Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Jobbik: Öt egyszerű intézkedés, ami garantálja a magyar emberek biztonságát

Ez a cikk több mint 4 éves.

Milyen eszközökkel enyhíthetőek a COVID-19 okozta, azonnal jelentkező negatív gazdasági hatások, hogyan biztosítható ezekben a hetekben, hogy ne essenek el további társadalmi csoportok az alapvető javaktól? Hogyan védhető ki, hogy a gazdaság egy 2008-hoz hasonló negatív spirálba kerüljön?

A Momentum hétfőn közölt írásával sorozatot indítottunk, melyben szerkesztőségünk minden parlamenti frakcióval rendelkező ellenzéki pártot (Jobbik, MSZP, DK, LMP, Párbeszéd), valamint baloldali közgazdászokat (Büttl Ferenc írása itt) is arra kért, mondják el, mit javasolnak a kialakuló helyzetben. Írásaikat a napokban közöljük a Mércén.

  1. Hétfő volt az első nap, amikor a tanulók mellett a dolgozók jelentős része sem tudott a szokásos módon munkát végezni, miközben teljes gazdasági ágazatok „nullázódtak le” napok alatt. Így vendéglátósok, turizmusból élők ezrei kerültek kilátástalan helyzetbe, és a személyszállítótól a takarítóig rengeteg honfitársunk élete vált tervezhetetlenné. A Jobbik ezért egy Magyar Munkahelyvédelmi Alap felállítását szorgalmazza, amelynek forrásait a költségvetés és a legnagyobb gazdasági szereplők, jelesül az itt működő multinacionális cégek adnák össze, s nyilvánvaló módon kiegészítheti ezt az MNB beavatkozása is. Az Alaphoz fordulhatna munkavállalótól kisvállalkozóig mindenki, aki nem képes hozzájutni munkabéréhez vagy kitermelni azt, illetve finanszírozni saját alkalmazottja bérezését. A legfontosabb most az lenne, hogy az egészségügyi bajtól joggal rettegő honfitársainknak legalább a mindennapi nélkülözéstől ne kelljen tartaniuk.
  2. A fentiek fényében talán nem is kell hangsúlyoznunk, hogy az állami foglalkoztatottak bérkifizetésének zökkenőmentességét biztosítani kell: ehhez a költségvetésen belüli forrásátirányítás szükséges, ám mindez jellemzően tervezett költség, ezért talán könnyebben biztosítható.
  3. Számos honfitársunk szembesülhet azzal, hogy bár a bevételi oldalon egyértelmű kiesés tapasztalható, a havi törlesztőrészletről szóló csekk mégis időben megérkezik. Éppen ezért a Jobbik azonnali hiteltörlesztési moratóriumot követelt, s ez ügyben kapacitálta, hogy a kormány állapodjon meg az utóbbi években rekordnyereséget elkönyvelő kereskedelmi bankokkal, illetve a Bankszövetséggel. Azóta a történelem bizonyította, hogy az elképzelésünk nélkülözhetetlen, s miután az MNB először csak a vállalati szektor számára tette volna elérhetővé a kedvezményt, tegnapra a lakosság számára is kinyílt a kapuk egy része. Az egésznek viszont akkor van igazán értelme, ha ehhez csatlakozik egy végrehajtási és egy kilakoltatási moratórium is, hiszen reális a veszély, hogy ezrek veszítik el otthonukat, akik pedig nem, azoknál a tartozások kamatai révén folyamatosan duzzad az állomány.
  4. Kiszámítható bevétel híján rövidesen tömegek szembesülnek azzal, hogy nem tudják fizetni albérletüket, vagy akár a rezsidíjakat – ezek kipótlására szintén a Magyar Munkahelyvédelmi Alap nyújtana megoldást, s itt felülről nyitott kasszával kell dolgoznunk, hiszen várhatóan a legszélesebb kört érintő intézkedésről van szó. Ezen a ponton merül fel a családok számára juttatott szociális támogatások összegének esetleges emelése, ami legitim, de gyors vita tárgyát kell, hogy képezze. Szintén halaszthatatlan lenne étkezési hozzájárulást kiutalni azok számára, akik nehéz szociális helyzetükben eddig az iskolákban tudták megoldani a gyermekek ellátását, ám most váratlan és sürgősen kigazdálkodandó teherrel szembesülnek.
  5. A védekezés szempontjából fontos és az egészségügy vagy a lakosság által használt termékek árát szabályozni kell, akár hatósági árassá tenni a kézfertőtlenítőt és a maszkokat. Felháborító és tarthatatlan, hogy egyes magáncégek a vámszedői lehessenek egy katasztrófának! Az érintett cikkek termelését is állami felügyelet alá lehet helyezni, de a legfontosabb, hogy kellő minőségben és elérhető áron álljanak rendelkezésre, mivel kínálatukon – túlzás nélkül – emberéletek múlnak.

Összességében olyan csomagot kell keresztülvinnünk a rendszeren, amely azonnal hat, oda céloz, ahol a szükség nagyon nagy úr. A kormány még ott tart, hogy minden munkahelyet megtartana, s ez szép cél lenne, ha nem szűnnének meg minden nap kenyérkereseti források százai, ezrei. Így viszont nem szabad lemondani egyetlen honfitársunkról sem, és nem lehet a felelősséget áttolni a munkaadók és munkavállalók egyezségeire. A Jobbik világában minden egyes magyar ember számít.

Az írást változtatás nélkül közöltük. 

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt