A Tett pályafutásának eddigi legnagyobb vállalkozásához érkeztünk, amihez olvasóink segítségét szeretnénk kérni.
A magyarországi / magyar nyelvű közéletből ugyanis fájóan hiányzik egy álláspont, ez pedig a dolgozó embereké.
A magyarországi / magyar nyelvű közélet és közbeszéd szeret a nép vagy az emberek (vagy csoportok) nevében megszólalni, ennek a vélt csoportnak a vélt érdekében fellépni, de a dolgozó emberek hangja – mint dolgozó embereké – nem hallatszik.
A dolgozó embernek ugyanis nem csak arról lenne véleménye, hogy mi az aktuálisan meghatározott, TV-ből sugárzott gumicsont, hanem mondana egyet s mást arról, hogy ő hogyan él, hogy milyenek a munkakörülményei, hogy milyen nehézségekkel néz szembe.
Arról is mondana egyet s mást, hogy az őt elvileg képviselő szervezetek (pártok, szak- vagy civil szervezetek) miként hagyták őt cserben. Arról is tudna mesélni, hogy az ő nézőpontjából nem egészen úgy néz ki a történelem, ahogy azt mesélik, elmondaná, hogy ő és a családja miként élte meg az elmúlt harminc évet, és hogy miként tekint a jövőre – ha választási év van, ha nincsen.
Ez a hang: be van tiltva.
A szólásszabadsághoz való jog persze megengedné, de a gyakorlatban ha egy dolgozó ember előállna a véleményével, akkor azonnal repülne az állásából, így inkább néma marad. A magyar közélet aranyszabálya, hogy az emberek vállalják bátran, névvel és arccal a véleményüket, ha vállalkozók, ha közmunkások. A jog egyenlő, miként a budai villalakó sem lakhat a híd alatt a törvény szerint.
A sajtó és a média ennek az állapotnak cinikusan örül, hiszen keselyűként repülhet a szenvedő emberek történeteire, hogy megfelelő módon átcsomagolja azokat két reklám vagy adománykérés között.
Nekünk ebből elegünk van.
Ezért nyúlunk egy régi eszközhöz, a munkáslevelezőhöz – amelyet már vagy két generáció óta nem látott cenzúrázatlanul ember ebben az országban.
A munkáslevelező csak kérdez: a dolgozó válaszol. A szerző anonim marad, a szerkesztés önkéntes, ahogy a résztvétel is.
Legyinthetsz, hogy hát a te történeted senkit nem érdekel – de mi szentül hiszünk abban, hogy ennek az országnak az igazán fontos történetei és történései nem jelennek meg a közbeszédben, pedig ott gyűlnek a vacsoraasztaloknál és a cigiszünetekben a munkahelyeken.
A munkáslevelező használata egyszerű (érvényes a COVID-válság idejére):
Ha BÁRMILYEN területen dolgozol, amit megcsapott a válság, úgy, hogy nem vagy rendes vállalkozó, és szeretnél beszámolni a tapasztalataidról, mindennapi nehézségeidről és meglátásaidról, várjuk a leveledet a [email protected] e-mail-címen.
Kérjük, hogy a történeted tedd anonimmá, amennyire csak tudod, de természetesen mi is segítünk megfogalmazni úgy, hogy ne legyen belőle bajod.
Ha te magad nem nyilvánulnál meg, de tudsz olyan embert, aki igen, akkor irányítsd felénk, és segítünk.
Ha írnál, de nincs időd, akkor jelezz nekünk, és megpróbálunk megszervezni egy interjút, amit rögzítünk és leiratozunk.
Elsősorban ezekre az irányadó kérdésekre vagyunk kíváncsiak, de javaslatokat is elfogadunk:
- Mióta dolgozol a munkakörödben, és hogyan változott meg az életed, a munkád a koronavírus megjelenése óta?
- Milyen a hangulat ott, ahol dolgozol? Hogyan hatott a munkára a COVID-helyzet? Ha van elégedetlenség, hogyan jelenik meg?
- Hogyan jellemeznéd (általánosságban) magadat és a kollégáidat társadalmi helyzetük alapján?
- Ha van nálatok szakszervezet, az mit tett ebben a helyzetben, segített-e vagy sem?
- Mi az emberek véleménye a vírusról és mi a menedzsment véleménye a vírusról?
- Elérte-e a fertőzés a céget és hogyan reagáltak az emberek?
- Ha átszervezhetnéd a munkahelyed, min változtatnál? Szerinted mi lehet az akadálya a változásnak?
- Tájékozódsz-e a napi hírekről – ha igen, milyen forrásból, és ha nem, miért nem?
- A családod vagy magad szempontjából hogy tudnád röviden összefoglalni az elmúlt harminc évet kendőzetlen őszinteséggel?
A válaszokat érkezés sorrendjében próbáljuk feldolgozni és publikálni a Tetten.
Aki a fenti munkában önkéntesként segítene, az szintén a [email protected] jelentkezhet, minden kéz elkél.
Előre is köszönjük a hozzájárulást és a bizalmat.
Lássuk meg egymás történeteiben magunkat.
