Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Megvan az első magyar EP-képviselő is, a holland szocialisták küldik Brüsszelbe Kati Pirit

Ez a cikk több mint 4 éves.

Az exit poll szerint a holland Munkapárt (PvdA) EP-listájának negyedik helyén indította a celldömölki születésű Piri Katit, aki eddig is EP-képviselő volt, korábban a Groningeni Egyetem pedagógia szakján végezte tanulmányait, később Frans Timmermans parlamenti gyakornokaként került a szocialistákhoz.

Piri a holland szocialisták egyik legfontosabb embere az EP-ben, elkötelezett támogatója az óriási techcégek – Google, Amazon és Facebook – megadóztatásának és megrendszabályozásának, és az európai jobboldali populizmus visszaszorításának.

Nemzetközileg főleg a kurd szocialisták, és az észak-szíriai rojavai népállam szószólójaként, valamint a törökországi kurd kisebbség elleni atrocitások feltárójaként lett ismert, elsősorban a 2015-ös cizirei, dél-törökországi kurd lázadás kegyetlen leverése után.

Egyik legnagyobb eredménye volt a Törökországot élesen elítélő 2018-as EP-jelentés elfogadtatása, ez többek között Selahattin Demirtas újbalos pártvezér azonnali kiengedését követelte a börtönből.

 

Címlapkép: Twitter / Piri Kati