Ahogy korábbi cikkünkben is leírtuk, fölényesen nyerték meg az október 11-ei bécsi helyhatósági választásokat a várost rövid megszakítással száz éve irányító szociáldemokraták. A regnáló polgármester, Michael Ludwig által vezetett listával Ausztria Szociáldemokrata Pártja végül a szavazatok 41,46%-át szerezte meg, utcahosszal megelőzve a jobbközép Osztrák Néppártot (20,43%) és az eddig kisebbik koalíciós partnerként kormányzó Zöldeket (14,80%).

Az SPÖ a bécsi városi tanácsban a 100-ból 46 helyet szerzett meg, mellyel nem került messze az abszolút többségtől. A város irányításához azonban koalíciós partner után kell nézniük. Mivel a kisebb pártok együttműködése az SPÖ ellen kizárható, Michael Ludwig maga válogathat az önként ajánlkozó partnerek között: a jobbközép ÖVP, a balközép Zöldek és a liberális NEOS is bejelentkezett már, hogy szívesen részt vállalnának a következő öt év városvezetéséből.

Azt ugyan még nem tudjuk, hogy Michael Ludwig végül kit fog választani a kérők közül, az azonban már bizonyos, hogy lehengerlő mandátumtöbbségével minden fontos kérdésben át fogja tudni vinni az akaratát. Osztrákosan mondva, a tárgyalások végére mindenképpen áthúzza majd tárgyalópartnerét az asztalon.

A vasárnapi választások egyik kisebb meglepetése a bécsi újbaloldali LINKS sikere volt. A korábbi újbaloldali, szocialista és zöld csoportok egyesüléséből létrejött lista kevesebb, mint egy éve alakult, és 2,06%-ot elérve hetedik helyezést ért el a múlt hétvégi választásokon. Ez az eredmény önmagában persze még egyáltalán nem számítana meggyőzőnek, egy újbaloldali pártnak 2% egy nyugati-európai fővárosban inkább számít harmatgyengének.

A LINKS eredményét mégis az teszi sikerré, hogy két, évtizedek óta kormányzó baloldali párttal szemben határozták meg magukat, azaz olyan politikai térbe igyekeztek betörni, amit korábban már mások foglaltak el, több mint száz éve sikeresen. A lila színével és plakátjaikon egymást érő külföldi neveikkel a párt egyértelműen valódi újbaloldali kezdeményezés. Egyrészről ugyanis határozott szociális követeléseket fogalmaztak meg (30 órás munkahét, 1950 eurós minimálbér, óvodák fejlesztése), másrészről teljes egészében kultúrbalosak is (bevándorlás támogatása, női- és LGBT-kvóta a városi vezető pozíciókban).

A LINKS 2%-os eredménye arra nem volt elég, hogy a szervezet a városi tanácsba jusson, a kerületi képviselő-testületekben azonban 6-ról 19-re növelték mandátumaik számát. Ezzel pedig éppen elég nyilvánossághoz jutottak a következő öt évben ahhoz, hogy sikeres munka esetén 2025-ben már bejutásra esélyesként induljanak neki a választásoknak.

A LINKS, ezzel pedig a bécsi újbaloldal az 1973 óta való legjobb eredményük után válaszúton vannak. Vagy ők is bevetik magukat a hipszterek és diákok által lakott belső kerületekbe, vagy a melós környékekre koncentrálva olyan szavazókat próbálnak megszólítani, akik között korábban nem voltak népszerűek. Ahogy Thomas Oysmüller a ZackZack.at-n megjelent publicisztikában fejtegeti: a LINKS éppen azokban a nagy munkásnegyedekben nem tudott aktívan megjelenni, ahol elméletileg a célközönségük, a munkások élnek. Simmering, Favoriten és Floridsdorf ugyanis még mindig a szélsőjobboldali FPÖ és a balközép SPÖ csatatereinek számítanak.

A LINKS relatív választási sikerét elsősorban azoknak a fiataloknak és diákoknak köszönheti, akik néhány éve még a Zöldeket választották. Ezek a választók azonban már ma is megosztottak a baloldali és liberális pártok között. Ha tehát az újbaloldali politika Bécsben ki akar lépni az alternatív rétegekből, akkor pontosan azokhoz kell eljutnia, akik által valaha a balközép is sikeres lett, a dolgozókhoz, az alacsony jövedelműekhez és az elesettekhez. Azaz azokhoz, akik miatt valamikor a baloldali politizálást kitalálták.

Egy hosszútávú és sikeres újbaloldali politizálás pedig Bécsben is meg tudja mutatni, hogy van alternatíva a jobboldali előretöréssel szemben. Ezzel együtt pedig ki tudja emelni a balközepet abból a szerepből, amiben a (szélső-)jobboldallal szemben örökös védekezésben találja az magát.