A repedések
1953.
Március 5.: meghal Sztálin;
Június 13-16.: a Magyar Kommunista Párt vezetése ülésezik Moszkvában. Rákosi Mátyás Nagy Imrét nevezi ki a kormány elnökének, de megmarad első párttitkárnak;
Június 17-18.: munkások felkelése Kelet-Berlinben;
Július 4.: elkezdődnek a viták Nagy Imre menesztéséről: az „új irány”, amivel Nagy Imre a parasztok haragját próbálja csillapítani, jogot ad nekik arra, hogy elhagyják a kollektívákat; átcsoportosítja az erőforrásokat a nehéziparról a fogyasztói iparra, részleges amnesztiát hirdet a bebörtönzötteknek, bezáratja az internáló táborokat és munkatáborokat, a vidékre száműzöttek visszatérhetnek a lakóhelyeikre, megtűri a vallásgyakorlást.
1954.
Július 5.: a magyar válogatott veszít a berni világbajnokságon, zavargások törnek ki Budapesten. A nyár folyamán néhány helyen sztrájkok zajlanak.
1955.
Március 25.: megalakul a Petőfi Kör Budapesten;
Április 14.: Nagy Imrét eltávolítják a kormány éléről és Hegedűs Andrást, Rákosi emberét állítják a helyére.
1956.
Február 14-25.: az SZKP huszadik kongresszusa és Hruscsov beszéde;
Április folyamán: sztrájkhullám tör ki a csepeli gyárakban, a Petőfi Kör lesz az ellenzéki erők gócpontja;
Június 18.: a Petőfi Kör egyik tüntetésén Rajk Júlia a férje rehabilitálásáról mond beszédet, aki a párt egy korábbi vezetője volt és 1949-ben megölték;
Június 27.: a Petőfi Kör egy újabb tanácskozásán ötezren követelnek politikai változást. A tanácskozás este hétkor kezdődik és még reggel négykor is tart, majd folytatódik az utcákon;
Június 28.: a lengyel biztonsági erők leverik a munkásfelkelést a Zispo gyárakban Poznanban (Lengyelország). A hír Magyarországon is visszhangra talál;
Július 18.: Szuszlov lecseréli Rákosit Gerő Ernőre, Rákosi pedig a Szovjetunióba távozik. Megújul a párt tagsága, újra belép például Kádár és Marosán;
Július folyamán: folytatódnak a sztrájkok Csepelen;
Október 6.: Rajk László temetése a Farkasréti temetőben, amelyen Gerő és Nagy Imre is részt vesznek. A temetés hatalomellenes tüntetéssé vált, amelyen 100 ezren vettek részt;
Október 16.: a szegedi diákok létrehoznak egy független szervezetet;
Október 19.: Hruscsov Varsóba utazik, hogy a lengyel kommunista párt főtitkárát köszöntse;
Október 20-21.: sok városban és településen szervezkednek a diákok, akik mellett megjelennek a munkások is;
Október 22.: a szegedi diákoknak sikerül a budapesti egyetemeken is toborozniuk. „A szél Lengyelországból fúj!” – vallották a diákok a Műegyetem nagygyűlésén.
A gyűlésen elfogadott 14 pontos határozatban az alábbi követelések szerepeltek:
- Az MDP kongresszus azonnali összehívása, alulról választott vezetőség, az új Központi Vezetőség megalakítása.
- A kormány alakuljon át Nagy Imre elvtárs vezetésével.
- Gazdaságilag és politikailag teljesen egyenrangú alapon és egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvén álló magyar–szovjet és magyar–jugoszláv barátság megalakítása.
- Az összes szovjet csapatok kivonását Magyarországról a magyar békeszerződés értelmében.
- Általános, egyenlő, titkos választásokat több párt részvételével, új nemzetgyűlési képviselők választásával.
- A magyar gazdasági élet átszervezését szakemberek bevonásával[1] és ennek keretében a magyar uránérc magyar felhasználásával, hozzák nyilvánosságra a külkereskedelmi szerződéseket és vizsgálják felül a tervgazdaságon alapuló magyar gazdasági életet.
- Teljes ipari munkásság azonnali normarendezését a létminimum megállapítása alapján, és a munkás autonómia bevezetését az üzemekben.
- A beszolgáltatási rendszer felülvizsgálását és az egyénileg dolgozó parasztság támogatását.
- Az összes politikai és gazdasági perek felülvizsgálását, az ártatlanul elítélt politikai foglyok részére a teljes amnesztiát, illetve a hátránybakerültek rehabilitálását.
- Legyen nyilvános tárgyalás Farkas Mihály ügyében[2] és Rákosi szerepének kivizsgálását, valamint az Oroszországban igazságtalanul elítélt és ott tartott magyarok hazahozatalát.
- A néptől idegen címer helyett a régi Kossuth-címer visszaállítását, a március 15-ét és október 6-át nyilvánítsak nemzeti ünneppé és munkaszünetté. Új egyenruhát honvédségünknek.
- Teljes vélemény és sajtószabadság megvalósítását, rádión is, és ennek keretében külön napilapok az új MEFESZ szervezetnek. A régi káderanyag nyilvánosságra hozatalát és eltörlését.
- A zsarnokság és az önkény jelképét, a Sztálin-szobrot azonnal távolítsák el.
- Egymásért teljes szolidaritást vállalunk.
A nagygyűlést sok más követte a budapesti, szegedi és debreceni egyetemeken. A Műegyetemen négyezer résztvevő volt jelen, másnapra demonstrációt jelentettek be.
Miskolcon a diáklázadás hatására a DIMAVAG[3] gyár munkásai tanácskozni kezdenek és egy 21 pontos követelést fogalmaznak meg. Átveszik a gyár felett az irányítást.
„Máról holnapra kifordítjuk a világot a sarkaiból!”
1956. október 23., kedd: A tömegtüntetéseket 13 órakor a kormány először betiltotta, majd 14.30-kor engedélyezte. Több tüntetés kezdődött, az egyik Pesten a Petőfi-szobornál, amelyen az ELTE diákjai vettek részt, egy másik tüntetés résztvevői pedig a Hősök terére vonultak, hogy ledöntsék a Sztálin-szobrot, egy harmadik pedig a Bródy Sándor utcai rádióhoz ment Gerő beszéde ellen tiltakozni. Este tíz órakor az Államvédelmi Hatóság (500-600 fővel) tüzet nyitott a tüntetőkre. Elkezdődött a felkelés. A rádió székházat másnap 11 órakor foglalták el a tüntetők.
A székház védelmére kirendelték a Magyar Néphadsereget is, amelynek a tagjait a tüntetők vagy lefegyverezték, vagy a katonák önként álltak az oldalukra. Éjszakára sok munkás visszatért a gyárakba, ahol leállították a munkát és elvitték a fegyverkészletet, hogy felfegyverezzék vele a munkásmilíciákat. Budapest nagy részén fegyveres küzdelem vette kezdetét a politikai hatalommal szemben.
Ahogyan terjedt a budapesti események híre, úgy kezdődött meg az ellenállás vidéken is, Győrben, Miskolcon, az iparvárosokban, nyugaton és Magyarország északkeleti részén egyaránt.
Az első orosz beavatkozás
Október 24.: Az országban állomásozó orosz csapatok kora reggel délnyugat felől Székesfehérvárról és délkeleti irányból Ceglédről megérkeztek Budapestre több száz T-34-es tankkal és hat-hétezer katonával. Október 22-e óta álltak készenlétben. A katonákat összevonták az Ukrajnából érkező csapatokkal, akik 21-én már Záhonynál jártak. Az ÁVH és az orosz csapatok ellen spontán szerveződött csoportok vették fel a harcot, miközben utóbbiakat próbálták a maguk oldalára állítani. A csata fő helyszínei a Széna tér és Móricz Zsigmond körtér voltak Budán, Pesten pedig a Corvin köz, a Tűzoltó utca, a Ferencvárosi pályaudvar, a Nyugati és Csepel iparkomplexuma.
Aznap a rádióban bejelentik, hogy a kormány élére Nagy Imre kerül, kinyilvánítják a hadiállapotot és felolvassák Nagy Imre orosz hadsereget dicsérő üzenetét (amelyet valójában Gerő írt). Spontán általános sztrájk kezdődik. Budapesten nemcsak a nagy gyárak, de a lakossági és közlekedési szolgáltatók is leállnak.
A kerületekben forradalmi bizottságok alakulnak, például Újpesten, de Győrben és Miskolcon is. Budapesten az első munkástanács az Egyesült Izzó gyárban alakult meg, majd ezt követte a fémkohászoké Csepelen.
Október 25-től az egész országban munkástanácsok alakultak.
Kopácsi Sándor, aki Budapest rendőrfőkapitánya volt 1952-től, átállt a felkelők oldalára és fegyvereket osztott a diákoknak; egységeket szervezett, amelyek a rendőrkapitányságokkal álltak kapcsolatban.
A megyékben a forradalmi bizottságok tagjai a munkástanácsokból kerültek ki; a katonák és a parasztok lefegyverezték a politikai rendőrséget és átvették az irányítást. A győri és miskolci rádió a forradalmárokhoz került. A Nagy Imre-kormányhoz küldték az első delegáltakat, hogy megkezdjék a tárgyalást az esetleges fegyverletételről.
Október 25.: Szuszlov és Mikoján eltávolítják Gerőt a pártelnöki tisztségből, helyette Kádár Jánost nevezik ki. Nagy Imre és Kádár a fegyverletételért reformokat ígérnek. A Parlament előtt békés tüntetés zajlik, ahol a tüntetők megpróbálják átállítani a kivonult orosz tankegységeket[4]. A minisztérium épületéből azonban az ávós katonák tüzet nyitnak a tömegre, amire válaszul az oroszok minden irányba lőni kezdenek. Legalább száz ember veszti életét.
Maléter Pál ezredes, aki korábban még vissza akarta foglalni a felkelőktől a Kilián laktanyát, az események hatására átáll a felkelők oldalára.
Október 26.: A küzdelem folytatódik. Mosonmagyaróváron a határőrlaktanya parancsnoka a tüntetők közé lövet, 52 emberrel végeznek. A felkelők betörnek a börtönökbe, mintegy 5500 foglyot szabadítanak ki. November negyedikéig összesen 17 ezer foglyot engednek el, ezek háromnegyede köztörvényes bűnök miatt ült, negyedük pedig politikai elítélt volt.
Október 27.: Megalakul a Nemzeti Kormány: Nagy Imre gesztust tesz a régi pártok felé (kisgazdák, szociáldemokraták). Az első tűzszünet és béke az orosz csapatokkal.
Október 28.: A rádióban kihirdetik a tűzszünetet. Nagy Imre felvázolja a kormány programját és az orosz csapatok kivonulását követeli. Gerő, Hegedűs (volt miniszterelnök), Bata (volt honvédelmi miniszter), Piros (volt rendőrminiszter) a Szovjetunióba távoznak. A kommunista párt új vezetése: Kádár, mint főtitkár és három másik sztálinista (Apró Antal, Hegedűs András, Münnich Ferenc), továbbá Nagy Imre és Szántó György, mint reformisták.
A hadsereg néhány egységénél forradalmi tanácsokat alapítanak.
Október 29.: Az utcai összecsapások és tárgyalások is folytatódnak. A Nagy Imre-kormány új Nemzeti Gárdát alapít, ezzel is a felkelést akarja csillapítani. A Parlamentben tanácskozik az ellenállókkal. Az egyik ilyen tárgyaláson Nagy Imre azt vágja oda Csongovainak, a Tűzoltó utcaiak egyik vezetőjének:
„Hát szerinted én nem vagyok ugyanolyan magyar, mint te?!” Mire Csongovai a következőt válaszolja:
„Az meglehet, de most nem az számít, hogy ki a nagyobb magyar, hanem az, hogy ki a nagyobb forradalmár!”
Október 30.: Az orosz csapatok megkezdik a kivonulást Budapestről. Zavargások a Köztársaság téren, a Pártközpont épülete előtt, ahova ÁVH-sok menekültek. Mező Imrét, a budapesti párttitkárt kivégzik és sok ávóst meglincselnek. Nagy Imre cáfolja, hogy hadiállapotot hirdetett ki és tovább tárgyal az oroszokkal a teljes kivonulásról. Fenntartásokkal bár, de végül minden forradalmi tanács a Nagy Imre-kormány mellé áll. Sok delegáció érkezik Budapestre. Mindszenty bíboros kiszabadul. Újra alakulnak a régi pártok. 25 új napilapot adnak ki.
Az új kabinet alkotmányos és legitim, miután a területi tanácsok azt jóváhagyták. Nagy, Kádár és Losonczy a volt állampártból kerülnek az élére, Tildy Zoltán és Kovács Béla a kisgazdáktól és Erdei Ferenc a földművesektől, egy helyet pedig a szociáldemokratáknak hagynak.
Mikoján és Szuszlov, a rettegett ikrek Budapestre érkeznek. Azt ígérik, hogy tiszteletben tartják a többpártrendszert, amennyiben az nem veszélyezteti a „szocializmus alapjait”, továbbá támogatásukról biztosítják Nagy Imrét. Valójában a döntés már rég megszületett és jóvá is hagyták: a második orosz intervenció zöld utat kap.
Október 31.: A moszkvai rádió arról számol be, hogy az orosz kormány készen áll tárgyalni a csapatok kivonulásáról. A vidéki tanácsok ezzel szemben arról adnak hírt, hogy újabb orosz egységek lépték át a határt. A kommunista pártot feloszlatják, helyébe a Magyar Szocialista Munkáspárt lép.
Maléter Pál és Király Béla, a Nemzeti Gárda vezetője a Kilián laktanyában tanácskoznak egy Nemzeti Védelmi Tanács létrehozásáról, miután Dudás József, a felkelők egyik vezetőjének elfoglalta a külügyminisztérium épületét. Király ellenezte Maléter ötletét.
A kormányban két ellentétes nézőpont ütközött:
- Maléter a hadsereg szerepét hangsúlyozza és azt, hogy nem bízik a felkelők irreguláris csapataiban.
- Király pedig, aki 1944-45 között a hadsereg egyik tisztjeként szolgált, most a Nemzeti Gárda élén feladatának tekinti a katonák és a szabad csapatok egyesítését.
A céljuk egyezik: beolvasztani és irányítás alá venni a felkelő csapatokat, hogy helyre állítsák a rendet és legitimálják a Nagy-kormányt és a magyar államot.
A Ganz-MÁVAG, a Láng, a Beloiannisz és Egyesült Izzó gyárak delegáltjai gyűlést szerveznek, ahol lefektetik a gyári tanácsok működését, és kilenc pontban összegzik a programjukat. Az első pontban kihirdetik, hogy „a gyár a munkásoké”[5], amit a következőkkel egészítenek ki: „a legfelsőbb autoritás a Munkástanács, melyet a munkások választanak meg demokratikus úton”, „a direktorátust és vezetőséget a munkások választják” és „minden lényeges kérdésben – legyen az a bértábla, munkaerőfelvétel, létszámfölösleg megállapítása, javak elosztása – a munkások tanácsa hoz döntést”.
További gyűlések számos másik gyárban.
November 1.: Az orosz csapatok körbeveszik a budapesti repteret. Nagy Imre tiltakozása, az ENSZ-jelentés, Magyarország semlegességének kinyilvánítása és kilépés a Varsói Szerződésből. Győrben a forradalmi tanács feloszlatja a burzsoá pártok szervezte demonstrációt. Kádár, miután kihirdette a „győzedelmes felkelést”, eltűnik. Kormányküldöttség találkozik a csepeli munkástanácsokkal és arra kéri a dolgozókat, hogy álljanak újra munkába.
November 2.: Budapest munkástanácsai kihirdetik, hogy november 5-étől újra munkába állnak. A borsodi és miskolci tanácsok egy Nemzeti Forradalmi Tanács felállítását és hatalmának kinyilvánítását követelik, hogy a Parlament helyébe lépjen.
November 3.: A Nagy Imre-kormány átalakítása. Maléter képviseli a felkelő erőket és honvédelmi miniszter lesz. A Szabad Kossuth Rádióban beszédet mond Mindszenty bíboros. A Szabad Európa Rádión elhangzik a „Mindszenty bíborost hatalomba!” . Malétert és a magyar hadsereg tisztjeit letartóztatják a Tököli Reptéren, mikor azok az oroszok kivonulásáról mennek tárgyalni.
A második orosz beavatkozás
November 4.: Az oroszok csapatai kora reggel megtámadják Budapestet (mintegy 6000 tank és 200.000 ember). Ezek a csapatok már november 1-én átlépték a határt. Az első egységek, amelyek Ukrajna felől érkeztek, áthaladnak Miskolcon majd megérkeztek Budapest délkeleti határába. Szolnokon csatlakoztak hozzájuk a Románia felől érkező egységek. Kádár, aki napokra eltűnt (Moszkvában volt november másodika óta), bejelenti, hogy átveszi a munkások és parasztok kormányát az orosz seregek támogatásával.
A harcok szerte az országban kiújulnak. Nagy Imre a Jugoszláv Nagykövetségre menekül. Teljes az általános sztrájk.
Az oroszoknak jól jön a „baráti országok” támogatása és a Nyugat semlegessége, minden figyelem a Szuezi válságra terelődik. Akkor még nem volt tudható, hogy az amerikaiak már október 22-én kijelentették, nem nyújtanak segítséget a magyar forradalomnak.
November 5-12.:
A harcok folytatódnak az országban. Az utolsó ellenállók Pécsen vannak, ahol a bányászok a Mecsek bunkereibe vonulnak vissza és innen zavarják az orosz konvojokat, Csepel munkásnegyedeiben és a salgótarjáni régióban folynak még utóharcok.
November 12-én Újpest Forradalmi Tanácsa kezdeményezi a Központi Munkástanács létrehozását.
Nagy-budapesti Központi Munkástanács
November 13.: Kádár számos budapesti munkástanács delegációját fogadja, akiknek kizárólag gazdasági hatalmat szándékozik adni. Gimes Miklós, Fekete Sándor és Nagy Balázs megalapítják az FSZSZ-t (Független Szocialista Szövetség).[6].
November 14.: A Központi Munkástanács (KMT) a sztrájk felfüggesztését kéri. A tanácsok 500 képviselője kijelöli a 22 vezetőt. Ezek a budapesti gyárakból, kerületi és vidéki tanácsokból, például Borsodból kerülnek ki. Részleges sztrájk.
Kidolgoznak egy kezdetleges politikai programot és megfogalmazzák követeléseiket Kádárnak: vonuljanak vissza az orosz csapatok, a többpártrendszer visszaállítása és titkos szavazások bevezetése, a demokratikus kormány megalakítása, valódi szocialista és a legkevésbé sem kapitalista gyárműködés bevezetése, független szakszervezetek életre hívása, az ál-szakszervezetek eltörlése, a sztrájkjog bevezetése, sajtószabadság, egyesülési-, és vallásszabadság.
Kádár a következőt válaszolja: „Minden jogotok megvan ahhoz, hogy ne ismerjétek el a kormányomat. De ez nem számít. Engem a szovjet hadsereg támogat, ti meg azt csináltok, amit akartok. Ha nem akartok dolgozni, az a ti dolgotok. Itt a Parlamentben mindig lesz világítás és lesz mit ennünk.”
November 15.: A KMT a BKV Akácfa utcai irodáiba költözik át. Balázs Árpádot, a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökét leváltják posztjáról, miután a sztrájkolókat munkába visszahívó beszédet mond a rádióban, hogy a dolgozók így ismerjék el a Kádár-kormány legitimitását. A tanács körbejárja a gyárakat és magyarázkodik az elégedetlen csoportok gyűlésein. A csepeli Dévényit nevezték ki elnöknek. Az oroszok megkezdik a letartóztatásokat és deportálásokat a Szovjetunióba. Gyakran ártatlan járókelőket tartóztatnak le és hurcolnak el, állandósítva ezzel a terror légkörét. Vidéken a forradalmi tanácsok hatalma áll szemben a politikai rendőrséggel, akiket az orosz hadsereg támogat.
November 16.: Budapest utolsó ellenállási pontja, a Péterfy utcai kórház is elesik.
November 17.: Kádár és a KMT második találkozója is eredménytelenül zárul. A KMT a következőt javasolja: „Visszatérünk dolgozni november 19-től, amennyiben a kormány megkezdi tárgyalását a szovjetekkel, azok kivonulásáról és garantálja Nagy Imre visszahelyezését a kormányba”. Kádár megpróbálja az időt húzni.
November 18.: A KMT találkozója az orosz Grebenyik tábornokkal.
November 19.: A forradalmi tanácsok delegáltjait az egész országból Budapestre hívják, hogy megalapítsák az Országos Munkások Tanácsát. Budapesten újraindul a munka, miután sikerül a KMT-nak megállapodnia az üzemi gyűlésekkel. Vidéken majdnem teljes sztrájk volt; a tatabányai bányászok még a bányát is elárasztották vízzel.
November 21.: Grebenyik tábornok a KMT tanácskozására 400 tankkal érkezik meg. Az orosz hadseregnek így sikerül megakadályoznia a KMT hivatalos tanácskozását a Sport Palotában, ennek ellenére néhány budapesti és vidéki delegáltnak sikerül találkoznia. A delegáltak fele (javarészt a salgótarjáni, tatabányai és pécsi bányászok) szemrehányást tesz a többieknek, amiért azok visszamentek dolgozni:
„Ha dolgozni szeretnétek, hát dolgozzatok, de ehhez sem szenet, sem áramot nem fogunk adni nektek! Minden bányát elárasztunk!”
A Nagy-budapesti Központi Munkástanács ratifikálta a 48 órás sztrájkot, amit a munkások már akkor megszavaztak, mielőtt az oroszok megérkeztek volna a találkozóra. Az összeköttetés a Nagy-budapesti Központi Tanács és a vidéki tanácsok között folyamatos. A bátortalannak mutatkozó Dévényi elnököt lecserélik a fiatalabb Ráczra, egy 23 éves munkásra a Beloiannisz gyárból. Balit (szintén a Beloiannisz gyárból) és Kalocsait (a csepeli növényolajgyárból) nevezik ki alelnököknek.
A KMT napilapot indít, hogy ezzel ellensúlyozzák a Kádár-kormány hamis információit a rádiókban és nyomtatott sajtóban.
November 22.: Nagy Imrét letartóztatják a jugoszláv nagykövetségen, ahol menekültként fogadták be.
November 23.: A forradalom kitörésének egy hónapos évfordulóján a tanács úgy dönt, hogy senki nem mehet ki Budapest utcáira egy órán át, ezt ellenőrzik is. További orosz csapatok érkeznek.
November 25.: A KMT és a kormány ülésezik.
November 23-30.: Több találkozó a KMT és az oroszok között.
December 2.: Ráczot és Balit oroszok tartóztatják le a Beloiannisz gyárban. Válaszul az egész gyár sztrájkba kezd, így azonnal elengedik őket.
December 4.: Az üzemi gyűlésen szervezkedni kezdenek egy tüntetést a második orosz beavatkozás ellen. A KMT úgy határoz, hogy ezen csak nők vegyenek részt.
Sebestyént megpróbálják letartóztatni a Magyar Optikai Művekben. A teljes sztrájkot és ellenállást látva azonban a páncélozott autók visszafordulnak.
Az asszonyok tüntetése; nők a kezükben virággal a Hősök terére vonulnak, hogy így tiltakozzanak az egy hónapja tartó orosz megszállás ellen.
December 5.: Letartóztatják Gyimes Miklóst. A rendőrség megpróbálja elkapni Balit és Ráczot is, azonban ők sikeresen elbújnak a gyárban. A rendőrség a munkások határozott tiltakozása láttán nem mer intézkedni. Eközben országszerte nagy számban tartóztatják le a Munkástanács tagjait.
December 8.: Salgótarjánban az oroszok a bányászokra lőnek, számos halálos áldozat.
December 9.: A megszállás elleni tiltakozásként 48 órás sztrájkot hirdetnek meg. A kormány betiltja a Nagy-budapesti Központi Munkástanácsot és megkezdik a szervezet feloszlatását, hiszen „tagjait kizárólag politikai kérdések érdeklik, céljuk pedig egy új hatalmi erő létrehozása az állam végrehajtó szervei ellen”.
A KMT szinte összes letartóztatott tagját szabadon engedik.
December 11.: Általános sztrájk. Kádár „párbeszédre” hívja Ráczot és Balit, akiket a Parlamentbe érkezéskor letartóztatnak. Az Értelmiség Forradalmi Tanácsa feloszlik.
December 12.: Zavargások Egerben, a korábban letartóztatott munkástanács tagok kiszabadítása.
December 13.: Rácz és Bali letartóztatása miatt a Beloiannisz sztrájkba kezd. Balit szabadon engedik (majd 1957-ben újra letartóztatják), de Rácz börtönben marad. Az oroszok támogatásával Kádárék újra ellenőrzés alá vonják a teljes országot. A Munkástanácsok számtalan tagját tartóztatják le.
A vég
December 15.: a Kádár-kormány halálbüntetést ígér a sztrájkolóknak.
December 17.: az első halálbüntetések végrehajtása.
December 26.: Marosán nyilatkozata: „legalább tízezer munkást kell megölni ahhoz, hogy megtörjük a munkástanácsokat”.
1957.
Január 8.: a Csepel Művek legfőbb tanácsát feloszlatják
Január 11 és 12.: Csepel munkásai sztrájkba lépnek. A rendőrség beavatkozik, áttöri a munkások barikádjait, egy halálos áldozat.
Szeptember: az utolsó Munkástanács feloszlatása. A Népszabadságban megírják, hogy a Munkástanácsok ellenforradalmat szítottak.
Az írást Dadányi Dávid fordította. Az első rész itt olvasható.
[1] – Azaz ne pártkáderek irányítsanak.
[2] – Farkas Mihály honvédelmi miniszterként volt felelős az 1949 és 1952 közötti perekért.
[3] – Diósgyőr közelében ez a gyár több ezer munkást foglalkoztatott, és elsősorban katonai felszereléseket gyártott.
[4] – A tömegben a következőket skandálták: „Le Gerővel!”, „Éljen soká Nagy Imre!”, „Nem vagyunk fasiszták!”
[5] – Bob Dent, Budapest 1956. Locations of a drama, 341. oldal. Magyarul: Budapest 1956. A dráma színterei. Európa, Budapest, 2016.
[6] – A kommunista párt ellenzéki harcosai, a Petőfi Kör szervezői, akik trockisták lettek. Az újságíró Gimest (1917-1958) letartóztatták és a Nagy Imre-perben elítélték, 1958-ban kivégezték. Nagy Balázsnak sikerült Nyugatra menekülnie.
