Németország: küzdelem a Tesla óriásgyára ellen Egyesek elfoglalják az erdőt, mások lekapcsolják az elektromos hálózatot

Helybéliek, anarchisták, környezetvédők és még sokan mások, évek óta harcolnak a Tesla gigagyára ellen a Berlintől mindössze öt kilométerre délkeletre fekvő Grünheide kisvárosában. Ez a Tesla legnagyobb elektromos autókat gyártó üzeme Európában.

Ebben a konfliktusban számos fontos kérdés jelenik meg: a globális kapitalizmus és a helyi ökoszisztémák közötti küzdelem, a kérdés, hogy mi számít „fenntarthatónak”, és ki határozza meg azt, valamint annak a hatalomnak a kérdése, amit az Elon Muskhoz hasonló milliárdosok szereztek meg, és arra használnak, hogy társadalmunkat a saját autoriter elképzelésüknek megfelelően formálják.

Négy évvel ezelőtt a brandenburgi kormány felülbírálta a lakosság nemleges álláspontját, és engedélyezte a Teslának, hogy a gyár építése érdekében egy hatalmas erdőterületet pusztítson el. Most a Tesla a helyi erdők és a talajvíz további károsításával igyekszik bővíteni a létesítményt. Februárban Grünheide lakosainak többsége a Tesla tervezett bővítése ellen szavazott.
[1]
A törvény szerint azonban a végső döntést a politikusok hozzák meg, nem a helyiek.

Röviddel a szavazás után aktivisták elfoglalták az erdőt, amelyet a Tesla el akar pusztítani, hogy helyet csináljon a gyár bővítésének. Jelenleg száz ember védi az területet a fákra épített különböző építményekkel. A rendőrség eddig csak megfigyelte őket,  még nem tettek lépéseket a eltávolításukra.

2024. március 5-én reggel Steinfurt közelében, közvetlenül a Tesla gigagyárától délre, Brandenburgban kigyulladt egy villanyoszlop. A szabotázsakció következtében Berlin különböző részein több ezer háztartás áramellátása szűnt meg ideiglenesen. Emellett legalább egy hétre leállt a Tesla gyár munkája, ami valószínűleg több millió eurójába került a vállalatnak.

Ezzel egyidőben egy közlemény jelent meg, amiben vállalták a felelősséget a Vulkangruppe – „Vulkáncsoport” – egy titkos anarchista csoport – nevében, amely állítólag 2011 óta aktív. A csoport vállalta magára többek között azt, hogy 2018-ban Berlin-Charlottenburgban felgyújtott egy áramkábelt, 2021-ben pedig elvágta a Tesla gyár grünheidei építkezésének áramellátását.

Az alábbiakban a Vulkangruppe közleménye mellett olvashatják az erdőfoglalás egyik résztvevőjével készült interjút, hogy a Tesla gigagyár elleni mozgalom több nézőpontját is bemutassuk.

E szöveg eredeti verziója a CrimenthInc oldalán jelent meg, 2024. március 8-án, a magyar változat Bertalan András Miklós munkája.

Az erdőfoglalás

Az alábbi sietős interjút március 8-án, pénteken készítettük a Tesla Stoppen erdőfoglaló csoport egyik résztvevőjével.

Mondd el, hogy kik vesznek részt ebben a tiltakozásban, és mit próbáltok elérni!

Sok mindent lehetne mondani arról, hogy mit csinálunk, de röviden összefoglalva: a Tesla bővíteni akarja a gigagyárát, ez a legnagyobb, elektromosautó gyára Európában, ahol körülbelül ezer ember dolgozik. Ehhez a bővítéshez további erdőterületen akarnak fákat kivágni, mivel az egész gyár egy erdőben van – vagyis egy erdő helyén. Az erdő nagy részét már korábban kivágták, hogy megépítsék a gyár első részét, de a Tesla most egy még nagyobb területet akar. Ezért foglaltuk el az erdőt.

A tiltakozásban sokféle ember vesz részt. Az erdőfoglalókat Tesla Stoppen-nek – Állítsuk meg a Teslát!- hívják, de más csoportok is részt vesznek benne, köztük egy nagyobb csoport, a Tesla den Hahn Abdrehen [„elzárni a csapot a Teslának”], amelyben sok baloldali csoport és néhány helyi lakos is részt vesz. Tüntetéseket szerveznek, és jogi küzdelmet is folytatnak. Volt egy szavazás is, és a helyiek a gigagyár bővítése ellen szavaztak, ők is ellenzik ezt a bővítést.

Fontos megemlíteni, hogy mi nem csak erdőfoglalók vagyunk, hanem vízfoglalóknak is nevezzük magunkat, mert a terület, ahol a gyár fekszik, egy vízvédelmi terület is. Rengeteg vizet használnak a gyár működtetéséhez, ami rengeteg problémát okoz, és több százezer ember talajvizét károsító baleset is történt a területen.

Tágabb értelemben ez egy tiltakozás a „zöld” kapitalista növekedésként keretezett rendszerek ellen. Mi azt állítjuk, hogy: A tiszta autó egy mocskos hazugság – nem igaz, hogy megoldják a klímaválság problémáit. Az elektromos autók nemzetközi problémát jelentenek, a Teslák akkumulátorai olyan anyagokat használnak, mint a lítium és a kobalt, amelyek extraktív projektekből származnak. Ez számunkra problémás, mivel kizsákmányolással jár, ez a Föld és az emberek kizsákmányolásának neokoloniális módja.

Az extraktív projekt olyan termelési felépítés, ahol a nyersanyagok kitermelése és feldolgozása a gyártás helyétől hatalmas távolságra, másik országban, vagy akár másik földrészen történik. Így a természet és az emberek kizsákmányolása globálissá válik, mivel a kitermelés (pl.bányászat) sokszor iparilag fejletlenebb országokban zajlik, ahol a természet és a munkavállalók védelme nem, vagy csak alig létezik. Ez tulajdonképpen egy újfajta gyarmatosításnak, neokolonializmusnak is tekinthető. (A fordító megjegyzése.)

Milyen taktikákat alkalmaztok az erdőfoglaló akció során?

Fákat foglalunk el, és lombházakat építünk rajtuk, ösvényeket a fák között. Ezekben a faházakban élünk, és azon dolgozunk, hogy felkészüljünk az állam kilakoltatási kísérleteire, hogy amikor a rendőrség megérkezik, biztonságban legyünk a faházakban, és megvédhessük az elfoglalt erdőterületet.

Amikor a talaj szintjénél 1,5 méternél magasabbra mászunk fel, akkor a német törvények szerint a rendőrségnek speciális egységeket kell alkalmaznia, hogy lehozzanak minket – és mivel nincs elegendő különleges erő vagy hegymászó-rendőr, akik ezt megtehetnék, ez megnehezíti a dolgukat. Előkészítjük a faházakat arra, hogy a magasban is meglegyen az infrastruktúra, konyha, víz, minden – hogy akár egy hétig is fenn tudjunk maradni, ha a rendőrség el akarná kezdeni az kilakoltatást.

lombházak a magasban, kép: teslastoppen.noblogs.org

A sajtóban és a közösségi média tevékenységünk során igyekszünk nagyon nyitottak és barátságosak lenni. Ez egy nagy, együttműködést motiváló kampány: megpróbáljuk bevonni az embereket és segíteni nekik, hogy részt vegyenek benne, sokat dolgozunk együtt a helyiekkel. Olyan dolgokat próbálunk alkalmazni, amit más helyeken, például a Lützerathban történt megszállásokból és tiltakozásokból tanultunk.

A Mérce cikkei Lützerathról itt és itt olvashatók.

Az erdő megszállása a múlt hét elején kezdődött. Ami a taktikát illeti, 80-100 emberrel jöttünk ide, azonnal nyolc platformot és faházat vittünk be az erdőbe az éjszaka folyamán. Ez rengeteg logisztikával járt – a fák közé emelni őket és a többi, vagyis egy éjszaka alatt, nyolc faházzal kezdtük a foglalást. Egyértelmű üzenet is volt, és a célja, hogy elegendő erőforrást biztosítsunk, hogy a következő napokban ne lehessen minket kilakoltatni: nyolc lombházat 80-100 emberrel nem olyan egyszerű eltávolítani.

Ami az együttélésünket illeti, anarchista módon próbáljuk megszervezni magunkat. Döntő részben önszerveződés alapján, különböző csoportjaink vannak, amelyek plenáris és kisebb találkozókat szerveznek. Sok megbeszélnivalónk van, hogyan élünk együtt, hogyan próbálunk megszabadulni a hierarchiáktól, a rasszizmustól, a szexizmustól és így tovább. A lényeg, hogy megszervezzük magunkat, de nyitottak vagyunk új emberek felé is, és elgondolkodunk azokon a tendenciákon is, amelyeket a társadalomból hozunk magunkkal.

Jelenleg jól mennek a dolgok: sok támogatást kapunk, sokan jönnek ide, nagy a médiafigyelem, sok az újságíró. A vízzel kapcsolatos kérdést megpróbáljuk világméretű éghajlati problémaként megfogalmazni, annak kérdéseként, hogy ki jut vízhez, és ki nem. Egyelőre minden rendben megy, de többen is úgy gondoljuk, hogy a jövő héten megpróbálnak majd kilakoltatni minket, mert az elmúlt napokban megjelentek a rendőrök, és mindent lefilmeztek, fényképeket készítettek – a speciális egységektől voltak.

Szóval… nem gondoljuk, hogy biztonságban vagyunk.

Milyen hatással volt a szabotázsakció az erdőfoglalásra?

A támadásról csak a hírekből értesültünk. Számunkra az erdőben nem sok változást hozott. Persze megváltoztatta néhány sajtótermék és médiaszemélyiség keretezését, akik most már azt mondják, hogy Ó, ti mind terroristák vagytok, és persze ettől még nagyobb médiafigyelmet kap a dolog… Ezért a mi sajtó- és közösségi média tevékenységünket is megváltoztatta, mert azt próbálják mondani, hogy Ti ugyanolyanok vagytok, ugyanazt csináljátok, mint azok, akik felgyújtották az elektromos oszlopokat. Így most egy kicsit nehezebb a sajtómunka, de magában az erdőben számunkra nem sok minden változott.

Hogyan kapcsolódik ez a konkrét küzdelem más aktuális ökológiai, antikapitalista és antifasiszta küzdelmekhez Németországban?

Más németországi küzdelmekhez viszonyítva, ezzel az erdőfoglalással akarjuk megtenni a következő lépést a klímaigazságosságáért folytatott harcban, megpróbáljuk a vizet, mint kérdést bevonni, és megpróbáljuk leleplezni a „zöld növekedés” narratíváját, azt az elképzelést, hogy az elektromos autók megoldják a problémát. Ugyanakkor ez a megszállás annyiban kapcsolódik az antifasiszta mozgalomhoz, hogy Elon Musk is része a fasiszta problémának [2].

A lényeg az, hogy új ötleteket kapjunk, és lépéseket tegyünk a kapitalizmus megszüntetése felé. Egy másik projekt, amelyik részt vesz az akcióban, a Disrupt, amely egy új kezdeményezés a radikális baloldal megszervezésére. A Disrupt és a kampány, most ennek az erdőfoglaló akciónak a része, így sok új dolog várható Németországban és Európában.

Más országokból is kapunk támogatást. A francia Les Soulèvements de la Terre [A Föld Felkelései] csoportból néhányan meglátogatnak minket ezen a hétvégén. Próbáljuk támogatni a Tesla dolgozóit is, mert nagyon rossz munkakörülmények között dolgoznak, alacsony a fizetésük, és rengeteg más probléma is van. Megpróbáljuk támogatni őket, beszélgetni velük a helyzetükről.

 

Állítsuk meg a Teslát! – Vulkáncsoport

Támadás az áramellátás ellen Steinfurt közelében

Ez a nyilatkozat március 5-én reggel jelent meg, nem sokkal a nagyfeszültségű elektromos átviteli torony felgyújtása után, bár az akciót március 8., a nemzetközi nőnap előestéjén zajlónak írja le.

Németül az Elon név az Elend szóhoz hasonlóan hangzik, ami nyomorúságot jelent. A német olvasók számára a szerzők szóvicce Elend Musk a szövegben végig Misery Musk ként olvasható.

Ma szabotáltuk a Teslát. Mert a grünaui Tesla felemészti a földet, az erőforrásokat, az embereket és a munkaerőt, miközben hetente 6000 terepjárót, gyilkológépet és monstrum teherautót köp ki. A mi ajándékunk március 8-ra [Nemzetközi Nőnap] az, hogy leállítjuk a Teslát.

Mert a Gigagyár teljes megsemmisítése és ezzel együtt az Elon Muskhoz hasonló „technofasiszták” tönkretétele egy lépés a patriarchátus alóli felszabaduláshoz vezető úton.

Ez a gyáróriás a kizsákmányolás szélsőséges körülményeiről vált ismertté. Szennyezi a talajvizet, és hatalmas mennyiségben fogyasztja az amúgy is szűkös ivóvizet[3] a termékei előállításához. Brandenburg-Berlin tartományt gátlástalanul kiparcellázzák a Tesla számára. A vízfelhasználásuk kritikusait, a helyi lakosokat és az ökoaktivistákat elhallgattatják. A számokat meghamisítják. Törvényeket módosítanak, és becsapják az embereket. Ennek ellenére a Grünheide környéki lakosság nagyobbik része elutasítja a Tesla gyárat a vízlopás és a dzsentrifikáció miatt. A tiltakozás és az ellenállás töretlenül zajlik és fokozódik, mert egyre több okunk van rá. A Tesla a szennyező akkumulátorgyár mellett most további 100 hektárral akarja bővíteni a gyártási területét, beleértve egy teherpályaudvart is.

A raktározási és logisztikai terület bővítése közvetlenül az üzemben (beleértve az intenzív vasúti logisztika lehetőségét is) az ellátási láncok és a termelés stabilizálását szolgálja, mivel jelenleg a kínai kényszermunkatáborokból érkező szállítmányok nem vehetik igénybe a Vörös-tengeren keresztül vezető közvetlen útvonalat. A brandenburgi gazdasági minisztérium pedig a Tesla kezéből eszik, annak ellenére, hogy számos indoka lenne rá, hogy megtagadja az [bővítési] engedélyt. Úgy tűnik, csak az a fontos, hogy Brandenburg virágzó gazdasági telephellyé változzon.

A Tesla a „zöld kapitalizmus” szimbóluma és totalitárius technológiai támadás a társadalom ellen. A zöld növekedés mítosza csak egy mocskos ideológiai bűvésztrükk a helyi kritikák kizárására. A klímakatasztrófából való kiutat sugallja, de a „zöld kapitalizmus” a gyarmatosítást, a földrablást és az éghajlati válság súlyosbodását jelenti!

A lítium akkumulátorok mérgező chilei bányákból származnak, és további ritka fémeket is használnak, ami nyomort és pusztulást jelent azoknak, akik a bányák közelében élnek. A Berlin melletti Grünheidében található akkumulátorgyárnak például a ritka lítiumra van szüksége, amelyet Bolíviában bányásznak.

Musk kiteríti a kártyáit, ha a bolíviai lítiumbányászat keresztülviteléről van szó: Azt puccsolunk meg, akit akarunk![4].
Ez a válasza az őslakosok bányászattal szembeni ellenállására. Az ásványkincseket brutális körülmények között termelik ki a földből. A zöld alku [green deal]  csupán a gazdasági növekedés korlátok nélküli kiterjesztését jelenti. A vidéki lakosság Portugáliában is ellenáll a lítium pusztító kitermelésének.[5]

A Tesla ugyanúgy bánik az emberekkel, ahogy kihasználja és tönkreteszi a Földet. A világ minden táján kényszermunkásokat, például a kínai ujgur embereket (halálra) dolgoztatja (ahogy ezt a Volkswagen is teszi)[6], akiket a rasszista kínai rezsim a vállalatnak a termeléshez kiszolgáltat. Még Grünheide-ben is katasztrofálisak a munkakörülmények. Nemrég elbocsátották az IG Metall egyik üzemi tanács tagját Grünheide-ben, annak ellenére, hogy ez a Tesla sárga üzemi tanácsa[7], de az igazság a gyárban uralkodó körülményekről egyre jobban látható.

A baleseti statisztikák javítása érdekében az embereket taxival viszik kórházba ahelyett, hogy mentőt hívnának. A belső kritikusokat kirúgják, és ha jogi lépéseket tesznek, jogi egyezségre kényszerítik őket. A pénzügyi kártérítést aztán szájkosárként használják, hogy elkerüljék a rasszista elbocsátásokról szóló nyilvános vitát, például szerződéses büntetésekkel fenyegetőzve. A felmondott alkalmazottnak a pénzért cserébe be kell fognia a száját– ez a megoldásuk.

Így néz ki a totalitárius technológiai támadás. Egy Tesla jármű a közterek megfigyelőberendezése is egyben. Minden irányban nagy felbontású Samsung-kamerákkal van felszerelve. A Samsung pedig egy olyan vállalat, amely többek között a fegyvertechnológiában is vezető szerepet tölt be. A gyártó szerint a kamerák 250 méteres távolságig rögzítenek. „Őrző üzemmódban” mindent felvesznek a jármű környezetében, és a sofőrt is megfigyelik vezetés közben. A sofőr máris a Tesla univerzum ingyenes alkotóeleme és kísérleti nyúl egyszerre. A mesterséges intelligencia a sofőr minden mozdulatát és hibáját regisztrálja, és pénzzé teszi azáltal, hogy az adatokat az autonóm vezetés szoftverének fejlesztésére használja fel.

A tesla frankfurti telephelyén 15 gépkocsit gyújtottak fel ismeretlenek foto: twitter alex_avoight

A Tesla militarizálja az utakat. Mozgó tankjai háborús fegyverek. Az autó a fegyver. Az út a csatatér. A 9 mm helyett a Tesla most 856 lóerőt mutatott be a világnak: Ha valaha is nézeteltérésed lesz egy másik autóval, te fogsz nyerni! – mondja Elon Musk.

A Tesla státuszszimbólum, egyszerre állítás és propaganda: az emberiség megvetése, határtalan pusztítás a „haladás” nevében és a birodalmi, patriarchális életmód érdekében. Aki terepjárót vesz, az nagy valószínűséggel a birodalmi életmód támogatója, aki ebből az őrületből az utolsó, keserű pillanatig profitálni akar. A világon egyetlen Tesla sem lehet biztonságban a lángoló dühünktől. Minden égő Tesla szabotálja a birodalmi életmódot, és sikeresen megzavarja az emberi élet minden megnyilvánulását ellenőrző, egyre elterjedtebbé váló, hatékony, intelligens megfigyelési hálózatot.

A hadseregek a Tesla Starlink műholdas rendszerét használják háborúikban. Például Ukrajnában. Az orosz hadsereg más országok Starlink műholdas termináljaihoz is hozzáfér, hogy támadásokat hajtson végre. Hasonlóképpen Izrael is a Starlink műholdas rendszert használja a gázai gyilkosságokra. A Tesla Starlink infrastruktúrája katonai tényező. Szemétből készült gyöngysorként sorbafűzve szántják az eget a műholdak, hogy totális megfigyelést végezzenek.

És most beszéljünk egy olyan emberről, aki ha kell, lerombolja önmagát is, csak hogy halhatatlanná váljon: Elon Musk. A hozzá hasonló emberekre még nem találták ki a megfelelő szitokszót, amely megfelelően leírná arroganciájukat, az emberiség iránt érzett megvetésüket, a hatalom és elismerés iránti antiszociális mohóságukat.

Nem csinál titkot a sovinizmusából. Propaganda platformja, az X a céljához vezető egyik eszköz. Itt gyűjti össze a birodalmi életforma támogatóit. Itt kényelembe helyezhetik magukat magukat az antiszemiták, az antifeministák, a tekintélyelvűek, a soviniszták, a fasiszták és az  idegengyűlölet támogatói. Itt szerveződnek elitista világképükkel akik önmagukra, mint mások feletti uralkodásra teremtettek tekintenek. Itt találkoznak az AfD árjái társaikkal.

Amikor Elon Musk éljenzi az antifeminista és neoliberális argentin elnököt az
X-en, az azért van, mert összetartoznak. Nem szégyenlősködnek: úgy döntöttek, hogy a halálos maszkulinitás oldalára állnak, és véres nyomot hagynak maguk után, mint egy emberevő szörnyeteg.

Elon Musk a neoliberális és patriarchális, neokolonialista ragadozó kapitalista új mintája ebben az évszázadban, aki más eszközöket használ, mint előtte a kizsákmányolók a korábbi évszázadban. Egy invazív korszellem, ami a saját maga által kreált gazdasági válságot használja fel a következő pusztítása megvalósítására.

Csak ő más úttörők barna nyomdokaiba lép. Az autógyáros Henry Ford is csodálója volt a náciknak a Volkswagennel és az ipar hatékony megszervezésével. A Volkswagen wolfsburgi üzemét kényszermunkásokkal működtették. Az elképzelés az volt, hogy minden német kapjon egy Volkswagent, hogy az új autópályán akár autóval, akár tankkal közlekedhessen. Ford, akit a német munkaszervezés hatékonysága inspirált, átültette az ötleteket amerikai gyárbirodalmába. A munkások elleni támadás és a kizsákmányolás tökéletesítése fordizmus néven vált ismertté.

Ez magában foglalta a munkaszervezést és a futószalagos munkát –tömegtermelés az autó egyidejű tömeges fogyasztásával. Ez a másnéven taylorizmusnak is nevezett modell a felülről lefelé vívott osztályharc egyik formájaként értelmezhető. Ma Elon Musk korunk technológiai lehetőségeit ötvözi nőgyűlölő világnézetével, patriarchális szélsőségességével és a kasztjára jellemző totalitárius hozzáállással. Autógyártóként úgy áll a történelmi hagyományban, mint egy revenant [a halálból visszatért személy], és a korának megfelelően technofasisztaként viselkedik.

Ahelyett, hogy az autót a történelem szemétdombjára hajítaná, és az ingyenes tömegközlekedést bővítené, csak a hajtástechnológiát változtatja meg, a belsőégésű motorokról az elektromos motorokra, hogy konzerválja az egyénre szabott közlekedést. A birodalmi életforma gazdaságilag jövedelmezőbb.

A hatalmi pozíciók lehetővé teszik az olyan patriarchális „látnokok” számára, mint Musk, hogy kísérletezzenek – a szó legborzalmasabb értelmében – a kizsákmányolás legfejlettebb formáival és a rendelkezésére álló emberi erőforrással. Új birodalmak meghódítása, előrehaladás, a földbe való behatolás hívatlanul. Behatolás az űrbe, az égbe, a közterekbe, a fejünkbe – az erőszaktevő semmit sem hagy érintetlenül. A Neuralink nevű neurotechnológiai cég célja, hogy összekapcsolja az emberi agyat a gépekkel. Állatokon tesztelik, hogy megtudják, hogyan kell olvasni a gondolatokban. A SpaceX-hez és a Teslához hasonlóan a Neuralink is egy olyan távoli jövőképet céloz meg, ahol az embereket különböző mértékben felhasználható értéknek tekintik. Ebben a jövőben bizonyos emberek jobb életre jogosultak, mint mások, a már érezhetően zajló ökológiai katasztrófában.

Még ha nem is vagy az X-en – korábban Twitter –, csak sétálsz az utcán, akkor is hatással lesz rád ez a szánalmas ember, a kameráival és a propagandájával. A hatalom pozíciói lehetővé teszik az állandó beavatkozást, az invazív viszonyt mindennel szemben, ami élő, és amelyet csak határozott ellenállással lehet megállítani. Korunk „technológiai fejlődése” olyan eszközökkel látja el őket, a technofasisztákat, amelyekkel fokozhatják a bolygónk kizsákmányolását és leírhatatlan pusztítását.

Hatalmának teljében ez a típus olykor úgy viselkedik, mint egy államfő, anélkül, hogy megválasztották volna. Rendelkezik a szükséges termelési eszközökkel és az emberi erőforrással, hogy politikai döntéseket hozzon. Ez a típus képes államfőket megvásárolni, pártokat és politikusokat hatalomra juttatni, akár egy olyat is, mint Hitler. Ez a típus a kormányok állítólagos döntéshozói mögött álló lángelme. Képes feltételeket szabni államoknak, vagy az államfőket a szolgálatába állítani. A rendszer rengeteg ilyen embert termel ki; ők a csúcspozícióra törekszenek, mert az megfelel a patriarchális modellnek. Puccsokat rendeznek, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy ők akarják. Csak a hatalmuk ad nekik ilyen lehetőségeket – hatalom nélkül csak nagyképű, nevetséges egomániások. Évszázadok óta emberek millióit kergetik a halálba, és úgy pusztítják a természetet, mintha az az övék lenne. Ha nem szüntetjük meg azt a rendszert, amely ilyen egomániásokat termel ki, újra és újra fel fognak felbukkanni. Tehát ez nem (csak) Elon Muskról szól –hanem a birodalmi életmódról is, amelyet ezek az emberek ránk kényszerítenek. Ez egy élethalálharc a birodalmi életforma és az emberi szabadság között.

Minden gazdasági koncepciójuk ellenére az ilyen típusú emberek egy kisebbséget képviselnek ezen a bolygón, egy olyan kisebbséget, amely úgy véli, hogy ez a birodalmi életmód a kizárólagosan helyes. Az újdonság az, hogy most már sok olyan fordulóponton vagyunk túl, amelyek megmutatták ennek a pusztító életmódnak a végességét. Lélegzetelállító sebességgel közeledünk újabb ilyen fordulópontokhoz. Évről évre, hónapról hónapra, napról napra.

(És ha semmi nem sikerül, Elon Musk és egy maroknyi alárendeltje elmenekül ennek a birodalmi életmódnak a következményei elől, és megsérti a Marsot a jelenlétével. De erős, bolygón kívüli szövetségeseink már várnak rá; a napviharok össze fogják törni a rakétáját, ahogyan már megtették az általa korábban az űrbe juttatott műholdak 30%-ával. Tehát győzni fogunk).

Plakát Elon Musk és általában a milliárdosok hatalma ellen, egy pittsburghi utcán 2022-ben. foto:CrimethInc.

Sokan még mindig természetesnek és kívánatosnak tartják ezt az életmódot és a vele járó feltételezett gazdagságot. Sokan tévesen és félrevezetve összekeverik a birtoklást és az anyagi jólétet a szabadsággal és a boldogsággal. A tudatlanság, a manipuláció és a félelem emberek generációit formálta.

Munkára és a fogyasztásra redukáltak, birodalmi életmódra degradáltak minket. Ez az anyagi jólét más emberek kárára a vád a civilizációval szemben. Ez az életmód nem teszi boldoggá a haszonélvezőit sem. Az alternatívákat láthatatlanná teszik, vagy megsemmisítik, amint azok felbukkannak. Azokat a megközelítéseket, amelyek az emberiség javát szolgálhatnák pénz- vagy hatalomszerzés nélkül, delegitimálják. A természethez és annak védelméhez kapcsolódó őslakos életmódokat kiirtják. A probléma gyökeréig ható emancipációs megközelítéseket minden korszakban vérbe fojtották. A forradalmi mozgalmakat korrumpálják, bomlasztják, vezetőiket megvásárolják, hogy még évtizedekig biztosítsák uralmukat és a pusztítás folyamatát.

Következésképpen március 8. előestéjén világítótornyot gyújtottunk a tőke, a patriarchátus, a gyarmatosítás és a Tesla ellen. A Föld folyamatos pusztítása ellen szabotázzsal lépünk fel. A határtalan gazdasági növekedés ideológiája és a pusztításon alapuló haladásba vetett hit a végső határához ért. Minden akadályt félregördítenek az olyan óriások elől, mint a Tesla, hogy Európát „első osztályú befektetési helyszínné” tegyék, „erős ipari ökoszisztémával”.

De van egy kis fennakadás. Mi, egy széles és színes ellenállás, visszagördítjük az akadályokat a helyükre. Mi vagyunk a törmelék és a homokszemek a megállás nélkül araszoló gépezet fogaskerekei között. Mi vagyunk a bomlasztó tényezők a gépházban. Mi vagyunk a kétségbeesettek és a kitaszítottak.  Németországi középosztálybeliek vagyunk vagy a menekülő migránsok. Lehetünk sokan az erdőben, a faházakban és az utcán; lehetünk olyan rejtett szabotázscsoportok, mint a Vulkán csoport. Lehetünk dolgozók az óriásüzemekben, akik bosszút állnak a üzemvezető gépein azokért a munkakörülményekért, amelyeket rájuk kényszerít. Elkaphatnak, megverhetnek, megalázhatnak, megtámadhatnak vagy meggyilkolhatnak minket – de nekünk van igazunk. Csak erőszakkal tarthatnak minket lenn. De fel fogunk állni, újra. És követni fognak minket mások is!

Oszd meg ezt a nyilatkozatot. Fordítsd le, és küldd el a globális harcban részt vevőknek!

Szabotázsunkkal azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a lehető legnagyobb áramszünetet okozzuk a Teslánál, ügyelve arra, nehogy veszélybe sodorjuk magunk vagy mások éltét.

Az autóipari termelés leállítása a vég kezdete a pusztítás világa számára. A felszabadítás örömtüze a Teslát árammal ellátó rendszer ellen irányult. Egy nagyfeszültségű oszlop légvezetékét akartuk kiiktatni a földalatti kábelek csatlakozásánál a vízálló kábelhüvelyeknél, és rövidre zárni a benne lévő hat darab egyenként 110 kV-os kábelt. Ehhez felnyitottuk a kábelkötegekhez vezető aknát, amely részben víz alatt volt. A szabadon lévő tápkábeleket meggyújtottuk, és a vízzel együtt ez okozta a rövidzárlatot. A kábelkötegek sérülése gyakran időigényes és költséges javítás. Egyidőben a pilon alatt egy nagy tüzet is gyújtottunk, hogy meggyengítsük és instabillá tegyük az acélszerkezetet.

Egy acélszerkezet csak 1300-1500 fok körül olvad meg. Mi 900 fok körüli hőtermeléssel dolgoztunk, a cél az oszlop mechanikai tulajdonságainak megváltoztatása volt. Egy teherhordó acélszerkezetben egy gyors, nagy tűz, amely 500 fokon vagy annál forróbban ég, már szilárdságvesztést okozhat, és megváltoztathatja a fém merevségét, szakítószilárdságát és rugalmasságát. Ez csavarodáshoz vagy elhajláshoz vezethet. Ez volt a szándékunk.

Közösséget vállalunk mindazokkal, akik világszerte harcolnak, és akiket szavaink elérnek!

Közösséget vállalunk mindazokkal az emberekkel, akik nem hagyják, hogy a Tesla megállítsa őket. Ha győzni akarunk az olyan óriásokkal szemben, mint a Tesla, az ellenállás sokféle formájára van szükségünk. A miénk egy a sok közül. Kiszámíthatatlan és sokszínű, de csak együtt kényszeríthetjük rá a brandenburgi gazdasági minisztériumot, hogy tartsa tiszteletben a lakosság akaratát.

Jörg Steinbach (SPD) gazdasági miniszter a grünheidei lakosok szavazásának eredményét (71% a Tesla gyárterület bővítése ellen) csak egy tényezőnek tekinti. A szavazást mindenekelőtt a „megoldás” részének tartja, ami azt jelenti, hogy a Teslának még nem sikerült eléggé meggyőznie az embereket, és a vállalatnak még meg kell csinálnia a házi feladatát, hogy megossza, megvásárolja, vagy hízelegjen, hogy meggyőzze a lakosságot. Nem fogadja el a lakosság nemleges döntését, és felszólítja a Teslát, hogy májusig találjon kisebb lakossági ellenállásba ütköző megoldást.

Mindenki szabadon, nyíltan vagy titokban örülhet az akciónknak. Aki úgy érzi, hogy el kell tőlünk határolódnia, az kérdezze meg magától, hogy miért? És ez kinek válik a hasznára?

Együtt térdre kényszerítjük a Teslát! Kapcsoljuk le a Teslát!

Üdvözlet mindenkinek az ellenállásban, az illegalitásban, a börtönökben!

Üdvözlet minden antifasisztának!

Az Állítsuk meg a Teslát! Vulkáncsoport

 

[1] – A 9200 lakos több mint 70 százaléka szavazott, 65 százalékuk a bővítési terv ellen.

[2] – A fasiszta probléma alatt jelen esetben a tőke, vagyis a gazdasági elit működésének, akár a többség akaratával szembe menő és azt megkerülő tendenciáit, pontosabban azoknak egyre kevésbé leplezett végrehajtását értjük. Az erő, vagyis a vagyon és az azon keresztül gyakorolt hatalom jogán véghez vitt akarat kizárólagosságában való hitet. A „tömegek” lenézését és feláldozható erőforrásként való kezelését.

[3] – A természetvédelmi csoportok évek óta tiltakoznak a gyár ellen, mivel a vízfogyasztása miatt folyamatosan túllépi a nitrogén- és foszforkibocsátás törvényes határértékeit.

[4] – Az El País spanyol napilap szerint : 2020 júliusában egy Twitter-felhasználó szembesítette Elon Muskot, a vezető elektromos járműveket gyártó Tesla vezetőjét azzal, hogy az USA puccsot szervezett Bolíviában, csak azért, hogy Musk hozzáférhessen az ország lítiumához. Azt puccsolunk meg, akit csak akarunk! Törődj bele! – válaszolta a milliárdos egy tweetben, amely hamarosan eltűnt; az egyetlen fennmaradt feljegyzés róla az újsághírekben található képernyőfotók:  https://www.theguardian.com/books/2023/nov/25/we-will-coup-whoever-we-want-the-unbearable-hubris-of-musk-and-the-billionaire-tech-bros

[5] – 2023 novemberében Portugália miniszterelnöke lemondásra kényszerült, mivel korrupciós ügyekben indult vizsgálat a kormánya által kötött „zöld” energiaüzletek kapcsán felmerülő korrupció miatt. Annak ellenére, hogy a lítiumbányászat már eddig is kárt okozott Portugáliában, most újabb külszíni fejtésű lítiumbányákat terveznek az ország északi részén.

[6] – A Volkswagen ellen többször felmerült a vád, hogy a kínai állami tulajdonú SAIC Motor vállalattal közös vállalkozásában ujgur kényszermunkásokat alkalmaz.

[7] – a sárga szakszervezet vagy üzemi tanács, olyan munkásszervezet, amelyet a munkáltató hoz létre és irányít, hogy látszólagos érdekképviselettel előzze meg a valódi és hatásos munkásszerveződést