Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Elégedetlen szakmai szervezetek és még elégedetlenebb dolgozók: a járvány óta először mentek utcára az egészségügyi dolgozók

Ez a cikk több mint 2 éves.

Hősök tere Miközben a rendezvény végeztével újfasiszta csoportok próbálták felhívni magukra a figyelmet, a szervezők lezárták a tüntetést.

„A szakdolgozók munkája szolgálat, de nem szolgaság”

– hangzott el még egyszer a színpadról a „naggyűlés” jelszava.

A tüntetésen az egészségügyi szakmai szervezetek és szakszerezetek mellett számos, szolidaritást vállaló szakma képviselete is megjelent, hogy az új egészségügyi szolgálati jogviszony szakdolgozókat diszkrimináló rendelkezései és a szakdolgozók megalázó munkakörülményei és bére miatt tiltakozzanak.

A felszólalók többször elmondták, hogy az új egészségügyi szolgálati jogviszonyt „arcul csapásként” élték meg a járvány idején. Annak előkészítésébe a szakdolgozói kamarát és a szakmai szerezeteket nem vonták be, és a legtöbben csak kényszerből írták alá, tiltakozásra pedig a vészhelyzet miatt nem volt mód.

A beszédeket több ponton az érdekvédelmi és szakmai elit tétlensége miatt elégedetlenek zavarták meg bekiabálásokkal, nagy füttyöt kaptak Kásler Miklós és Pintér Sándor miniszterek is.

A tüntetésen az új jogviszonnyal hozott új problémák mellett az anyagi megbecsülés hiányát, a munkakörülményeket, a túlterheltséget és a pályaelhagyók szédületes mennyiségét emlegették, hasonlóképpen a néhány évvel ezelőtti „fekete ruhás mozgalom” képviselőihez.

A tüntetők 12 pontos kiáltványban foglalták össze követeléseiket, amelyben egyebek mellett

szeptembertől 30 százalékos béremelést követelnek a szakdolgozóknak, valamint az egészségügyi szakdolgozók közalkalmazotti jogviszonyának visszaállítását, és veszélyhelyzeti pótlékrendszer bevezetését követelnek a betegellátás valamennyi területén.

Balogh Zoltán, a MESZK elnöke azt mondta, követeléseikre „mielőbbi választ várnak a kormánytól”.

Tudósításunk itt zárul, köszönjük a kitartó figyelmet!

Ha szívesen olvasol és nézel hasonló közvetítéseket, és megteheted, kérjük támogasd a Mércét az alábbi módok valamelyikén!

...

Havonta rendszeresen támogatom a Mércét

Egyszeri összeggel támogatom a Mércét

Egyszeri bankkártyás támogatás

Támogatási lehetőségek

Címlapkép: Mérce