Ahányan vannak, szinte annyiféleképpen zajlott le – vagy zajlik jelenleg is – a „modellváltás” néven elhíresült folyamat azokon az egyetemeken, amelyek hallgatói és oktatói az Oktatói Hálózat és a NEM az alapítványosításra! csoport által szervezett online fórumon meséltek szerda este arról, hogy hogyan élték meg az alapítványi kiszervezés folyamatát, és milyen kapaszkodóik vannak még a hazai felsőoktatás jelenleg nem túl fényesnek ígérkező jövőjét illetően. 

Míg hétközben az Országgyűlés elé kerültek azok a törvényjavaslatok, amelyek több másik felsőoktatási intézmény mellett, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem számára is megadják a jogszabályi keretet a vagyonkezelő alapítvány által fenntartott felsőoktatási intézményi formába történő átalakuláshoz, a folyamatot már leginkább retrospektíven szemlélő érintettek arról emlékeztek meg, hogy milyen érvekkel, ígéretekkel, konfliktusokkal, dilemmákkal néztek szembe, amikor az ő egyetemük ajtaján is bekopogtatott a modellváltás.

Nincs tárgyalás, csak az arrogancia és a nyers hatalom

Az online beszélgetésre meghívott vendégek közül a legenyhébbnek mondható átmenetről Babarczy Eszter, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) adjunktusa számolt be. Mint elmondta, 2018 végén a rektor (Fülöp József – a szerk.) már a modellváltás „elszánt hívének” mutatkozott, így a fenntartóváltás szándéka nem érte tájékozatlanul az egyetemi polgárságot, de azt hozzátette, az nem igaz, hogy átlátták volna pontosan, hogy mi is történik velük. Ennélfogva az ugyan állítható, hogy volt valamennyi legitimitása az átmenetnek – hiszen a rektort ennek a szándéknak a tudatában választották időközben újra – a döntés demokratikus megalapozottságát nem lehet egyértelműen kijelenteni Babarczy szerint, miután igazán transzparensnek nemigen volt nevezhető az előkészítés.

Ezt támasztotta alá a MOME hallgatója, Foster Dorka is, aki szerint arról tudtak, hogy modellváltás lesz, de szerinte sem a hallgatók, sem a dolgozók nem voltak tisztában a modellváltás jellegével és súlyával.

Az esemény felvezetőjében Ónody-Molnár Dóra moderátor felidézte, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem útja az alapítványi modellig – legalábbis közvetlenül – egy 2018-as, a Matthias Corvinus Collegium nyári táborában elhangzott követeléstől indult, amikor a kétes genezisű Diákok a Megújult Corvinusért csoport tagjai az államtól függetlenebb, „versenyképesebb” egyetemet követeltek.

A Corvinust a meghívottak közt képviselő Toronyai Gábor docens is ráerősített arra, hogy „senki sem hitte”, hogy valóban a hallgatók kezdeményezéséről van szó, ezért is figyelt fel rá a közvélemény akkor. A rektor, az általános rektorhelyettes és a kancellár már jó ideje benne volt az előkészítésben. A Corvinus kancellárja az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszteri biztosa is lett 2018 júliusában; mindeközben viszont alulról szerveződő igény a fenntartói struktúra megváltoztatására nem volt – idézte fel Toronyai.

Nem meglepő módon a legviharosabb modellváltási folyamatról Karsai György, a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájának vezetője számolt be. Az egyetemi tanár szerint attól kezdve, hogy mintegy hat évvel ezelőtt először felmerült a modellváltás lehetősége az SZFE-vel kapcsolatban, a vezetőség fontosnak tartotta, hogy az ezzel kapcsolatban elérhető kevés információt is megosszák a hallgatókkal. A minisztérium a megelőző években egyre megalázóbb módon bánt az SZFE-vel, nem adott tájékoztatást arról, hogy bármi készülne. 2019-re ez odáig fajult, hogy már levelekre sem válaszoltak – mondta Karsai. Az egyetemi tanár úgy emlékszik vissza: nemhogy előkészítés nem volt, a szándékokról sem lehetett tudni, még akkor sem, amikor a többi művészeti intézménnyel már tárgyalt a kormányzat, és semmilyen szinten nem vonták be az egyetemi polgárságot az átmenetről szóló diskurzusba.

Az SZFE esete Karsai szerint azért volt különleges, mert azok a lózungok (versenyképesség, működőképesség, innováció), amelyek egyébként érvekként kísérik a modellváltást, nem voltak ráhúzhatók az egyetemre. „Kilógott a lóláb, hogy egy nyilvánvaló pusztító szándék, egy bosszú működött a háttérben, ami összhangba került az egész felsőoktatást érintő tervvel” – vélekedett az SZFE-n dráma- és színháztörténetet tanító oktató.

Később aztán elkezdődtek ugyan a Karsai szerint tárgyalásnak jóindulattal sem nevezhető megbeszélések a minisztérium és az SZFE között, de ezen a ponton – ahogyan az oktató fogalmazott – előre eldöntött stádiumokban haladt előre folyamat. Hiába volt szó arról, hogy az SZFE jelölhet tagokat a fenntartó alapítvány kuratóriumába, végül nulla személyt fogadtak el az ő kurátorjelöltjeik listájáról. Mint ismert, abból az ígéretből sem valósult meg semmi, hogy az új szmsz elkészítésébe bevonja az új vezetőség a hallgatókat és a szenátust.

„Egyetlen pillanatig nem voltunk partnernek tekintve, csak a megalázás és csak az arrogancia és a hatalom nyers érvényesítése volt az, amivel találkoztunk”

– összegezte mondandóját Karsai, aki azt is gondolja, hogy az „egyetlen tisztességes reakció” ebben a helyzetben az volt, amit a hallgatók és az oktatók felvállaltak, és amiből az SZFE egyetemfoglalóinak jól ismert története kerekedett.

Derült égből villámcsapásként érte a Pécsi Tudományegyetem polgárságát a modellváltás folyamata, főleg azt követően, hogy tavaly nyáron explicit kijelentést tett arról Palkovics László miniszter, hogy a modellváltást nem kívánják kiterjeszteni további intézményekre. Ehhez képest a PTE-n villámgyorsan, mindössze 3-4 hét alatt lezavarták azt a folyamatot, amelynek végállomásaként a szenátusi kezdeményezte az alapítványosítási tárgyalások megkezdését. Ennek a folyamatnak az állomásait kronológiai sorrendben, a pontos napokat jelölő dátumokkal együtt idézte fel Márton Zsuzsanna, a PTE Természettudományi Kara Fizikai Intézetének docense, hogy ezzel is érzékeltesse, mennyire abszurd módon erőltették át a demokratikus látszat kedvéért a modellváltást az egyetemen.

Ónya Balázs, az egyetem hallgatója, és a modellváltási folyamat ellen tiltakozó Free PTE csoport egyik tagja kitért arra, hogy régóta egy olyan diskurzus vesz minket körül az egyetemekkel kapcsolatban, ami a neoliberalizmus keretében szemlélve olyan szférának tekinti a felsőoktatást, ahol csak és kizárólag „piaci igényeknek” kell megfelelni. Elmondása szerint a hallgatók korábban egymás közt azzal vigasztalták magukat, hogy a nagy tudományegyetemeket – ahol klinikák is vannak, és amelyek sokkal diverzebbek, mint a kisebb egyetemek – azért mégsem fogja a kormány alapítványosítani.

Magával a szenátusi szavazásig vezető procedúrával kapcsolatban Ónya megjegyezte: bár a kormányzati kommunikáció felajánlásként, (megragadandó) lehetőségként keretezte a modellváltást, azt egyszerű opcióként tekinteni igencsak megtévesztő lenne.

Ezt támasztja alá az is szerinte, hogy a rektor szájából elhangzott: a modellváltás mindenképpen lesz, a nyitott kérdés csak az, hogy az egyetem ki tud-e harcolni „garanciákat” a gazdasági előnyökre. Ónya azt is fájlalta, hogy a január-februári időzítés is rányomta a bélyegét az esetleges ellenállás lehetőségeire: vizsgaidőszak volt, ráadásul COVID-járvány is, így pedig nagyon nehéz volt megszervezni bármiféle tiltakozást a folyamat ellen.

A pécsi hallgató kiemelte azt is, hogy a döntéshozatali folyamatok átláthatósága „változó mértékű” volt. A legrosszabbul ebben szerinte az EHÖK teljesített, ugyanis ők voltak azok, akik egyáltalán nem kérdezték meg a hallgatók véleményét a modellváltással kapcsolatban. A Free PTE csoport készített ugyan helyettük is egy kérdőívet, ezt azonban nem fogadták el hivatalos álláspontként. És bár a hallgatói önkormányzat tartott egy modellváltásról szóló fórumot, Ónya szerint az nem a vita, sokkal inkább az egyoldalú tájékoztatás terepe volt, és a szervezők teljesen figyelmen kívül hagyták a hallgatók álláspontját a kérdésben.

Szirmai Éva a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) oldaláról ugyancsak arról számolt be, hogy abba a hitbe ringatták magukat, hogy a tudományegyetemeket a kormány nem tervezi alapítványosítani. Aztán a sajtóból értesültek arról 2021 januárjában, hogy az SZTE is érintett lehet. Január 25-én a kancellár és a rektor már gyakorlatilag tényként beszélt a modellváltásról, január 29-én pedig sor is került arra a bizonyos botrányba fulladt szenátusi ülésre, amelynek a története országosan is jól ismert: a BTK kari tanácsát képviselő Szajbély Mihályba a vita során belefojtották a szót, az ő előterjesztéséről nem is szavazott a szenátus, sokan pedig – mint utólag kiderült – nem is tudták, hogy a modellváltás támogatásáról szóló, végső döntésről szavaznak, amikor igent nyomtak. A döntő szavazatkülönbség ráadásul abból állt elő, hogy hat szenátusi tag a kari mandátumukkal ellentétesen szavazott.

A minisztériumi ígéretekkel ellentétes folyamatok beindulásával – például a Miskolci Egyetem átszervezésével – egy ideje benne volt a levegőben a modellváltás, de arra nem számítottak, hogy az SZTE-en ez ennyire hamar fog megtörténni – ezt már Körmendi Zoltán, az SZTE hallgatója tette hozzá. Körmendi egyébként egyike a 2019-ben, az MTA átalakítása kapcsán alakult Veritas Virtus Libertas csoport tagjainak, akiknek a közreműködésével az SZTE-n 2020-ban egyszer már ellenállás szerveződött egy, az egyetemi polgárságra a vezetőség által oktrojált összegyetemi névváltoztatási kísérlet ellen, amelyet sikerült is meghiúsítanuk. Ebből eredően voltak „sanda” reményeik, hogy a modellváltás kapcsán is hasonló sikert könyvelhetnek el – mondta Körmendi.

„Otthon ültünk, tele indulattal az után a három óra után, amit végigültünk, tele kétségbeeséssel és innentől teljesen el voltunk vágva az eseményektől” -magyarázta a hallgató a botrányos szenátusi ülés kapcsán.

Bizonytalanság, átláthatatlanság, autonómiavesztés

Ha már egyszer azzal kellett szembesülnie az egyetemeik autonómiáját féltő polgároknak, hogy a modellváltás ténye adott, legfeljebb a körülményeken és az időzítésen tudnak a maguk hol látványosabb, hol szerényebb eszközeivel változtani, felmerül a kérdés, hogy vártak-e, várnak-e valamit az alapítványi formulától.

A MOME-n például olyan kollektív szerződésben sikerült megegyezni, amivel az összes, a korábbi közalkalmazotti jogállással járó előny átkerült a munka törvénykönyve hatálya alá – állítja Babarczy Eszter, aki szerint egyelőre nem jelent meg az egyetemen az a „piacelvű nyomás”, amelytől sokan féltik az intézményt. Az oktató beszélt a korábbi ígéretekről, és arról, hogy ebből eddig mi valósult meg (a MOME 2020 augusztusa óta működik az új fenntartóval).

A Moholy-Nagy rektora korábban két kitűzött cél mellett érvelt: az egyik a gazdálkodási fegyelem, a másik a közalkalmazotti bértáblától való eltérés lehetősége, magyarán a béremelésé – folytatta Babarczy. Egyelőre csak ígéret érkezett arra, hogy transzparens lesz az egyetem gazdálkodása. Az a cél, hogy az állammal 15-25 éves szerződést kössön az egyetem, amelynek értelmében hosszabb távú, 3-5 évre lehívható költségvetési támogatásban részesül az intézmény, ugyancsak nem valósult meg. Béremelés és bérfelzárkóztatás ugyanakkor történt, és ezzel kapcsolatban konzultáltak is a szakszervezettel.

Voltak ígéretek, amelyek teljesültek, de nem átlátható a működés, ugyanakkor az oktatás menetébe és tartalmába eddig nem szóltak bele „felülről”. Az egyetem mindeközben összességében sokat veszített az autonómiájából – vont mérleget az oktató.

Foster Dorka szerint hallgatói oldalról érezni leginkább, hogy a régi és az új vezetőség párhuzamosan próbálja érvényesíteni akaratát, és diákként feltűnőek a megosztottság káros hatásai: az egyetem szerinte olyan most, mint egy gyerek, amelyen két szülő veszekedik, hogy milyen módszer szerint nevelje.

A Corvinuson már közel sem sikerült ilyen fényesen a kollektív tárgyalás a modellváltás után – véli Toronyai Gábor. Az általa vezetett szakszervezet ugyanis 2019-ben felállt a tárgyalóasztaltól megegyezés előtt, mert a kancellár a munka törvénykönyve minimuma felé közelített a feltételek egyeztetésekor, tehát a közalkalmazotti jogállásból fakadó többleteket nem igazán akarta megőrizni. „Mi pedig nem akartunk rossz példát mutatni az utánunk jövőknek azzal, hogy elfogadjuk ezeket a feltételeket” – mondta az oktató. Bár ezek után másfél évig nem tárgyalt vezetőség a szakszervezettel, most végre úgy tűnik, hogy lesz kollektív szerződés, amiben nem tudnak ugyan mindent megőrizni a korábbi közalkalmazotti előnyökből, de mindenképpen jobb helyzetben lesznek a dolgozók annál, mint amit a munka törvénykönyve minimálisan garantál.

Toronyai arról is beszámolt, hogy az, hogy a MOL nem fizetett osztalékot, már az első évben világossá tette, hogy az alapítványi modell törékeny konstrukció. Bár idén már fizetett a cég, és ez egyelőre megoldja a finanszírozási problémát, de ha nem tette volna, csak az időközben a fenntartó alapítvány tulajdonába került részvények eladása maradt volna megoldásként. A corvinusos oktató pozitívumként említette, hogy mindemellett az egyetemen megvalósulni látszanak olyan szakmai jellegű fejlesztések, mint az új akadémiai életpályamodell, vagy az alapszakok reformja.

Vannak egyetemek, amelyek esetében rövid vagy középtávon meg lehet próbálni megmagyarázni gazdasági érvekkel a modellváltás indokoltságát, de az SZFE esetében még csak ez sem indokolta a történteket – ezzel a gondolattal Karsai György ellenpontozta a kevés pozitívumot, ami felmerült az átszervezés kapcsán. Szerinte „ordítóan az látszik, hogy beindult egy gőzhenger”, amely „mindenhonnan el fog szívni minden maradék autonómiát”.

„Kár abban reménykednie bárkinek, hogy részmegállapodásokkal eredményeket lehet elérni”

– mondta Karsai, aki ezen a ponton egy, a közalkalmazotti státusz előnyeit taglaló elharapott félmondat erejéig egyértelműen utalt Babarczy Eszter érveire, illetve arra, hogy kár abban reménykednie a MOME polgárainak, hogy az oktatásba nem fog előbb-utóbb beleszólni az új vezetőség.

„Velünk soha senki nem akart tárgyalni. Úgy képzeljük el, mintha a békés, több generáción át lakott otthonunkba egyszer csak betörnek, de a szó szoros értelmében, a bútorokat összetörik, a szobákat összemocskolják, majd betelepszenek, majd azt mondják, hogy: na, hát akkor beszélgessünk!”

Nem születhetett más válasz erre, mint a Free SZFE létrehozása – véli a Színmű oktatója.

Gálosi Dorka, az SZFE hallgatója azt hangsúlyozta, hogy a korábbi egyetemfoglaló egyetemi polgárság, akik a Free SZFE Egyesület keretében hoztak létre új szakmai műhelyt, nem adta fel a harcot: a hallgatóság új HÖK-öt választott, amely folytatja az eddigi erős képviseletet, és rengeteg jogi eljárás van folyamatban az őszi történések miatt, amelyekben folyamatosan születnek a „kisebb és nagyobb eredmények”. A legfontosabb ezek között a Fővárosi törvényszék indítványa, amelyre az Alkotmánybíróságnak legkésőbb májusban reagálnia kell, mégpedig ki kell mondania, hogy a Színház- és Filmművészetért Alapítványt létrehozó törvény – az SZFE modellváltásának jogi kerete – alkotmányellenes-e.

Mivel a PTE és SZTE esetében még az Országgyűlés előtt van a tényleges modellváltásról szóló törvényjavaslat (bár kevéssé kétes kimenetellel), valamint az ő esetükben újdonságként jelent meg az, hogy a szenátusnak kellett kezdeményeznie az átmenetet, a két tudományegyetem kapcsán leginkább arról beszéltek az érintettek, hogy mi vezetett ahhoz a végső „igenhez”, amellyel önként mondtak le autonómiájukról az intézmények.

Alapvető ellentétek vannak a különböző karok közt: van, aki a létéért aggódik, és vannak, akik örülnek, hogy most külső üzleti tevékenységet folytathatnak és jövedelmet termelhetnek – magyarázta Márton Zsuzsanna a PTE viszonyairól, de SZTE-s sorstársai is helyeslően bólogattak hozzá. A fizikus szerint valóban vannak hosszabb ideje pénzügyileg rosszul teljesítő karok, de ez főleg az elmúlt évtizedek kormányzati politikájának az eredménye, „mintha csak az egyetemfinanszírozást direkt erre futtatták volna ki” – magyarázta. Szerinte sokan érezhették úgy, hogy tényleg „le kell hajolni” a beígért uniós pénzzel járó előnyökért, és ezért akár megéri feladni az autonómiát is.

„Nem szabad összekeverni egy tudományegyetemet egy ipari vállalkozással akkor sem, ha ha egyébként vállalható érv az, hogy használható tudást adjon az intézmény” – hangsúlyozta az oktató.

Ónya Balázs Karsai Györgyhöz hasonlóan reagált Babarczy Eszter hozzászólására, aki korábban azt emelte ki, hogy az új modell (még) nem hozta magával egyértelműen a piaci igények dominanciáját.

A pécsi hallgató hangsúlyozta, hogy szerinte már eleve az problémás, hogyha a verseny, a hatékonyság és az innováció terminusaival írjuk le a felsőoktatás helyzetét, mert már ez jól mutatja, hogy milyen képzeteink vannak annak működéséről.

„Ezen kéne változtatni: nem áruként tekinteni az egyetemi képzésre és a tudásra” – mondta Ónya.

Az SZTE-n is rányomta a közhangulatra a bélyegét az, hogy 12 karból áll az egyetem, különböző érdekekkel és képzési struktúrákkal. Szirmai Éva szerint Pécshez hasonlóan itt is a hagyományos universitas-eszméhez nem méltó módon próbál az egyetemi vezetés különbséget tenni a karok között annak függvényében, hogy profitábilis-e vagy sem.

Mint mondta, Szegeden is három fő érve volt a kancellárnak, amikor a modellváltás mellett korteskedett: ha most nem hajolnak le a pénzért, kimaradnak a „nagy EU-s pénzosztásból”, a dolgozóknak beígért kétszer tizenöt százalékos béremelésből (ami Szirmai szerint önmagában nevetségesen kevés), valamint a közbeszerzési folyamatok egyszerűsödéséből.

Körmendi Zoltán az online fórum utolsó hozzászólásában erre reflektálva elkeseredetten mutatott rá:

„Ahhoz, hogy a közbeszerzési eljárás egyszerűbb legyen, a felsőoktatásra több forrás jusson, és ahhoz, hogy könnyebb legyen hallgatni, oktatni, kutatni, ehhez egy dolog kéne, politikai akarat.”

Ezzel szemben szerinte nem megoldásokat keres a kormány ezekre a működési problémákra, hanem egy merev elképzelést „toltak rá” az egész magyar felsőoktatásra, amit igyekeztek megoldásként eladni.

Körmendi kiemelte továbbá, hogy bár fontosak az ilyen fórumok, mint amilyen a szerdai is volt, de ahhoz, hogy változást lehessen elérni, el kell vinni ezt az ügyet azoknak a hallgatóknak és állampolgároknak a szintjére, akiknek kívül esik a látókörén a modellváltás problémája.

Az online fórum megtekinthető teljes egészében az Oktatói hálózat Facebook-oldalán.