Petícióban szólították fel a szlovákiai kormányt, hogy cselekedjen a Sajó szennyezése ellen
A folyó mentén élők szerint az illetékesek lassan száz napja ölbe tett kézzel ülnek.
A folyó mentén élők szerint az illetékesek lassan száz napja ölbe tett kézzel ülnek.
A roma gyakornoki program, vagy a nagytétényi természetvédelmi övezet nem elég fontos kérdések a jelek szerint, ha lehet a képviselői helyeken balhézni.
Háborús veszélyhelyzetre cseréli a kormány az egészségügyit. Az első veszélyhelyzeti döntésekről holnap várható tájékoztatás.
Alaptörvénybe iktatta a negyedik kétharmad a tanárok sztrájkjogának ellehetetlenítését. Volt tanár, aki felmondott, a sztrájkbizottság tárgyalásokat kezdeményez, a Momentum sajtótájékoztatót tartott.
Jól ismert mozit láthatott újra a nagyérdemű a Tisztelt Házban.
A 45 éves női áldozat visszautasította támadója udvarlási szándékát, aki ezután megkéselte, majd a közeli buszmegállóba menekült.
Simkó Edit, aki korábban iskolájában egyedül kezdett polgári engedetlenségbe, Pintér Sándor antréja után a nem pedagógus dolgozóknak általános sztrájk, az iskolás gyermekek szüleinek pedig perközösségek szervezését javasolja.
„Mindenki a fedélzeten: Irány a tisztességes Szállítás/ Fuvarozás!”
Nem csak szakemberek beszámolóira, hanem horgászok elbeszéléseire is alapoz a kormány a Sajó kapcsán.
Civil szervezetek már korábban jelezték a pártjának, hogy Damien Abad feltehetően két nővel szemben is nemi erőszakot követett el, ennek ellenére mégis miniszter válhatott az új politikusból, aki mindent tagad.