Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Gattyán György nők testének árusításából gazdagodott meg – ne tegyünk úgy, mintha ez nem így lenne

Ez a cikk több mint 2 éves.

Nagyon úgy tűnik, hogy Gattyán György valamilyen formában elindul az országgyűlési választásokon. Gattyán György az egyik leggazdagabb magyar. Ha a neve nem mond sokat, az azért lehet, mert más nagyon gazdag magyarokhoz képest, mint például Mészáros Lőrinc vagy Csányi Sándor, Gattyán eddig többnyire a háttérben maradt, egy-két interjútól és jótékonykodástól eltekintve a saját cégeivel és vállalkozásaival volt elfoglalva, közügyekkel nem foglalkozott. Mondhatni nem volt közszereplő. Most viszont szeretne az lenni.

Azt, hogy Gattyán készül valamire, már napok óta lehetett sejteni, mert a vele készült Jakupcsek Gabriella-interjú elkezdett szponzorált tartalomként felbukkanni különböző médiumokban, az Indextől a Feminán át a 444-ig.

Jakupcsek interjúja Gattyánnal egyértelmű reklámanyag, nem meglepő tehát, hogy tele van felkérdezésekkel. A műsorvezető nem feszeget kínos kérdéseket, az egész arra van kitalálva és begyakorolva, hogy Gattyánt a lehető legjobb színben tüntesse fel. Az interjú alapján Gattyán

  • munkáscsaládból származik, és már a gyerekkorában a kezébe adtak egy kalapácsot, és krumplit is szedett,
  • mindent a nulláról ért el, remek üzletember,
  • jó főnök, aki egyszer elvitte Las Vegasba a beosztottjait,
  • nagyon büszke arra, hogy magyar,
  • és ami a legfontosabb, egy techcégből gazdagodott meg, amit egy garázsban kezdett el.

Gattyán, igazi „tech fejesként”, az ország problémáinak a megoldását is a technológiai fejlesztésekben látja. „A Legnagyobb Vállalkozás” elnevezésű honlapján azt állítja, az ország felemelkedéséhez és az emberek jóllétéhez a kulcs a digitalizáció, amiben Magyarország nagy lemaradásban van. Szerinte a digitalizáció megoldaná például az egészségügy problémáit, a korrupciót, és a digitalizált rendszerek a közösség minden tagját képesek lennének felemelni, nemtől, vallástól, ideológiától, vagyoni helyzettől függetlenül.

Gattyán György (kép: kivágás Gattyán György videójából)

Annak ellenére azonban, hogy Gattyán egyértelműen technológiai szakértőként és üzletemberként pozicionálja magát leendő politikusként is, arról, hogy a techcég, amellyel sikeres lett, pontosan mit csinál, a honlapon és a Jakupcsek-interjúban is szemérmesen hallgat. Nem véletlenül.

A Docler Holding nevű cégnek, amelyből Gattyán meggazdagodott, és gazdagodik ma is, az egyik fő terméke a LiveJasmin nevű webkamerás pornóoldal.

A LiveJasmin platform az egyik első, és jelenleg is az egyik legnagyobb szexkamerás platform, amely, ahogy Barna Emília és Katona Noémi is írják a szexkameraiparral foglalkozó tanulmányukban, több mint másfél millió modellt foglalkoztat világszerte. Gattyán „techkarrierje” ezzel a pornóoldallal indult, és azóta is ezt meglovagolva tart fölfelé.

A nők testének és szexualitásának árusítása társadalmi probléma, a prostitúció és a pornó elleni küzdelem közügy. A nőkön való nyerészkedésről tehát akkor is beszélnünk kellene, ha Gattyán sima „magánember”, egyszeri milliárdos volna, de most, hogy közszereplő lesz, érdemes közelebbről megnéznünk, miből tett szert tőkére a politikusi babérokra törő üzletember, és kik milyen árat fizettek ezért.

„Én csak a platformot adom”

Gattyán maga sem reklámozza különösebben, hogy miből szerzi a pénzét. A már említett interjúban Jakupcsek ugyan finoman feldobja, hogy Gattyán kapcsán időről-időre előkerül a szex témaköre, nyilván a LiveJasminra utalva, de Gattyán gyorsan leüti ezt a kérdést:

„Amikor mi 20 évvel ezelőtt elkezdtük, akkor egy olyan platformot hoztunk létre, amiben bárki, bármilyen tudást, információt át tud adni, amiért lehet fizetni. Egész egyszerűen automatikusan a fiú-lány kommunikáció felé terelődött. Nem mi döntöttük el ezt.”

Ha ez az érvelés ismerősnek hangzik, az azért van, mert rengeteg techcég milliárdos vezetője védekezik hasonlóképpen. Mark Zuckerberg és más közösségi médiában utazó gazdagok eltartott kisujjal figyelik, ahogy a platformjaikon eluralkodnak a szélsőséges, radikális, erőszakos vagy akár pornográf tartalmak, és ahelyett, hogy ezek felszámolására vagy korlátozására érdemben törekednének,

inkább azzal védekeznek, hogy ők csak megalkottak egy felületet, amit aztán az emberek kezdtek „rossz” célokra használni. Eközben pedig a felhasználóik által előállított tartalmakból még tovább gazdagodnak.

Ezt hívjuk platformkapitalizmusnak.

Ez a védekezés és gyakorlat, ami amúgy is erősen megkérdőjelezhető, Gattyán esetében talán még jobban sántít. Hiszen a LiveJasmin, bármit is állítson Gattyán, nem egy sima internetes webkamera alapú szolgáltatás, amit bárki, bármire használhat, és amin csak elvétve vannak pornográf tartalmak. A LiveJasmin egész infrastruktúrája a szex árusítására lett kitalálva. És ha kezdetben nem is így indult (amivel kapcsolatban szintén felmerülnek kétségek), Gattyán vállalata nem hogy nem tett a pornográf tartalmak terjedése ellen, hanem kifejezetten bátorította és bátorítja azt.

Gattyán múltjában a LiveJasmin nem egy „sötét folt”, nem egy kezdeti pénzkereseti forrás, amit azóta felszámolt vagy eladott. Netán, amiről belátta, hogy káros, kizsákmányoló, és növeli a társadalmi nemi egyenlőtlenségeket. Gattyánt továbbra is a LiveJasmin tartja el, az a pénz pedig, amit manapság jótékonykodásra költ, nagy részben innen származik. Most pedig, a pornóból szerzett tőkével igyekszik a politikai karrierjét beindítani.

De mi a baj a szexkameraiparral?

A szexkameraiparral, azaz a webkamerás pornóval kapcsolatos kritikák jó része egybeesik azzal, ami a „hagyományos” pornóval vagy a prostitúcióval kapcsolatban felhozható, és amelynek a Nők Egymásért Mozgalom tavaly egy egész sorozatot szentelt a Mércén.

A szexkameraipar sok módon okoz károkat a társadalomnak és konkrét embereknek, főképpen nőknek.

  • A szexkamerázás, a pornó és a prostitúció más formáihoz hasonlóan hozzájárul a nők tárgyiasításához és társadalmi alárendeléséhez, hiszen úgy tekint a nők testére és szexualitására, mint eladható és megvásárolható árucikkre.
  • Sok nő gazdasági, érzelmi vagy akár fizikai kényszer hatására dolgozik a szexiparban, így a szexkameraiparban is.
  • A webkamerázó „modellek” között messze felülreprezentáltak a nők, míg a fogyasztók túlnyomó részben férfiak.
  • Ez az aránybeli eltolódás lenyomata és megerősítése a férfiközpontú, patriarchális társadalmi berendezkedésnek, amelyben nők szextárgyként férfiak rendelkezésére állnak.

Ráadásul az új belépők sokasága, valamint a platformok által alkalmazott, algoritmusos rangsorolás folyamatos versenyhelyzetet tartanak fent a modellek között, ami nem csak azért baj, mert fokozza a versenyt a kiszolgáltatott nők közt. Ebben a versenyben azok kerekednek felül, akik hajlandóak egyre extrémebb dolgok bevállalására, akik minél több időt tudnak a tartalomelőállításra fordítani, és akiknek jobb felszerelésük van, amellyel jobb minőségű videókat csinálhatnak.

Ez a szexkameraiparban jelenlévő globális egyenlőtlenségeket is növeli, hiszen „még itt sem” indul ugyanolyan eséllyel egy fejlődő országbeli, alacsonyabb osztályhelyzetű nő, mint például egy fejlett országban lakó középosztálybeli. Arról nem is beszélve, hogy alacsonyabb társadalmi osztályokba tartozó nők gyakrabban kötnek ki a szexiparban egyszerű gazdasági kényszerből is.

A szexipar, így a LiveJasmine is, a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők kizsákmányolásából és versenyeztetéséből csinál profitot.

Ebből a nők tárgyiasítására és a globális társadalmi egyenlőtlenségekre építő platformból profitál Gattyán György, aki a Jakupcsek interjúban így nyilatkozik: „Tudom, hogy minden emberben ott az érték, és (…) a rendszert tervező ember felelőssége, hogy azt az értéket fölfedezze, (…) és eszerint kell megtalálni a rendszerben a helyét [az adott embernek].” A LiveJasmine rendszerében ez a képlet elég egyszerű: sok százezer nő értéke kizárólag a szexualizált teste, a helyük pedig a férfiak vágyainak alárendelve van.

A szexkameraipar magyar vonatkozásairól és a LiveJasminról nemrég tanulmány is született. Barna Emília és Katona Noémi „A magyarországi szexkamera-iparág – Digitális technológia, platformkapitalizmus és a szexipar normalizálása” című munkájukban hangsúlyozzák, az, hogy Gattyán György a nagyobb nyilvánosságban igyekszik elfedni azt, hogy tulajdonképpen egy pornóoldalt üzemeltet, összefonódik a szexuális kizsákmányolás láthatatlanná tételével is. Hiszen amíg a többség szemében Gattyán egy tehetséges vállalkozóként jelenik meg, aki technológiai innovációkból gazdagodik, fedve maradnak azok a nők, akik az „innovatív techplatformok” tartalmait szolgáltatják, és akik az igazi profitot nem maguknak, hanem a Gattyánhoz hasonló milliárdosoknak termelik.

Gattyán György azt állítja, szeretné a világot jobb állapotban hagyni, mint ahogy találta. Kezdhetné esetleg a pornóoldala bezárásával, ami nők százezreit tárgyiasítja és zsákmányolja ki.

Címlapkép: kivágás Gattyán György videójából