Ebben a hatrészes sorozatban öt év távlatából tekintünk vissza, és értékeljük a 2015-ös menekültválság eseményeit a száműzötteket segítő, kormányzati narratívának ellentartani próbáló szereplők perspektívájából. A sorozatban informális civil csoportok, jogvédő szervezetek, politikusok és újságírók osztják meg akkori sikereik és kudarcaik mérlegét, kihívásaikat és dilemmáikat. És megpróbálnak válaszolni arra a kérdésre, mit lehetett volna másképp csinálni.

2015 nyarán érte el Magyarországot az a menekültválság, amely a Globális Dél megszaporodó válságainak és az uniós menekültügyi rendszer hiányosságainak kölcsönhatásából jött létre. A balkáni útvonalon az EU centrumországaiba tartó menedékkérőkkel szemben komoly kormányzati gyűlöletkampány indult útjára, mellyel szemben különböző civil csoportosulások kemény, de ad hoc munkával próbálták megszervezni az ország különböző pontjain összegyűlt menedékkérők segítését.

Szeptember 4-én a Keleti pályaudvarnál feltorlódott, a hatóságok által magukra hagyott menekültek megindultak Ausztria felé, a kormány pedig végül nem gördített akadályokat az útjuk elé, ahogyan azt a megelőző hetekben tette. Szeptember 15-én életbe lépett a szerb-magyar határ teljes lezárása, amely előbb néhány feszült epizódot eredményezett, hosszú távon pedig szentesítette az embertelen tranzitzónák intézményét. A menekültválság során létrehozott kormánypárti narratíva, amely nem csupán a menedékkérőket, de az őket segítő magyar állampolgárokat is demonizálta, mind a mai napig érezteti hatását.