Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

SZFE szimpátiaakció Berlinben: Nem szabad asszisztálni a kormánymosdatáshoz

Szolidaritási akcióval zavarta meg két Berlinben élő képzőművész a magyar kultúrpolitikai képviseleten rendezett filmvetítést. A Collegium Hungaricum Berlinben (CHB) épp Erdély Miklós magyar avantgárd művész 1977-es „Álommásolatok” című filmje ment, amikor besétált két férfi, és az SZFE-tüntetések szimbólumává vált piros-fehér csíkos terelőszalaggal a vászon elé állt.

Kifejezzük szolidaritásunkat az SZFE foglalói mellett
Esemény:
Collegium Hungaricum, Berlin
A képek dialektikája: A…

Közzétette: Tibor Horvath – 2020. október 22., csütörtök

A megzavart rendezvény, a „Képek dialektikája – A fotográfia közege a magyar művészetben 1970-2000” –, tágabban a  European Month of Photography program része, ami Németország legnagyobb fotófesztiválja. Kétévente több mint 100 múzeum, galéria és más berlini helyszín vesz részt rajta.

A CHB-ban tartott kiállítás és vetítések presztízsszempontból is fontosak lehetnek a magyar kultúrpolitikának, hiszen nagy láthatósága van a fesztiválnak a berlini kulturális szcénában, és ilyenkor olyanok is betérnek, akik nem feltétlenül foglalkoznának Magyarországgal vagy a magyar művészettel. Tökéletes alkalom tehát arra, hogy megmutassák: Magyarországon minden rendben van.

Két gyötrelmesen hosszú perc után a Collegium Hungaricum vezetője, Dr. Nagy Márta megállította a filmet. Előtte megpróbált szóba elegyedni a két művésszel, de ők nem mondtak semmit, majd csendben kivonultak.

Utána egy rövid szóváltás következett Nagy és egy, a művészek pártját fogó vendég között, amelynek során az is elhagyta Nagy száját, hogy: „Azt gondolom, hogy ez egy elég nevetséges spontán akció. Igazából én úgy látom a lényeget, hogy csak meg akarták zavarni a vetítést.

Egy másik jelenlévő is felszólalt, és azt magyarázta a német nézőknek: „Ez egy spontán tiltakozás volt a budapesti filmakadémián történtek miatt. Ez a piros-fehér szalag a diákok küzdelmének szimbóluma. Erről olvashatnak a sajtóban, de ez itt nem a megfelelő helyszín arra, hogy ezt megvitassuk. Éppen ezért folytatódik most a vetítés.

Nagy Márta németül még hozzátette: „Mindig szeretünk mindent megbeszélni a házban. És ez (az akció) természetesen nem volt helyénvaló.” Ugyanis szerinte nincsen rendben, hogy a tüntetők összekapcsolják a jelenlegi magyar politikát és a rendező munkásságát – miközben Nagy szerint sem tetszene Erdélynek, ami ma Magyarországon zajlik. Végül így fogalmazott: „És én úgy látom, hogy a kettőnek egyszerűen semmi köze egymáshoz. A művészet természetesen mindenkor szabad. Tehát ha beleegyeznek, folytatjuk a filmet.

Nagy Márta nem kívánt nyilatkozni nekünk a vetítés után. Megkérdeztük a két művészt, hogy miről szólt az egész. A 40 éves László Gergely 8 éve él Berlinben, előtte Budapesten lakott, Tehnica Schweiz néven jelennek meg munkái. Horváth Tibor szintén Budapestről költözött Berlinbe hét éve.

László Gergely (bal) és Horváth Tibor (jobb) az akció után az összecsomagolt terelőszalaggal. Fotó: Varga Christian-Zsolt

Miről szólt az akciótok a CHB-ban?

Horváth Tibor: Erdély Miklós az avantgárd egyik legmeghatározóbb személyisége volt Budapesten és Magyarországon, underground művészként próbálta megszervezni a képzőművészeti életet. És mi arra az álláspontra jutottunk, hogy ma egy berlini állami képviselet megkérdőjelezhető jogosultsággal, legitimációval rendelkezik, hogy ellenálló művészetet mutasson be, miközben a mai magyar kulturális rezsim ugyanúgy elnyomási technikával él, mint ahogy az a hetvenes években, a film készítésekor volt jellemző. Tehát olyan szerencsétlen helyzet állt itt elő, hogy amikor az Orbán-rezsim bemutatja a Kádár-rezsim által elnyomott és el nem ismert művészet eredményeit, az egy ilyen önmosdatás…

László Gergely: …meg egy hazug kép…

Horváth Tibor: …mert a mai ellenzéki hangok nem szólalhatnak meg itt, a CHB-ban…

László Gergely: …és ez az intézet a magyar kormánynak az egyik karja, és túlságosan szép képet fest a magyar kultúráról. Miközben Magyarországon betámadják a kultúrát, itt a CHB-ban progresszív kultúrát mutatnak a külvilág felé.

Számos magyar művész munkáját állítja ki a CHB a mai vetítést is magába foglaló program keretében.

László Gergely: Pont azon akadt meg a szemünk, és azért is nyílt ki a bicska a zsebünkben, mert megláttuk a névsort. Láttuk, hogy kiket lehet rávenni arra, hogy egy ilyen helyzetben képviseljék Magyarországot. Van egy hosszú lista, rajta művészek, kortársaink és elődeink, ennek a bizonyos neoavantgarde korszaknak ellenálló képviselői, mint pl. Tót Endre. Ő vajon tudja, hogy annak a testnek az eszköze, amely másik kezével éppen elnyomja Magyarországon a kultúrát?

A kiállításon szereplő – élő és elhunyt – magyar művészek listája, a berlini European Month of Photography oldalán. (Screenshot: www.emop-berlin.eu)

Akkor az akció a kiállításon szereplőknek is szól?

László Gergely: Mi belehelyezkedtünk, hogy vajon mit érezne most Erdély Miklós. Kizárt, hogy ő nevét adta volna ilyesmihez. Ő szolidáris lenne a budapesti egyetemfoglalókkal. Be akartuk hozni ezt a szalagot, hogy ne felejtsük el, hol is vagyunk. És hogy tudatosítsuk: nem moshatja tisztára magát a magyar kultúrpolitika azzal, hogy progresszív tartalmakat mutat. Ez mind csak hazugság.

Én nem értem, hogy a kortársaink miért adják a nevüket ehhez. Nem kéne. Tibor és én több ilyen intézményt bojkottálunk. Sajnos most még nem vagyunk elegen – kevés művész bojkottál állami intézményeket. De nagyon példaszerűnek tartjuk, hogy a színművészek, a filmesek kiállnak, és azt gondoljuk, hogy ez a jó út, és a képzőművészeknek is meg kell találni a módját, hogyan álljanak ellen.

Mit gondoltok arról az érvről, hogy ez most nem a megfelelő helyszín arra, hogy az SZFE ügyét  megvitassuk?

Horváth Tibor: Erdély Miklós szerint a művésznek az a feladata, hogy felismerje a helyzetet és reagáljon rá. Ezt mutatja például az „Őrizetlen pénz” című munkája. Tehát hogy azt a helyzetet megtalálja a művészet, ami vagy felnyitja a szemed, vagy mutat egy olyan tükröt, ami elindíthat egy diskurzust. Ilyesmi ebben a szituban (a CHB-ban) nem keletkezhet. Hogy most ennek nincs itt az ideje? Pont ennek van most itt az ideje!

László Gergely: Ez, ami itt történik, a mostani rendszernek tökéletes jelképe. A módszerei, és a mögötte álló cinizmus és az elnyomás elrejtése.

Mit vártok a CHB-től?

Horváth Tibor: A CHB-től semmit. Mindegy, hogy ott mi hangzik el. Az a párbeszéd ugyanannyira értelmetlen, mint az SZFE körüli, ahol a kormány utasítja el a párbeszédet a diákokkal. Itt se állunk le egy képviselővel beszélni az általa képviselt rezsim hangjáról.

László Gergely: Nekem van elvárásom általában – nem a CHB-val szemben, hanem az állammal szemben. Én egy olyan ország állampolgára akarok lenni, amelynek külképviseletével nem szégyen együtt dolgozni. Baromira dühít, hogy bármely ország színeiben szívesebben mutatkoznék inkább, mint Magyarországéban. És éppen ezért elsődleges elvárásom az állammal szemben van: állítsa helyre a demokratikus rendet.

Horváth Tibor: Amikor elhagytam Magyarországot, voltak olyan alkotásaim, amelyek cenzúra alá estek. És úgy gondolom, hogy felelős képzőművészként kizárólag kritikus hangnemet tudok megütni vagy megfogalmazni egy olyan kormánnyal vagy olyan kultúrpolitikával szemben, amely cenzúrázta a munkáimat.

Horváth Tibor elmondása szerint több galéria is azt jelezte vissza neki, hogy nem merik bemutatni a túlságosan politikusnak tekintett munkáit. Úgy emlékszik, olyan mondatok is elhangzottak, mint „Te ezt évekig nem fogod tudni bemutatni ebben az országban”.

Az egyik be nem mutatott alkotás címe „Magyarország miniszterelnöke 2012” – ez egy zárt doboz volt, oldalán egy nyílással, ahol be lehetett nyúlni, és meg lehetett simogatni az életnagyságú „Orbán Viktort”.

De Németországban sem kerülték el a balhék. Egy München mellett rendezett kiállítást például a magyar nagykövetnek kellett volna megnyitnia, de Horváth „Én meg a miniszterelnök” munkáját meglátva azt mondta, erre nem hajlandó. Összességében Horváth azt gondolja, rendszeresen jelen van a magyar realitásban a cenzúra, és az elnyomás, még ha nem is feltétlenül nyilvánvaló mindenki számára:

Soha nem látod ennek a repressziónak a jeleit. Annyira bújtatott és legitimált minden egyes lépés. Minden a törvényes kereteken belül tud zajlani, éppen ezért nehéz megfogni, és éppen ezért nem is tud szexi lenni a magyar elnyomás. Mert okosan csinálják.

Kiemelt kép: Fotó: Szilágyi Kornél