Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Sok jó ember talált egymásra 2015-ben

Ez a cikk több mint 3 éves.

Öt éve lépett működésbe a fizikai és a jogi határzár, ami azóta egyre szigorodik. A menedékkérők távoltartása mellett a kormány azt is kipróbálta, hogyan tudja megkerülni a jogállami elveket is. Szabad kezet adott magának, és ehhez gyűlöletpropagandával egy időre megteremtette a társadalmi támogatottságot. Hogy győzelme nem lett totális, abban a sok-sok jóérzésű ember, egyházi és karitatív szervezet mellett a jogvédő civil szervezetek is szerepet játszottak. A Magyar Helsinki Bizottság két munkatársa most arról ír, mennyiben változtatták meg jogvédő munkájukat az öt éve és az azóta történtek. 

2015 nyarán sok szempontból új időszámítás kezdődött, és nemcsak a menekültüggyel foglalkozó szervezeteknek Magyarországon.  Azon a nyáron naponta több tizezer menekülő érkezett Magyarországra Szerbián keresztül. A menedékkérők, akik addig láthatatlanok és ismeretlenek voltak a legtöbb embernek Magyarországon, hirtelen teljes valójukban megjelentek a városokban, az utakon és a pályaudvarokon. A meglévő menekülttáborok mind megteltek. Kisgyerekes családok, felnőtt hozzátartozó nélkül utazó gyerekek jelentek meg a köztereken, a migrációval riogató médiában sokat emlegetett egyedülálló férfiak mellett. Az események sebessége és volumene a mi munkánkat is átformálta a Magyar Helsinki Bizottság menekültügyi programjában.

A kihívás a menekültügyi szféra minden szereplője számára adott volt. A feladat egyértelműen nehéz volt és az út járatlan. Az is biztos, hogy a 2015 nyarára kialakult helyzet kezelése jelentős áldozatokat kívánt mindenkitől, így a menekültügyi hivataltól, a rendőrségtől, a nemzetközi szervezetektől, az egyházaktól és a civil szervezetektől is. Ugyanakkor nagy volt a megközelítés és hozzáállásbeli különbség az állami és a nem állami szereplők között.

Az irodánk teljesen felbolydult ezen a nyáron. A mi kapacitásunk ugyan változatlan maradt, de a szokásos jogi képviselet, tájékoztatás és emberi jogi megfigyelés mellett igyekeztünk minél több írásbeli és szóbeli tájékoztatást is nyújtani a megnövekedett számú kérelmezőknek, nemzetközi szervezeteknek és a sajtónak. Hirtelen hatalmas érdeklődés középpontjába került a menekültügy és ezáltal mi is, akik eddig viszonylagos csendben dolgoztunk. Az irodánkban mindig volt egy-egy tévéstáb a világ legkülönbözőbb pontjairól, kollégáink a legfurcsább órákban adtak interjút telefonon és személyesen Ausztráliától Marokkóig. Csak a magyar állami tévébe nem tudtunk bekerülni, de a BBC-nek, AFP-nek hiteles tájékozódási pont lettünk. Az új szerep sok tanulást és energiát kívánt. Ugyanakkor fontosnak tartottuk és tartjuk most is, hogy a közvélemény hiteles, érvényes információt kapjon. Szakértelmünkkel ezt segítjük.

Az érdeklődés mellett sokan jelentkeztek, akik segíteni szerettek volna. A szándékosan visszafogott állami szerepvállalás miatt támadt űrt a nemzetközi segélyszervezetek, a hazai civilek és az újonnan megjelenő önkéntesek igyekeztek betölteni. A nyár legemlékezetesebb és visszatekintve az egyik legszívmelengetőbb jelensége volt az önkéntesek megjelenése az ország számos pontján. Öröm volt látni, ahogy megszervezték az úton lévők ellátását, és segítettek nekik eljutni a menekülttáborokig. Volt étel- és italosztás, orvosi ellátás, gyerekeknek elfoglaltság és még alvóhely is, ahol ezt nem akadályozta a hatósági szigor. Mindezt nagyon rövid idő alatt, önkéntesen.

Mégpedig egy olyan országban, ahol nincs intézményrendszere az ilyen szintű önkénteskedésnek, és amelyet kutatások szerint általában jellemez a szolidaritás hiánya és az atomizáltság. Sok jó ember talált egymásra.

Az önkéntesekkel való együttműködés új színt vitt a mi munkánkba is. Fontos volt, hogy őket is ellássuk információval, mert ők találkoztak először a menekülőkkel a pályaudvarokon és az utakon, valamint azért is, hogy ők maguk ne kerüljenek bajba a segítségnyújtás során. Nekik is készítettünk tájékoztató anyagot, és néhány alkalommal ők is megtöltötték az irodánkat, hogy személyesen tudjanak kérdéseikre választ kapni. Külföldről is érkezett sok felajánlás és segítség. Mi hirtelen abban a helyzetben találtuk magunkat, hogy mi vagyunk a „helyi szervezet”, amelyik jól ismeri a terepet. Ez a fajta koordináció is új volt számunkra.

Szintén új volt az is, hogy láttuk: a politikai vezetők kísértései hogyan rengették meg néhány egyházi vezető hitét. Eldöntöttük, felszólalunk a hamis tanúságtételeik ellen. Felszólalunk azért, mert tőlük többet vártunk.  Elvárjuk tőlük, hogy belássák: elsősorban saját maguk hitelét ássák alá, ha a menedékkérőket turistáknak bélyegzik, akiket szerintük nem kéne „feleslegesen pesztrálni”. Így felszólaltunk Erdő Péter bíboros nagyon káros, hírhedtté vált mondatával szemben, aki (bár jogász végzettségű), azt találta állítani, hogy az egyházak azért nem fogadhatnak be menekülteket, mert akkor az embercsempészet bűncselekményét követnék el.

Amilyen elkeserítő volt látni egyes egyházi vezetők megingásait, annyira lelkesítő volt tapasztalni számos egyházi személy esetében azt, hogy ők követve Jézus radikális szeretettanítását, a gyakorlatban is megsegítik az üldözötteket. Akik nem kérdezik meg, hogy „kiérdemelte-e” az eltikkadt, szomjazó idegen azt, hogy egy pohár vizet adjanak neki.

2015 nyara és ősze ezekben a hívő emberekben mélyen elültette a segítés magját, és azóta is lehet rájuk számítani, ha a menekülők megsegítéséről van szó.

2015. szeptember 15-én a magyar kormány szögesdrót kerítéssel zárta le a szerb-magyar határt, ami egy új korszak kezdetét jelezte: ettől a naptól kezdve újabb és újabb jogi akadályokat gördített a kormány a menedéket keresők útjába. Ekkor vette kezdetét ugyanis az a kormányzati politika, amely pökhendien fordult szembe az európai emberi jogi alapkövetelményekkel. A kormány ekkor gyakorlatba ültette át azokat a korábban csak a szélsőjobboldalon hangoztatott eszméket, hogy a menedékkérőket – mint ellenségeket – teljesen el kell különíteni a helyi lakosságtól, hiszen bűnöznek, betegségeket terjesztenek, és az európai, keresztény kultúrára is veszélyesek. A menedékkérők egyes csoportjait is ekkor kezdték el mindenféle jogi garancia nélkül bezárni a tranzitzónákba: sem indokolást nem kaptak a konténerfoglyok arról, hogy őket miért zárták be, sem bírósághoz nem fordulhattak a bezárásuk felülvizsgálatát kérve.

Ekkor kezdték el bezárni a sok éve jól működő nyílt táborokat, amelyek Magyarországon beépültek a városaink életébe. A nyílt táborok bezárása, és ezeknek a tranzit konténereivel való felváltása egyrészt mélységes csalódást keltett bennünk, hiszen ekkor láttuk, hogy a mi területünkön – a menekültügy területén is – a kormány az önző, káros, csak a saját hasznát előtérben tartó politikája alapján dönt. Másrészt viszont – látva a szándékos és szisztematikus jogsértéseket – ekkor mi is eltökéltebbek lettünk. A kormány túlhatalmának ilyen szemérmetlen fitogtatása ránk nem elcsüggesztően, hanem épp ellenkezőleg: ösztönzően hatott. Ekkortól kezdve magasabb sebességre kapcsoltunk a pereskedési munkát illetően, és látva, hogy a magyar bíróságok többsége nem tudja és/vagy nem akarja itthon orvosolni a jogsértéseket, a nemzetközi bíróságoktól kértük, hogy bírják rá a magyar kormányt az európai emberi jogi szabályok betartására. Jelentős tapasztalatra tettünk szert a strasbourgi és a luxemburgi bíróságok eljárásait illetően (jelenleg is közel 100 peres ügyünk van folyamatban, amelyekkel mind a 2015. szeptember 15. utáni jogsértéseket támadjuk). Olyannyira rákényszerültünk, hogy beleássuk magunkat a nemzetközi bíróságok előtti ügyek fortélyaiba, hogy mára Európa egyik vezető civil szervezete lettünk a stratégiai pereskedés területén. Kollégáink véleményét kérik ki Berlintől Athénig neves ügyvédek, akik saját kormányaikat akarják rávenni az emberségesebb magatartásra ezen bíróságok segítségével.

Az új helyzet nemcsak a pereskedés terén tett minket profibbá. A kormány jogsértéseire nemcsak a sajtó, hanem különböző nemzetközi szervezetek és nagykövetségek is kíváncsiak voltak. Akik hamar rájöttek, hogy ha hazugságok és propaganda helyett hiteles információra van szükségük, akkor azt a magyar civilektől érdemes megszerezniük. Így lett egyre több kollégánk egyre profibb abban, hogy gyorsan, közérthetően és hatékonyan adjon át kulcsfontosságú információkat és üzeneteket felelős, döntéshozó személyeknek. Ennek meg is lett a máig ható eredménye: a magyar kormány továbbra sem tud anélkül garázdálkodni, hogy az „titokban maradjon”, és ne illetné nemzetközi kritika.

Öt évvel ezelőtt a Helsinki Bizottságnak együttműködési megállapodása volt mind a menekültügyi hatósággal, mind a rendőrséggel, ami lehetőséget biztosított kollágáinknak a rendszeres jogi segítségnyújtásra az összes olyan intézményben, ahol menedékkérőket helyeztek el vagy tartottak fogva. A megállapodások alapján rendszeresen tudtunk emberi jogi megfigyelő látogatásokat is tenni a nyílt és zárt táborokban. Ez a hozzáférés biztosította, hogy gyorsan és sok külföldihez eljusson az információ és szükség esetén részesülhessenek ingyenes jogi képviseletben. A megfigyelő látogatásainkról írt jelentéseinket a hatóság visszajelzésével együtt honlapunkon tettük közzé, ami hozzájárult mind a szakma, mind a közvélemény tájékoztatásához.

2015. szeptember 15. után ez a monitorozó tevékenységünk is hangsúlyosabb szerepet kapott. Erőn felül látogattuk a táborokat, sokszor kiegészülve pszichológusokkal és pszichiáterekkel, akik a menedékkérők lelkiállapotával is foglalkoztak. Nem véletlen, hogy kevesebb, mint két évvel később, 2017 nyarán megszületett az újabb kormányzati hazugság: nem kell a civilek monitorozása, hiszen az ombudsman ellátja majd a nyílt és a zárt táborok emberi jogi ellenőrzését. Az ombudsman azonban sem 2015-ben, sem azóta nem emelte fel a szavát egyetlen egy esetben sem a kormány menedékkérőkkel szemben elkövetett brutális jogsértéseivel szemben.

Öt év távlatából is úgy tűnik, hogy mi, civilek, azaz nem kormányzati szereplők erőnkön felül teljesítettünk. Ennek viszont az ára is meglett: mi itt a Magyar Helsinki Bizottságnál nem mindig bírtuk könnyen a terhet. Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen az országban szinte egyedül próbálunk sok ezer embernek hiteles jogi tájékoztatást nyújtani az állandóan változó jogszabályok káosza közepette. Jó lett volna még gyorsabban reagálni a megnövekedett igényekre és új kollégákat felvenni. Nekünk civil szervezetként nem volt erre módunk, így hát a meglévő kollégákra hárult nagyobb teher.  Ez nem csak túlmunkát jelentett, de a kínzásról szóló és menekülési történetek lelkileg is megviselték kollégáinkat. Erre is sokkal jobban figyelnünk kellett, mint előtte.

Valóban nagy volt a kihívás, nemcsak Magyarországon, hanem európai szinten, de ennek megoldásához kormányzati és európai szintű koordináció és politikai szándék kellett volna, ami egyértelműen hiányzott.

2015 nyarán a kormánypropaganda a menekülőket vette célba, és az összes, számára elérhető felületen, így plakátokon, köztévében és -rádióban folyamatosan támadta őket, a lakosságot terroristákkal riogatva. 2015-ben a sajtószabadság még valamivel jobb állapotban volt Magyarországon, és aki több forrásból akart tájékozódni, az üggyel-bajjal, de megtehette. 2020-ban ez már sokkal nehezebb. Nehéz a kormányfüggetlen, pártatlan sajtóorgánumoknak fennmaradni és a hiteles információra vágyó állampolgároknak tájékozódni. Mindannyiunk számára felértékelődőtt a sajtószabadság.

Azóta már nemcsak a menekülők váltak a kormánypropaganda célpontjává, hanem azok a civil szervezetek is, így mi is, akik nekik segítenek. A támadások kereszttüzében egy dolgot tehet egy szervezet: teszi a dolgát. Azóta már az is világos, hogy a Magyarországon működő menekültügyi rendszer tudatos kormányzati lebontása csak az első lépések egyike volt az azóta teljes pályássá vált támadásnak a jogállami normák, a demokratikus intézmények és az európai értékek ellen.

A szerzők a Magyar Helsinki Bizottság menekültügyi programjának munkatársai