Megkezdődött Srí Lankában az állami és közszférában dolgozók leépítése, a dolgozók elkezdték szervezni az ellenállást
A május 26-án hozott döntés szerint csökkentené az állam a közszférában dolgozók számát és fizetését is.
A május 26-án hozott döntés szerint csökkentené az állam a közszférában dolgozók számát és fizetését is.
Hiába kérték a szakszervezetek, hogy küldje alkotmányos normakontrollra, Novák Katalin aláírta a törvényt, amely súlyosan korlátozza a tanárok sztrájkjogát.
Az Európai Tanács végül belement a vétóval fenyegetőző Magyarország kitételeinek elfogadásába.
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács szerintük továbbra is politikailag motivált, és nem garantálja a bíráskodás függetlenségét.
Még soha nem nyert baloldali elnökjelölt az országban, és most se lesz könnyű dolga Gustavo Petro-nak.
Amíg az állam cserben hagyja a nők elleni erőszak áldozatait, addig civilek és néhány önkormányzat erején felül próbál segíteni a kiszolgáltatott társadalmi csoportoknak.
A Parlament előtt akcióztak a környezetvédők, ahol azt követelték a miniszterelnöktől, hogy nézzen szembe tetteinek véres következményeivel.
Januártól már nem a Honvédség fog felelni a kórházért, NATO-kötelezettségek ide vagy oda.
Az iszlamista szervezet tavaly augusztusi hatalomátvételekor még azt ígérte, megváltozott, azonban alig kellett hozzá néhány hónap, hogy ismét brutálisan korlátozzák a nők jogait Afganisztánban.
Kár, hogy a fiatalabb pedagógusok is anyagi gondokkal küzdenek, és ezért egyre többen döntenek a pályaelhagyás mellett.