Piroska az első bérlőink egyike volt, beköltözése az ULE intézményesülésének egyik fontos lépcsőfoka lett. A hozzá hasonló szegénységben élő emberekről nem szokott sok megemlékezés születni, de szeretnénk, ha megismernétek a történetének azt a szeletét, amit mi meg tudunk osztani veletek.

Piroska ennek a bátor kis csapatnak volt a tagja. Aki látta, talán sosem felejti el. Kócos hajával, szúrós tekintetével és visszafogottságában is lendületes erejével dolgozott saját, és társai ügyén két éven keresztül. Családjával elvesztette a kapcsolatát, de az erdőben élő társaiért sokat tett. Nagy kihívás volt neki sokévnyi otthontalanság után újra lakásba költözni, és ezután is sokáig segítette története vállalásával a munkánkat.   Nagyon fontosnak gondoljuk, hogy Piroska, ahogy más bérlőink is, arcával vállalta a nehéz sorsát, mert megértette, hogy fontos, hogy velünk együtt megmutathassa: a hajléktalanság rendszerszintű probléma.

Az ULE első bérlőinek egy része már nem él: az otthontalanságban élő emberek gyakran rossz egészségügyi állapotba kerülnek az utcán, vagy eleve amiatt vesztették el az otthonukat, mert egészségük romlásával vesztették el a munkaképességüket.

Piroska is tartós beteg volt; a  koronavírus miatt nem jutott  a számára kórházi ágy. Ha a betegségét szinten tarthatták volna, talán még ma is velünk lehetne. Épp ezért az, hogy elveszítettük, kétszeresen is fájó.

Ráadásul ezen a télen több bérlőnket, és az AVM több aktivistáját is elveszítettük. Fontos, hogy azokra az emberekre is tudjunk emlékezni, akiknek az élete nem a történelemkönyvek lapjaira készült, mert valójában a sérülékeny emberek élete mutatja meg igazán, hogy milyen is a világ, amiben élünk.