Nem állami szertartás keretei között, nem a kormány közreműködésével temetik el Göncz Árpád volt köztársasági elnököt, és azt hiszem, ez jól van így. Bárki számára nevetséges lett volna, ha Orbán vagy Áder mond elérzékenyült beszédet a sírja felett. Persze Orbánnak és Ádernek is van joga gyászolni Gönczöt, és bízom benne, a gyászuk őszinte is.

(Fotó: MTI / Mohai Balázs)

De ott van a másik fejezet. Az Egyenlítő blog cikke végre kieresztette azokat a hangokat, amelyek a köztársasági elnökünk halála óta csak mélyben fortyogtak: Változtassuk Göncz temetését az Orbán-rendszer arculcsapásává. Ha már meghalt ez az öregúr, használjuk valami jóra, egy kis orbánozásra. Vannak, akik már egyenesen Rajk László újratemetését is emlegetik, és halkan de erősen adnak hangot abbéli vágyuknak, hogy hátha az lesz mint 56-ban.

Úgy tűnik, hogy a gyászszertartás során egyre kevesebb tér jut annak, hogy emlékezzünk arra, amit Göncz képviselt: a nép szolgálatát, valamint a demokratikus és liberális értékek melletti erős és elvszerű, és egyben alázatos és jóhiszemű kiállást.

Nem tudom, Göncz végakarata a temetéséről azt a célt szolgálta-e, hogy halálában kiálljon az Orbán-rendszerrel szemben, vagy egyszerűen túl flancosnak tartotta az állami temetést, illetve barátai, harcostársai mellett akart nyugodni. Nem tudom kivenni a sok cikkből, hogy mit is ír pontosan a végakarat, talán igazam van, talán nem, sőt az is lehet, hogy mindkettő.

De abban biztos vagyok, hiba lenne Göncz Árpád emlékét és temetését csakis Orbán Viktor ellen felhasználni. Mert ennél sokkal többről szól. A szolgáló politikusról, a nép szolgálatáról, a diktatúrák elleni kérlelhetetlen kiállásról, az ember és az emberélet tiszteletéről és védelméről, a demokráciáról, a szabadságról, a szolidaritásról és az egyenlőségről. 

Ezek az értékek önmagukért beszélnek, Göncz Árpád alakja a példa erejével állít fel morális mércét, amelyhez képest mások politikai cselekedeteit megítélhetjük, ha akarjuk. De végzetes hiba lenne ezeket az értékeket és az egész életművet pusztán Orbán Viktor jelenlegi rendszerével szemben értelmezni. Mert Göncz életútjának akkor is lesz jelentősége, ha Orbán már nem lesz sehol, és ezeknek az értékeknek a valódi képviselete nélkül Orbán örökre itt marad.

Kicsit vágyvezérelt politikának tűnik ez a helyzet is, mint majd’ minden ellenzéki akció az elmúlt években. Pontosabban olyan helyzetnek tűnik, amelyben rövid távú vágyaink érdekében felemésztjük azt a morális és szellemi tőkét, azt a múltat, azt a hagyományt, amelyből valóban építkezni lehetne, amelyből kiindulva valóban gondolkodni lehetne arról, mit is rontottunk el, és mit kéne máshogy tennünk, hogy jobban működjön az ország. Ehelyett pedig a vágy az „Orbán takarodj” legyen, várhatóan eredmény, és valós társadalmi támogatottság nélkül.

Persze érzelmileg könnyű ezzel azonosulni, hiszen egyszerre adhatjuk ki a haragot és fejezhetjük ki a szeretetet, formásan ellenpontozva a borzasztó Orbán-rendszert egy csodálatos ember életútjával. Csak valójában ennek a csodálatos embernek az életútja az, amelynek nem Orbánt kell lehordania, hanem egy jól működő és mindenki számára élhető demokráciának lehetne az alapja. De úgy tűnik, ez most újra elmulasztjuk.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni a magyar baloldal nagya alakjairól, támogass minket!