Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Csirke far-hátról és az ellenzék baloldali kritikájáról

A baloldali értelmiség körében nem kis vihar dúl. A vihar oka a csirke far-hát. A Mérce hasábjain Kiss Soma Ábrahám kéri számon a szociális érzékenységet A Fidesz komcsizása helyett az ellenzék elárulhatná, hogyan küzdene a milliókat sújtó szegénység ellen című cikkben: „Ne feledjük, hogy Magyarországon ma legalább kétmillióan élnek a létminimum alatt. Nekik pedig, ha tetszik, ha nem, valószínűleg már február elsején komoly segítség lesz, hogy a kormány az októberi szinten maximálja néhány alapvető élelmiszer árát, hisz ki tudja, meddig röpülnének még.”

Szalai Erzsébet szociológus Facebook-posztban pirít rá az ellenzékre: „Ha lehet kérni, kicsit több empátiát az ellenzék részéről, különösen a baloldalon. Farhátozás helyett az emberek számára is érthető szociális üzenetek és ígéretek kellenének, nem pedig a szegényeken való gúnyolódás…”

Antal Attila politológus így fogalmaz, szintén a Facebookon: „nem azokra kell haragudni és rajtuk gúnyolódni, akiknek sokat jelent az árak befagyasztása! A rendszerkritika nem az emberek ellen van.”

Vannak, akik egyetértenek a fenti állításokkal és vannak akik vitatják őket. És vannak, akik a fentiek kapcsán fidesz-bérencezni kezdenek. Ez utóbbi csoport tagjaival nem érdemes vitatkozni, ők az ellenzéki oldalon vannak ugyan, de ott a fideszes kultúrát jelenítik meg. Mert a Fidesz kulturális kérdés is, tisztelt Hölgyeim és Uraim, és ezzel föladatunk van/lesz, jóval több, mint a Mészáros és Mészáros Kft. ügyeivel – ha és amennyiben. Szóval a fidesz-bérencezőkön most átlépek (nem vitatkozunk, mert lehúznak a szintjükre), és arra koncentrálok, amiben nem értek egyet a fenti állításokkal és az azokat megfogalmazókkal. Szalai Erzsi a baloldal élő lelkiismerete, és akárcsak az ő esetében, úgy Antal Attila esetében is bátran állítható, hogy aki bérencezik az szimplán … áhh, nem írom le, úgyis tudjátok! (A fidesz-bérencezés a fideszes gyurcsányozás megfelelője az ellenzéki oldalon.)

Először is beszéljünk bizonyos módszertani szabályokról! Ha (például) én azt állítom, hogy senkinek nem fog a jóléte növekedni 6 (7) termék kiskereskedelmi árának maximálásától, mert a kiskereskedelemben jelen lévő másik 300-3000 (nyilván a kereskedelmi egység jellegétől függ a szám) termék árának pótlólagos emelésén a kiskereskedelmi szereplő behozza az ármaximálás okozta bevételkiesést, azaz a vevők végső soron ugyanannyit fognak fizetni a kasszánál, mintha ez az intézkedés meg sem történt volna, akkor ezt az állítást vagy elfogadjuk, vagy nem.

Ha elfogadjuk, akkor nem írunk olyat, hogy „de sokan lesznek, akiknek a megélhetését ez könnyíti, segíti stb.”, mert az állításomból az következik, hogy nem, egyetlen ilyen ember sem lesz (feltéve, hogy nincs olyan fogyasztó, aki csupán az adott 6 (7) terméket fogyasztja, de legalábbis a fogyasztói kosarában ezek olyan súllyal szerepelnek, hogy a megnyert jövedelem rendre magasabb a többi termék magasabb ára miatt elveszítettnél). Szerintem nincs ilyen kosarú fogyasztó. Vagy ha úgy vélem, hogy ez az intézkedés emberek tíz-, sőt százezreit valóban kedvezőbb helyzetbe hozza, akkor vitatnom kell magát a tételt, miszerint a többi termék árának pótlólagos növelésével fog a kiskereskedelem kompenzálni.

Ennek szellemében kérem azokat, akik azt gondolják, hogy lesznek (sokan) olyanok, akiknek a jólétére ez az intézkedés pozitív hatást gyakorol, azok mondják meg azt is, hogy miért nincs igazam a közgazdasági állítást illetően. Mert lehet, hogy nincs, csak a vita a közgazdasági állításnál kezdődik. Hogy van-e vagy nincs jóléti hatás, az következmény.

Ami a gúnyolódást illeti. A gúnyolódás nem szép dolog, valóban. Ugyanakkor nem olvastam egyetlen olyan elemzést, sajtóközleményt vagy esszét sem az említett intézkedés kapcsán, amely gúnyolódott volna, olyat pláne nem, amelyik azokon gúnyolódott volna, akiknek fontos, hogy az említett termékekhez (és más termékekhez is) olcsóbban hozzájuthassanak.

Ha van olyan mérvadó közszereplő, akinek a viselt dolgaival bajunk van, akkor annak tessék nekimenni nyilvánosan – ha elém kerül ilyesmi, ígérem, én is így fogok eljárni –, de

ne általában az ellenzéken éljük ki bizonyos konkrét személyek vagy szervezetek viselkedése (viselt dolgai) miatti frusztrációnkat!

És ne emeljük fel az ellenzéki empátia/empátiahiány és szociális érzékenység/érzéketlenség szintjére az egyes Facebook-csoportokban megosztott mémeket. Tényleg van komolyan gondolkodó ember, aki azt hiszi, hogy a mennyireutálomviktort Fb-csoportban megosztott mémek kifejezik és/vagy meghatározzák az ellenzéki politikai erők politikai programját, gondolatvilágát, értékelkötelezettségét? Emeljük fel a szavunkat a megbélyegzés, a kirekesztés ellen és az ellen is, ha bármelyik politikai erő erre buzdít, ezt táplálja, vagy rájátszik. De nevesítsünk és konkrétan fogalmazzuk meg, hogy mivel mi a bajunk!

Hadházy Ákost és bárki mást is lehet kritizálni, amiért az ármaximálás kapcsán kommunistázik, de azt írni, hogy az ellenzék versenyt kommunistázik az intézkedés kapcsán (lásd hivatkozott Mérce-cikk), az az ellenzék egészére nézve egyszerűen nem igaz. Újfent csak azt javasolnám, hogy nevesítsük, hogy kire/kikre gondolunk, akkor nem megy félre és nem válik (bizonyos értelemben) súlytalanná a kritika!

Arról nem is beszélve, hogy az ellenzék nyilvánvalóan nem egyenlő a baloldallal, mint ahogy nem egyenlő a liberális demokratákkal sem és a konzervatív-liberális jobboldallal, vagy a szociális jobboldallal sem, és még sorolhatnám. Amikor egy elemző/újságíró „az ellenzéken” azt kéri számon, hogy az miért nem eléggé baloldali, vagy miért nem eléggé liberális, vagy miért nem eléggé konzervatív, akkor mintha nem értené meg, hogy az ellenzék nem tud sem ilyen, sem olyan lenni, mert heterogén, egymáshoz képest a világról és a jó állapotokról nagyon mást gondoló pártok alkotják, akiket az a szándék és cél tart össze, hogy Orbánt és a NER-t leváltsák és hogy elkezdjenek(!) egy olyan országot építeni, amely jobb, mint az, amit a Fidesz-KDNP 12 év alatt összetákolt (alapvetően magunknak).

Lehet az ellenzéket kritizálni – miért ne lehetne? –, de azt számon kérni, hogy miért nem eléggé ilyen vagy olyan, azaz miért nem mutatja egy egységes ideológiai-politikai tömb képét, a helyzet teljes félreértése.

Hogy a „gúny” általában lehet-e kritikai eszköz, és hogy mint esetlegesen lehetséges kritikai eszköz hogyan viszonyul (hogyan kell, hogy viszonyuljon) a gúny elsődleges tárgya (pl. a magyar kormány, egy intézkedés, egy mechanizmus stb.) és a szélesebb értelemben érintettek érzékenységéhez, az releváns és olyan kérdés, ahol helye van a vitának.

Két megjegyzésem van ehhez a vitához.

Édesapám és édesanyám között ültem a tabi „kultúr” nézőterén valamikor a nyolcvanas évek közepe táján, amikor Hofi a színpadon azon viccelődött, hogy a „cocilista” gyár a miénk, hát ezt a munkások komolyan is veszik, mert hazahordják darabonként. Édesapám, aki maga is cocilista gyári munkás volt és hazahordta a gyárat, ezen őszintén nevetett, mert tudta, hogy nem őt magát gúnyolja ki Hofi Géza, hanem a mechanizmust, amiben él, és ami erre készteti/kényszeríti. A másik megjegyzés, hogy bár nem vonom kétségbe a fontosságát és gondolkodásra késztető erejét annak, amikor egy nem munkás/nem prekár/nem elnyomott/nem nélkülöző értelmiségi figyelmeztet egy másik értelmiségit, hogy egy harmadik szereplő viselkedése milyen érzelmeket, érzéseket, hangulatot kelt(het) egy munkásban/prekárban/elnyomottban/nélkülőzőben (a sor tetszés szerint folytatható), azért ez valahol mégis csak elgondolkodtató, pláne a baloldalon, a társadalmi csoportok közötti viszonyok, azok reprezentációja stb. tekintetében.

Ami pedig a szegénység felszámolására, az alacsony jövedelműek helyzetének javítására szolgáló program, politika és konkrét javaslatok kérdését illeti, azt javasolnám, hogy amennyiben még nem állnak rendelkezésre a választási program megfelelő fejezetei – bocs, külsős nyerte az előválasztást, újra mindent végig kellett tárgyalni – akkor az érdeklődők (mielőtt leírják, hogy nincs és nem tudjuk), olvassanak bele a Közös Alap nevű hatpárti választási program megfelelő fejezeteibe, és meg fogják találni a kérdéses részeket! A teljes ellenzéki (a miniszterelnök-jelölttel is egyeztetett) program nem fog és nem is térhet el alapjaiban ettől.

A konkrét esetre visszatérve.

Az ellenzék pontosan elmondta, hogy mit csinálna másképpen: kedvezményes, 5%-os áfakulccsal adóztatná az alapvető élelmiszereket. Nem ezt a hat (hét) terméket, hanem ennél egy jóval szélesebb kört. Igaz, három most is így adózik, de másik harminc meg nem. Soroljam? Mondják azt is, hogy az alacsony jövedelműek jövedelmeinek növekednie kell. Beszélnek a családi pótlék megduplázásáról,  nyugdíjminimum-emelésről, ha jól emlékszem, éppen aláírásokat gyűjtünk, hogy az álláskeresési járadék ne csak három, de kilenc hónapig járjon.

Nem értem, hogy mit nem mondanak, mit nem mondunk?

Lehet, hogy az utóbbi hónapokban az ellenzéki üzenetek súlypontja nem szociális tematikájú, hogy nem a szegénység felszámolása az első számú mondás – teccettek volna megnyerni az előválasztást, ugyebár? De azt mondani, hogy nincs és/vagy számonkérni, hogy mi az? Ez tájékozatlanság, és nem kritika.

Az ármaximálás nem megoldás, pusztán propaganda. Rogán miniszter úr majd megszövegezi, hogy a boltoknak mit kell kiírni, de vélhetően valami olyasmi lesz, hogy a jóságos kormány jóvoltából Önnek jobb lett az élete. Nem lesz jobb.

Vitatkoznál, hozzászólnál, helyeselnél?! Írj a [email protected]merce.hu címre!