Várady Istvánra emlékezünk

Ez a cikk több mint 1 éves.

István 1970-ben született, és bár csak 10 évvel volt nálam idősebb, lelkében sajnos már sokkal korábban megöregedett. Budapest egyik kertvárosában nőtt fel. A szüleivel nem volt jó a kapcsolata, az ezzel kapcsolatos keserűség egész életét végigkísérte. Noha volt egy nagyon rossz állapotú saját lakása, az emberi tartózkodásra lényegében alkalmatlan volt, így sokat élt különböző hajléktalanszállókon. István érdeklődött a spiritualitás és az alternatív életmódok iránt – korábban dolgozott meditációs trénerként is –, de közben mindennel kapcsolatban nagyon gyanakvó és szkeptikus is volt.

Így volt ez akkor is, amikor A Város Mindenkiéhez jött angolul tanulni. Az első időkben annyi keresztkérdése volt a munkánk értelméről, hogy néha már én is elvesztettem a türelmemet. De valahogy mégis közel kerültünk egymáshoz, megszerettük egymást, és aztán István az egyik oszlopa is lett a csoportnak. Analitikus és kritikus gondolkodása és a társadalmi igazságosság iránti elköteleződése mindig felülírta a pesszimizmusát és aktívan részt vett a tüntetések, akciók és a csoport munkájának szervezésében.

Fotó: Vörös Anna.

Az igazi helyét a társadalmi változásért végzett munkában Csoszó Gabriella fotóművész Fotózás és aktivizmus kurzusán találta meg, ahol profi fotóssá vált. A Város Mindenkié szinte minden eseményét dokumentálta.

Amikor a Közélet Iskolája elindult, felkértük, hogy legyen a szervezet állandó fotósa. Nem volt könnyű meggyőzni arról, hogy vállalja el a munkát. Nem hitt magában, és nem hitte el, hogy ez egy komoly felkérés lehet, és nem csak valamiféle könyöradomány. És nem szeretett pénzért sem dolgozni – kicsit olyan volt, mintha szegénységet és szerénységet fogadott volna. De aztán végül csak csatlakozott a csapatunkhoz, és ő volt az az ember, aki minden Közélet Iskolája képzést legalább két-három alkalommal elvégzett, hogy végig tudja ezeket fényképezni.

István a fotózást még akkor is folytatta, amikor a látása erősen elkezdett romlani – mindenféle technikai megoldást keresett arra, hogy kompenzálja az egyre homályosabbá váló képet. Aztán egy ponton ez már nem volt lehetséges, és fehér botot is be kellett szereznie, aminek a használatát nagyrészt egyedül sajátította el.

Csoszó Gabriella így búcsúzik tőle: „Istvánt A Város Mindenkié csoport hajléktalan aktivistájaként ismertünk meg, kollégánkká vált, remek fotós volt. A sajtó munkatársai miatta nem küldtek egy idő után fotóst az AVM eseményeire, ha írtak róla, mert megszokták, hogy profi fotók érkeznek a helyszínekről. Első ízben összegyűltek a képei fölött a szerkesztőségben, mert nem akarták elhinni, hogy hajléktalan ember fotóit látják. Aztán megértették, hogy az emberek nem a tehetségüket veszítik el a hajléktalanságban, hanem a lakhatásukat.”

Fotó: Vörös Anna.

István ott volt, amikor a Közélet Iskolájában elindítottuk az Önállóan lakni – közösségben élni részvételi akciókutatást a fogyatékos emberek önálló lakhatásáról. Gyorsan a csoport mindenki által szeretetett kulcsszereplőjévé vált. Érdeklődése, nyitottsága, kedvessége, kritikus gondolkodása elengedhetetlen részévé vált a közös munkánknak. A sors szomorú fintora, hogy később ő maga is érintetté vált ebben a témában (is).

István nem szeretett a reflektorfényben lenni, de egyszer mégis ő volt egy AVM-es akció középpontjában. 2017-ben kizavarták a Fővám téri Vásárcsarnokból, mert a biztonsági őr szerint a cipője szakadt és piszkos volt. Az AVM szolidaritási akciót szervezett, hogy tiltakozzunk az eljárás ellen, és felhívjuk a figyelmet arra, hogy mindenkinek joga van a tisztelethez. A szolidaritási akcióról – és az István által a helyszínen készített hangfelvétel tartalmáról – itt lehet elolvasni a teljes képes beszámolót.

Fotó: Vörös Anna.

István többször került a halál közelébe a 10 éves ismeretségünk alatt. Egyszer Badzsó Angélával valószínűleg az utolsó lehetséges pillanatban hívtuk ki a Katasztrófavédelem munkatársait a lakásához, akik azt feltörték, és Istvánt azonnal kórházba vitték. Sokszor gondoltam azt, hogy a teste fel fogja adni, de nem tette. Ez most végül mégis megtörtént, de István alázata, precizitása és igazságérzete a képein keresztük örökké velünk marad. Nyugodj békében!

Fotó: Vörös Anna.

Itt nézhetitek meg István egyik legfontosabb sorozatát.

Itt olvashatjátok István írását arról, hogy mit jelentett számára a Fotózás és aktivizmus kurzus.

Itt többek között István fotós munkájáról is olvashattok.

Udvarhelyi Tessza