Ahogy ott állt az emelvényen, látszott az arcán, hogy Nagy Imre újratemetésén mondott beszéde után negyed évszázaddal újra valami komolyra készül. Sugárzott a tekintetéből az eltökéltség. Szerényen nézett szembe a sokezres tömeggel, pedig lett volna oka büszkének lenni. Öt év kormányzás alatt felére csökkentette a gyermekszegénységet, a kórházak többségében ez idő alatt érezhetően javult a helyzet, a korrupció pedig visszaszorulóban volt, és miután saját maga jelentette fel harmadik államtitkárát a közpénzek ellopása miatt, mindenki számára egyértelművé vált, hogy ez az ember komolyan gondolja küldetését: egy tisztességes, az elesetteket segítő országot akar létrehozni, ahol a kormányzása idején nem a haverok, hanem az emberek jutnak egyről a kettőre. És bár szerette a focit, és építhetett volna stadiont is közpénzből nyakra-főre, a helyén volt a szíve, ilyen böszmeség eszébe sem jutott volna.
De most újabb kihívással nézett szembe. A sok ezer kilométerre dúló háború miatt százezrek, milliók indultak el Európa felé, menedéket keresve a gyilkosok, az üldözés és a kilátástalan jövő elől. A keresztény Európa, és benne a keresztény ország keresztény miniszterelnöke komoly feladat elé nézett: félretéve az elemi emberi együttérzést, pengés drótkerítést épít az üldözöttek útjába, és ezzel próbálja „rövidre zárni” a problémát, vagy a korábbi jótettek sorát folytatva megpróbál legalább fedélt és ételt adni a menekülőknek. A döntés nem is lehetett kérdéses. Aki az emberekben testvért és nem ellenséget lát, az csak ilyen beszédet mondhatott. Amint megszólalt, néma csend lett a téren, és ezeket a szavakat hallhatták a jelenlévők:
„Tisztelt Hölgyeim és Uraim,
az ország újabb komoly kihívással néz szembe. Mint mindannyian tudják, az elmúlt öt év során rengeteg feladatot végeztünk el, de a tisztesség és a rend megteremtéséhez még évtizedeket kell dolgoznunk. Bár megállt a magyar emberek elvándorlása, a javuló közállapotok és egyre növekvő közbizalom miatt, és egyre több mosolyt látni az arcokon, van még tennivalónk bőven. Kicsit jobb a helyzet az egészségügyben, olyannal legalább már nem találkoznak, mint Gyurcsány idején, hogy szappan és wc papír sincs egy kórházban. Végre eljutottunk oda, hogy a gyermekeinket nevelő bölcsődei dolgozók átlagfizetése is meghaladja a százezer forintot. A korrupt politikusok pedig kezdik megérteni, hogy börtönben a helyük, ebben magam mutattam példát, mikor kiderült, egy pártomhoz köthető, vezető politikus nem tudott elszámolni a vagyonával. És a sort folytathatnám, de nem ezért vagyok most itt.
Új kihívással kell megbirkóznia a nemzetnek. Hazánktól sok ezer kilométerre háborúk dúlnak, emberek milliói indultak útnak, hátrahagyva házukat, autójukat és szinte mindenüket. Sokuk közülük a háborúban elveszítette édesanyját, édesapját, testvérét, szerelmét, vagy maga is megsérült. Ha máshogy nem, lelkileg bizonyosan. Néhány ország milliókat fogadott már be közülük, és most Európán, és benne a magyarokon a sor, hogy segítsen rajtuk.
Komoly feladat ez. Hazánkban éppen csak elindult a rendteremtés, sajnos még milliók élnek létminimum alatt, sokan szenvednek itthon is szükséget. De az emberek – és különösen a magukról gondoskodni képtelen gyerekek – iránti emberi kötelességeink attól nem válnak semmivé, hogy vannak itthon is sokan, akik segítségre szorulnak. Ha két ember segítségért könyörög, akkor nem azt kérdezzük, milyen országban születtél, hanem megpróbálunk mindkettőnek segíteni. Hát próbáljunk meg segíteni most a menekülőknek is.
Nem lesz könnyű, de a küzdelemben nem vagyunk egyedül. A kormány már most pénzügyi segítségért fordult az Európai Unióhoz, hiszen a schengeni határ egyik államaként minket közvetlenül aránytalanul nagy teher fog sújtani, a segítségnyújtás pedig közös európai feladat és kötelesség. Elsődleges feladat ételt, italt, papírokat adni a menekülőknek, és valami fedelet ácsolni a fejük fölé. Ebből kivesszük a részünket – nemcsak azért, mert az Alaptörvényünk kötelez erre, hanem azért is, mert szívünkben az irgalom ezt diktálja.
Senkinek ne legyenek kétségei, nem lesz sétagalopp. A nyelvünket, kultúránkat nem ismerő, traumatizált embereket ellátni nagy feladat. Sok türelmet, megértést igényel majd a magyar emberektől. És nyilván lesz olyan politikai szereplő, aki rosszul értelmezett nemzettudatból, a jobboldal legrosszabb hagyományaira alapozva, összeegyeztethetetlen kultúrákról, bőrszínekről, vallásról és egyéb szörnyűségekről fog hadoválni. Ha ezt hallják, soha ne feledjék: sem az európai erkölcs, sem a kereszténység nem tesz különbséget ember és ember között bőrszín, vallás vagy kultúra alapján. Aki a menekültek ellen uszít majd politikai haszonszerzés céljából, az az európai és a keresztény értékek megtagadására szólít fel.
Sok erőt kívánok mindenkinek, aki részt vesz majd e nemes feladatban. A kormány mindvégig mellettük áll majd.”
A beszéd végén a szokásos rövid, méltóságteljes taps köszöntötte a miniszterelnököt, majd az emberek csendben hazatértek otthonaikba.
Budapest, 2015. június 15.
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni a menekültek helyzetéről, támogass minket!
