A magyar édesvizek védelmében a parlament elé viszi a civilek javaslatát a Párbeszéd
A Nagy Tavak Koalíció részletes határozati javaslatot készített arról, hogyan kellene megóvni a balatoni, fertő-tavi, tatai és velencei vizeket.
A Nagy Tavak Koalíció részletes határozati javaslatot készített arról, hogyan kellene megóvni a balatoni, fertő-tavi, tatai és velencei vizeket.
A jogszabály célja azért is homályos, mert a hozzá fűzött indoklások is zavarosak voltak.
A hotel előtt demonstráló civilek bejelentették, országos hálózatot építenek a lakosság védelméért.
A kormány a pihenéshez való jogot is elveszi a közvagyon magánkézbe adásával.
A törvény támogatói szerint a gazdák nem a dokumentum hatására kerülnek nehezebb helyzetbe, hanem akkor, ha nem cselekszünk.
Több százan blokkolhatták a Jedlik Ányos hidat a tiltakozók akik énekeltek és szavaltak is.
Csepreghy Nándor benn ül Áder János állítólagosan környezetvédelemmel foglalkozó alapítványának kuratóriumában is.
A Greenpeace és a Fertő tó Barátai Egyesület sikere után új eljárást kell lefolytatnia a kormányhivatalnak.
Minden lesz a Hősök terén.
„A Natura 2000 rendelet perben irányadó rendelkezései alapján a fajok, illetve azok élőhelyének a fenntartása a cél. Különbséget kell tehát tenni a fajok és annak egyes egyedeinek védelme között.”