A tanárok sztrájkjogának korlátozását még a kormánnyal jobb viszonyt ápoló szakszervezetek is elítélik
A SZEF, az ÉSZT, a LIGA Szakszervezetek, a MASZSZ és a Munkástanácsok közös nyilatkozatban ítéli el a pedagógusok sztrájkjogának korlátozását.
A SZEF, az ÉSZT, a LIGA Szakszervezetek, a MASZSZ és a Munkástanácsok közös nyilatkozatban ítéli el a pedagógusok sztrájkjogának korlátozását.
Tartósan rengeteg katona érkezhet a tengerentúlról, ha Oroszországgal eszkalálódik a konfliktus.
A bürokratikus packázás mögött szakértők szerint elsősorban a kormány azon szándéka áll, hogy minél inkább szűkítsék a szociális ellátásokhoz valóban hozzájutó állampolgárok körét.
A betegség csak szoros testi kapcsolat útján terjed emberek között, így jelentős járványtól egyelőre nem kell tartani.
Apokaliptikus jelenetek a 1,5 milliárd embert felölelő területe. Európában is forróság pusztít.
Versenyképesség, stabilizálás, rugalmasság. Neoliberalizmus.
Mindent megtett az ellenfele a vereség érdekében.
Két nappal azelőtt, hogy nyilvánosságra kerültek volna a szexuális zaklatásról szóló vádak, Elon Musk hivatalosan is bejelentette, hogy a demokratáktól átpártol a republikánusokhoz. Szerinte túl nagy befolyást szereztek a szakszervezetek a Demokrata Pártban.
A 3 millió forintos keretösszegre civil szervezetek és csoportosulások pályázhatnak.
Az eljáró bíróságnak egy hónapja lesz dönteni a sorsukról.