a mostani döntéshozatalt. A német törvényhozás ugyanis két részből áll: mind a szövetségi parlamentnek (Bundestag), mind a tartományok választott képviselőinek (Bundesrat) egyet kell érteniük egy javaslattal, hogy az törvényi erőre juthasson. A zöldek pedig, a konzervatívokkal ellentétben a családegyesítést nem korlátoznák – helyette egy adókból támogatott alap létrehozását követelik, amely az integrációhoz szükséges intézkedéseket támogatná, illetve annak összegeit fedezné.
De még náluk se minden fekete és fehér: a Zöld Párton belül is folyik például vita menekült-kérdésben. Mivel a párt egyik része a nyáron beleegyezett a kormány határozatába, hogy a balkáni országokat biztonságos származási országoknak nyilvánítsák, most a párt baloldalibb része egy liberálisabb politikával szeretné mutatni a választóknak, hogy a pártnak nem minden tagja érzéketlen a menekültek iránt. Ők kritizálják a kormány „két-kategóriás”- menekültpolitikáját, amely bizonyos menekülteket előnyben részesít másokhoz képest. Helyette azt mondják, nem annak kell eldönteni a menedékkérelmet, hogy pontosan melyik országból érkezik a menedékkérő, hanem annak, hogy mi várna rá, ha hazatérne. Ezen kívül a zöldek olyan politikát követelnek, amely tényleg elősegítené az integrációt, összehozza a családokat, és ezzel ténylegesen tükrözi a befogadás kultúráját. A múlt hétvégi pártkongresszuson Cem Özdemir pártelnök hangsúlyozta azt is, hogy biztosítani kell a menekültek integrációját – nyelvtanfolyamokkal és munkával, hogy mint fogalmaz „tanuljunk a vendégmunkáskorszak hibáiból.”
Mire megyünk vele?
A kérdés most az, hogy mennyit tud elérni a Zöld Párt bal szárnya a mostani politikai helyzetben. A párizsi események után Németországban is megerősödött a félelem a további terrortámadásoktól. Bármennyire is figyelmeztetett még az amúgy elég konzervatív Thomas De Maizière belügyminiszter és Horst Seehofer CSU-elnök is, hogy ne keverjük a menekültpolitikát a terrorizmus elleni küzdelemmel, a legújabb támadások csak erősítik a xenofób populistákat az országban. Az AfD és a Pegida ok-okozati összefüggést lát a terrorista merényletek és Berlin, valamint az Európai Unió „felelőtlen” menekültpolitikája között. A múlt heti (Párizs utáni) Insa-Meinungstrend német közvéleménykutatásban 10,5% támogatottsággal az eddig legmagasabb eredményét érte ugyanis el az AfD. Ennek fényében pedig egyre fontosabb lesz a kormánynak, hogy ellensúlyként működjön a Pegida-féle követelésekkel szemben, amelyek a menekültek teljes kontrollját és gyors visszatoloncolását követelik.
És akkor most mi lesz?
Szerencsére a német föderális rendszer, valamint a Bundestag és Bundesrat szükséges megegyezése több párt együttműködésére alapoz. Így a fontos politikai kérdéseket nem a félelemre és indulatokra alapozó idegengyűlölet dönti el, hanem remélhetőleg egy mérlegelt politikai vita a parlamenti pártok közt. Ha pedig ennek fényében a zöldek képesek lesznek bevetni magukat, lehet hogy mégiscsak megmarad egy kicsi a befogadás kultúrájából.
