Blog a 99%-nak

A magyar kormány szarik a dolgozókra

Ez a cikk több mint 4 éves.

A válságban százezrek veszítik el a munkájukat. A magyar kormánytól pedig csak egy feltartott középső ujjra számíthatnak.

A szomszédaim két hete munkanélküliek. Egy 50-es házaspárról van szó, egyikük dohánybolti eladó volt, másikuk egy drogériában dolgozott. Nem régen kezdtek új munkahelyükön, így munkáltatójuk indoklás nélkül, azonnali hatállyal mondott fel nekik. Álláskeresési járadékra nem jogosultak. Az egyetlen lehetséges jövedelemforrásuk a szociális segély, melynek összege 22800 Ft. Igen, huszonkettőezer-nyolcszáz. Az igénylés után 60 nap alatt folyósítják az összeget, mind a 45600 Ft-ot, amiből meg kell élniük egy hónapig. Ebből kellene kifizetni a számlákat, a lakbért, ebből kéne vezetni a háztartást és élelmiszert vásárolni. Nincs sok esélyük munkát találni, ugyanis jelenleg tömegével bocsátják el a dolgozókat Budapesten (mindenhol az országban).

Két teljesen átlagos munkát végző dolgozó megélhetése napok alatt ellehetetlenült, az életük teljesen felfordult.

Senki ne higgye, hogy különösen szerencsétlen emberek a szomszédaim. Az elmúlt néhány hétben és a következő hónapokban százezrek fognak ugyanezzel a helyzettel szembesülni. A koronavírus a történelem egyik legsúlyosabb gazdasági válságát hozta magával, ami még alig kezdődött el, az elmúlt 3 hétben máris tízezrek veszítették el a munkájukat Magyarországon. A közgazdaságtan, a józan ész és az emberi szolidaritás egy irányba mutat:

Meg kell védeni a munkahelyeket és a bérből élő magyar dolgozók megélhetését.

Ezt Európa sok országában felismerték, és a bajba jutott cégek dolgozóinak bérének kifizetését jelentős részben átvállalták az államok (50-85%). Ehhez képest a magyar kormány hetekkel megkésve a bérek 20%-ának (!) átvállalását fontolgatja.

A veszélyhelyzeti kormány különleges jogalkotói erőforrásai sajnos a transzneműek jogaira, Schmidt Mária ingatlanjaira, a Liget projektre, a budapesti színházak felügyelőbizottságaira és a Budapest-Belgrád vasútvonal szerződéseinek titkosítására kellettek. Ha ez nem feltartott középső ujj a magyar dolgozók felé, akkor semmi sem az.

Itt nem a kormány töketlenkedéséről van szó. Nem. A magyar kormány pontosan és tisztán látja és értelmezi azt a válsághelyzetet, amibe az ország került. Értik a válság gazdasági vonatkozásait is. Nekik elvi problémájuk van a dolgozók támogatásával. Gulyás Gergely egy kormányinfón kifejtette (35. perctől), hogy szerinte (a magyar kormány szerint) helytelen, ha valaki munka nélkül kap pénzt, és az a cél, hogy 3 hónap múlva (ennyi az álláskeresési járadék folyósítási ideje) mindenkinek legyen munkája.

Ha viszont úgy alakul, hogy 3 hónap múlva még mindig magas munkanélküliség lesz (az lesz), akkor a munkájukat és megélhetésüket vesztett magyar dolgozók számára a magyar kormánynak nincs több mondanivalója.

Nekik nem számít, hogy miért nem dolgozik valaki: a munkanélküli másodrendű állampolgár akkor is, ha egyszerűen nincsen semmilyen munkalehetőség.

Pedig van mozgástere a kormánynak, főleg, hogy az EU már nem korlátozza a költségvetési hiány maximális értékét. A Nemzeti Banknak ideje lenne elgondolkodni a monetáris finanszírozás eddig brutális tabunak számító eszközén. Az Orbán által a „magyar történelem legnagyobb gazdaságélénkítő programja”-ként beharangozott csomag pedig megmosolyogtató. Először állítsuk meg a vírust, őrizzük meg a munkahelyeket (erről már nagyrészt lekéstünk) és biztosítsuk a munkájukat vesztett emberek megélhetését.

A kormány nem ezt az utat választotta.

De legalább nincsenek migránsok. Hajrá Magyarország!