Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A kurdok, Rojava és az ökoszocializmus: a túlélés stratégiái

A cikk eredetileg a Zöld Csillag blogon jelent meg.

November 7-én Erdoğan Magyarországra látogat, és fogadni fogja országunk miniszterelnöke is. Az esemény idejére Budapesten tüntetést szerveznek az észak-szíriai Rojavában végrehajtott török agresszió, etnikai tisztogatási kísérlet és ennek magyar kormányzati támogatása ellen tiltakozásul, szolidaritást vállalva az Észak-Szíriai Demokratikus Föderációval. A szervezőkkel jelentős részben egyetértünk, de szükséges a Rojaváról baloldali körökben kialakult kép árnyalása is.

Előbb azonban fontos tisztázni, miért fontos Rojava kérdése, és hogy miért kell foglalkoznia ezzel a témával egy alapvetően környezetvédő (habár egyértelműen antikapitalista) oldalnak.

Először is azért, mert a kormányunk dicstelen szerepet vállalt ez ügyben. Európában egyedüli országként nyíltan támogatásáról biztosította Erdoğan katonai akcióját. Szijjártó indoklása szerint azért, mert a török katonai intervenció célja a „menekültek hazatelepítése”, ez pedig magyar érdek. A török kormánypropagandát visszaböfögő külügyminiszternek azonban tudnia kell, hogy a Törökországban élő, nagyrészt szunnita arab menekült nem a mostani török akció által megcélzott területekről származik. Ez a határsáv nagyrészt kurd többségű volt a háború előtt is – Erdoğan fő célja pedig pontosan az, hogy ezeket az etnikai viszonyokat katonai erőszakkal megváltoztassa, megszüntesse az itteni kurd etnikai többséget, és elvágja a szíriai kurdokat a Törökországban élőktől. A 20. század magyar történelméből pedig annyi tanulságot mindenképp le kéne tudnunk vonni, hogy az ilyen jellegű akciók nemzetközi elfogadottsága vagy bátorítása semmiképp sem lehet sem magyar, sem európai érdek. Az Orbán-kormány állásfoglalása tehát cinikus, rövidlátó, ostoba, és rendkívül felelőtlen.

Rojava ezen túl fontos és érdekes azért, mert egy sajátos zöld-baloldali ideológia tükröződik politikai szervezetének alapelveiben. Ezeket jelentős részben Murray Bookchin libertárius municipalista (fogalmilag kissé pontatlanul zöld anarchizmusként is szokták említeni) irányzatából merítették. A deklarált elvek szerint egyszerre cél a kapitalista rendszer meghaladása és a parlamentáris rendszerekkel összefonódott nemzetállamok lebontása kisebb egységekre, illetve a fenntartható gazdaság és társadalom, valamint a nemi esélyegyenlőség megteremtése. Rojava nem államként, hanem helyi közösségek és helyi tanácsok föderációjaként definiálja magát. Ezek mindenképp tiszteletreméltó elvek és célok, megvalósulásuk a környezetpusztító globális kapitalista rendszer alternatíváját jelenthetnék.

Nem véletlen, hogy Rojava különösen népszerű a balos európai körökben. Mintha Rojava világító fáklyaként mutatná az utat a globális kapitalizmus és az ökológiai válság sötétjében, mert élő példája (lehetne) annak, hogy igenis lehetséges egy alapvetően más elveken nyugvó rendszer megvalósítása.

Kétséges azonban, hogy Rojavában ezek az elvek mennyiben valósulnak meg. Ez az értékelés akaratlanul is torzító hatású, mert elvonatkoztat attól a konkrét szituációtól, a történelmi előzményektől, a geopolitikai adottságoktól, melyek Rojava sorsát meghatározzák, és inkább csak a politikai-társadalmi-etnikai kontextusából kiragadott, deklarált elveket nézik.

A 30-40 milliós kurd nép a legnagyobb lélekszámú nép a világon, melynek nincs saját állama.

15-20 millióan Törökországban élnek közülük, 1-2 millióan Szíriában és sokmillióan még Irakban és Iránban is. A 20. században számtalan kisebb-nagyobb kurd politikai csoportosulás létezett, melyek célja mind a független Kurdisztán vagy legalább kurd területi autonómiák megteremtése volt. 1984-ben Törökországban újabb fegyveres felkelés tört ki, ezúttal az Öcalan vezette Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) irányításával. A Kurdisztáni Munkáspárt marxista-leninista ideológiájú, szovjet mintára szervezett párt volt. Nyilván nem véletlenül. Az akkor adott geopolitikai körülmények közt egy ilyen szervezet számíthatott erőteljes külföldi támogatásra – természetesen a Szovjetunió részéről. A PKK ideológiai választásában tehát geopolitikai realitások tükröződtek. A PKK támogatása pedig reálpolitikai döntés volt a függetlenségpárti kurdok részéről. A deklarált cél a független Kurdisztán megteremtése és egy olyan radikális társadalmi átalakulás volt, amely leginkább ahhoz hasonlított volna, ami a 2. világháború után a keleti tömb országaiban végbement.

A PKK-t nem csak a Szovjetunió, hanem közel-keleti szövetségese, a szíriai Aszad-rezsim is támogatta. Engedték, hogy a PKK Szíriában is szerveződjön és át-átcsapjon onnan Törökország kurdok által lakott területeire. Mindeközben a szíriai kurdok erőszakos asszimilációjára, elarabosítására törekedtek, a kurdoknak saját iskolarendszerük sem lehetett. Öcalant azonban (akkor még) a szíriai kurdok sorsa nemigen érdekelte – ez is egy reálpolitikai döntés következménye lehetett. Törökországban ugyanis sokkal több kurd él, mint Szíriában, fontosabb volt tehát a kurd ügy (akkor fegyveres) képviselete ott – ezt pedig nagyon jelentős részben Aszad tette lehetővé.

A Szovjetunió összeomlása után a kurd ellenállás is kimerült, és a hosszú évekig tartó, véres gerillaháború katonai vereséggel végződött. Néhány évvel később Öcalant is elfogták, és török bíróság elé állították, ahol már nem a független Kurdisztánról és a kommunizmusról beszélt, hanem arról, hogy a céljuk valójában egy demokratikus autonómia volt. Ezt az értékelést Öcalan aztán Bookchin nézeteit felhasználva egy újabb, koherens ideológiává kerekítette ki – amely követendővé vált a PKK és később szíriai testvérpártja számára is.

Ez az ideológiaváltás elsősorban a túlélést szolgálta. Öcalan személyes és politikai túlélését, de a kurd függetlenségi mozgalom vezető erejének, a PKK-nak a túlélését is. És kétségtelen, hogy azt a célt is hatékonyan szolgálta, hogy a kurd kérdést a politika napirendjén tartsa. A 90-es években a legtöbbek szemében gyorsan anakronisztikussá, elavulttá váló marxista-leninista ideológiát eltávolította mozgalmától, és egy kevésbé ismert, radikális demokráciaképre épülő, baloldali ideológiára cserélte le, így könnyebben szerezhetett külföldi támogatókat.

2011-ben, a szíriai polgárháború kitörése után Aszad azt a stratégiai döntést hozta, hogy az észak-szíriai, kurd lakosságú területeket a PKK ott megszerveződő pártjának és hadseregének engedi át, hogy erőit a népesebb városok megtartására összpontosíthassa, és hogy megelőzze ezeknek a területeknek az iszlamista kézre kerülését (vagy azt, hogy a kurdok is ellene lázadnak fel). A hatalmi váltás nem egyik napról a másikra következett be. Már 2011 áprilisától elkezdték enyhíteni az etnikai elnyomást, kurd iskolák, szervezetek alakulhattak és ebben a folyamatban már döntő szerepet kapott a PKK Szíriában is megszerveződő ága. 2012 júliusában a szír fegyveres erők távoztak Rojavából, és helyüket a Kurd Népvédelmi Egységek (YPG) vették át. A folyamat hátterében Aszadék és a PKK háttéralkuja állt. A rezsim felajánlotta az autonómiát, a kurdok pedig nem deklarálták, hogy kiszakadnak Szíriából, a polgárháború idején pedig a jóindulatú semlegesség volt a jellemző a két fél viszonyára még akkor is, amikor a kurdok épp az amerikaiak szövetségesei voltak.

Rojava lakói számára ez a hatalmi váltás felszabadulást jelentett egy sok évtizedes, etnikai elnyomás alól, és ezért nyilvánvaló, hogy az új rendszer erős népi támogatottságot szerzett. Az a hivatalos rojavai narratíva azonban (melyet sokszor európai balosok is átvesznek), mely szerint ekkor itt „társadalmi forradalom” zajlott volna le, erős túlzás, hogy finoman fogalmazzunk.

A társadalmi forradalom teóriája nem is Bookchintól, hanem Bakunyintól, az anarchokommunizmus atyjától eredetezhető. Bakunyin elfogadta Marx kapitalizmuskritikáját, de a proletárdiktatúráról szóló tézisét nem. Úgy gondolta ugyanis, hogy ha egy forradalmi szervezet kisajátítja az államhatalmat, akkor előbb-utóbb szükségszerűen egy új uralkodó osztály formálódik belőle. Szerinte az igazi antikapitalista forradalomnak nem megragadnia, hanem szétzúznia kell az államhatalmat is, melynek intézményei helyett a nép majd maga fogja önszerveződés útján létrehozni azokat az új közösségi és gazdasági formákat, melyek szükségesek. Mivel pedig nincs szükség központosított államra, nincs szükség „forradalmi élcsapatra”, hierarchikusan szervezett, forradalmi pártra sem.

A rojavai változás motorja és irányítója azonban épp egy ilyen „forradalmi élcsapat”, egy leninista elvek alapján, hierarchikusan megszerveződő párt volt. A történtek ugyanakkor a leninista forradalommodellnek sem feleltethetőek meg, hiszen

a forradalmi párt nem úgy szerezte meg a hatalmat, hogy elsöpörte a régi rendszert, hanem úgy, hogy megegyezett vele. Rojavában nem történt antikapitalista forradalom, sem a fogalom leninista, sem pedig anarchista értelmében.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a PKK döntése ne lett volna helyes. Éltek egy kínálkozó alkalommal, és így sokszázezer ember szabadulhatott fel a sok évtizedes etnikai elnyomás alól. Az újabb alku Aszadékkal reálpolitikus döntés volt. És a reálpolitika marketingstratégiájának része az is, hogy a történteket „társadalmi forradalomnak” nevezik, átveszik Bookchin terminológiáját – miközben fenntartják és Észak-Szíriára is kiterjesztik Öcalan személyi kultuszát, amely még most is a propagandisztikus, sztálinista ikonológia tovább élő hatását mutatja.

A vállalt ideológia, az ideológiaváltások, a propaganda és a marketingstratégia kérdései azonban még mindig sokkal könnyebben megválaszolhatóak, mint az a kérdés, hogy milyen politikai-gazdasági rendszer épült fel Rojavában valójában 2012 után. Kétségtelen, hogy helyi szinten, a hétköznapi élet rendjét illető problémák terén létezik egyfajta részvételi demokrácia. Léteznek helyi tanácsok is, melyek maguk közül tagokat delegálnak egy az egész terület fölött joghatósággal bíró, törvényhozó testületbe, amelyért a rojavai kormány formailag felelős. Az egész folyamatot azonban a hierarchikusan, változatlanul leninista elvek alapján megszervezett párt ellenőrzi. Más, rivális politikai szervezetek nemigen működhetnek, és különböző, adminisztratív jellegű intézkedésekkel megakadályozzák, hogy induljanak a helyi tanácsok választásán. Egy pártok nélküli, csak a helyi közösségekre, közvetlen demokráciára épülő politikai rendszer pedig Rojavában egyelőre nem lehet reális alternatíva, mert a kurdok nem lázadnak fel egy olyan rendszer ellen, amely a túlélésüket biztosítja.

Így Rojavában nem egy állam nélküli társadalom épült fel, hanem egy de facto egypártrendszer, amely korábbi változatainál néhány fokkal szabadabb és demokratikusabb. A hagyományos állami intézményrendszer – kormánnyal, miniszterekkel, hadsereggel, rendőrséggel, közigazgatási bürökráciával és közszolgáltatásokkal együtt természetesen a mai Rojavában is létezik.

Ez a rendszer viszont erős népi támogatottságot élvez – főleg a kurdok körében. Összehasonlíthatatlanul jobb ugyanis számukra az Aszad- vagy az Erdoğan-rezsimnél, nem beszélve az Iszlám Államról, melynek támadásától ez a rendszer volt képes megvédeni őket. A korábban szinte betiltott kurd hivatalos nyelvvé vált, a közügyeket pedig nem Damaszkuszból vagy Ankarából kirendelt, hanem a helyi közösségekből származó politikusok intézik.

A nők társadalmi helyzetében is kétségtelen, hogy radikális változások következtek be. Ami mindenképp tény, és a Közel-Keleten teljesen példa nélküli: részvételük aránya a közéletben sokszorosára nőtt. Hogy ez miképp hatott a nők helyzetére a hétköznapi életben és a hétköznapi munkamegosztásban, azt nem tudjuk, ehhez átfogó társadalomtudományi kutatásokra lenne szükség, ami most nyilván lehetetlen.

Vallási szempontból a rendszer toleráns. Igaz, vallási tolerancia az Aszad-rendszerben is létezett, ám a különböző irányokból egyként fenyegető, fegyveres, iszlamista terjeszkedés korában ez is fontos erénye az Észak-Szíriai Demokratikus Föderációnak. A deklarált alapelvek az etnikai toleranciáról is szólnak, az arab és turkomán nemzetiségűek jogait is biztosítják. Ezen a ponton azonban már súlyos kételyek merülnek fel.

Az Iszlám Állammal folytatott élet-halál harc idején arról érkeztek hírek, hogy az YPG egységei számos helyen etnikai tisztogatásokat hajtottak végre az arab lakossággal szemben, egyes településeket földig leromboltak. A hírek egy részét ugyan a török propagandagépezet termékének is tekinthetjük, de csak egy részét. Az Amnesty International jelentése is etnikai tisztogatásokról számolt be. A hivatalos rojavai magyarázat szerint nem történtek etnikai tisztogatások, csak annyi, hogy „biztonsági okokból” arra „kérték” a helyi, arab lakosokat, hogy „ideiglenesen” költözzenek el otthonaikból. Ez nem tűnik túl meggyőző magyarázatnak, mert mindenképp kérdés marad, hogy akkor miért volt szükség a házak lerombolására. A kép homályos, nem tudjuk megítélni pontosan, mi történt. Nem megnyugtató tény azonban az sem, hogy a rojavai fogolytáborokban nem csak a volt IS tagokat, hanem azok családját – tehát nőket, gyerekeket is fogva tartanak, sokezret.

Úgy tűnik tehát, hogy a rojavai rendszer vezetői nem szabadultak meg teljesen attól a sztálinista és nacionalista mentalitástól, amely egyes társadalmi csoportokat kollektív bűnösnek tekint és kollektívan büntet, tekintet nélkül az emberi jogokra, és pl. a nők azon jogára, hogy ne a férjük függelékeként kezeljék őket. Kétségtelen, hogy a rojavaiak jogsértései nincsenek egy súlycsoportban azzal, amit a háború idején az Aszad-rezsim, az Iszlám Állam és más, török támogatást élvező, iszlamista csoportok elkövettek. Ez azonban nem mentség, és ez esetben nem látszik, hogy ezeket a lépéseket milyen reálpolitikai kényszerek diktálták. Hangsúlyozni kell azonban azt is, hogy a hírek ellentmondásosak, biztosat nem állíthatunk.

Szintén nem látunk tisztán a gazdaságpolitikai kérdésekben – pedig ez kulcsfontosságú lenne abból a szempontból, hogy Rojavának hogyan és mennyire sikerült elmozdulnia egy igazságos és fenntartható társadalmi-gazdasági modell felé valójában. Sztálinista típusú, központosító államosítások nem történtek. A háború pusztítása nyomán a gazdaság jórészt romokban hever, a lakosság szegény és ezért az ökológiai lábnyoma is alacsony – Szíriában körülbelül harmada a magyarországinak. A klímaváltozás elleni harcot nem a rojavaiakon kell számon kérni tehát. A számtalan nehézség ellenére azonban

komoly erőfeszítések történtek a természetvédelem, az újraerdősítés és a környezetbarát mezőgazdaság meghonosítása területén.

Rojavában az Aszad-rendszer idején állami tulajdonú, nagytáblás, monokultúrás iparosított mezőgazdaság dominált. Keletebbre a búza, nyugatabbra az olajbogyótermelés volt jellemző. A fordulat után az állami tulajdonú földeket több helyen is helyiek kis szövetkezeteinek adták át, feltételekkel. Szigorú ökogazdálkodási elveket ugyan nem kértek számon, de azt igen, hogy ültessenek fákat, törekedjenek a nagyobb biodiverzitásra a monokultúrák helyett, és hogy járuljanak hozzá a helyi élelmiszer-önellátáshoz (a helyi piacra termeljenek). Faiskolákat is létesítettek, hogy a szövetkezeteket segíteni tudják.

Ezeket a törekvéseket aktivisták nemzetközi hálózata is támogatja. „Make Rojava Green Again!” néven indítottak kampányt és projekteket. Ökológiai kérdésekkel foglalkozó nemzetközi akadémiát, saját kertgazdaságot, faiskolát is létesítettek Rojavában, ahol tavaly már 50 000 fát ültettek el.

A globális éghajlatváltozás a Közel-Keleten különösen erősen érezteti a hatását, jelenleg azonban az Észak-Szíriai Demokratikus Föderáció az egyetlen a térségben, amely elkötelezett zöld szempontból. A humanitárius megfontolásokon túl tehát ez is indokolja, hogy kiálljunk a török agresszió és ennek magyar kormányzati támogatásával szemben.

A deklarált elvek és a napi gyakorlat viszonya több szempontból is ellentmondásos tehát – de igazságtalan lenne azt állítani, hogy az új ideológia pusztán egy, a nyugati közönségnek szóló marketingüzenet. Van hatása a gyakorlatra is, ennek köszönhető, hogy

a Közel-Keleten Rojava a leginkább élhető hely, szociális és zöld szempontból is.

Másrészt látni kell, hogy itt a túlélés a tét. A fegyveres harc, a politikai manőverek, az ideológia, a propaganda és a marketing mind ezt a célt szolgálja elsősorban. Természetesen szó van itt politikai csoportok (Rojava vezetői rétege) túléléséről, de általában a kurd függetlenségi mozgalom, intézmények, közösségek és sokszor sokezer ember fizikai túléléséről is.

A török agresszió következtében eddig 300 ezer embernek kellett elhagynia otthonát, s a már megszállt területekről fosztogatásokról, emberrablásokról érkeznek hírek, a törökökkel szövetséges iszlamista milíciák pedig vallási alapú terrort vezettek be az egyik városban, elüldözve a keresztény kisebbséget (Tel Ábjádban).

Azt se feledjük el, hogy a szíriai polgárháború legfontosabb kiváltó oka az éghajlatváltozás. A háború előtt hosszú évekig pusztított az aszály Szíriában. Több millió földművelő vesztette el megélhetését, ők a városokba költöztek – így a városi munkanélküliek, szegények száma megsokszorozódott, miközben az élelmiszerárak brutális mértékben nőttek. A szociális elégedetlenség a politikai, az etnikai és vallási konfliktusok kiéleződéséhez, végül pedig robbanáshoz vezetett.

Az ökológiai, a politikai és a gazdasági válság tehát együttesen jelentkezett Szíriában, és egymás hatásait kölcsönösen erősítve vezettek korunk talán legpusztítóbb háborújához.

A konfliktus résztvevői, de általában a közel-keleti hatalmi tényezők között is, beleértve ebbe a nagyhatalmakat, az USA-t és Oroszországot is, az Észak-Szíriai Demokratikus Föderáció az egyetlen, amely nem pusztán profitálni akar ebből a humanitárius-ökológiai-politikai-gazdasági katasztrófából, hanem annak okait próbálja kezelni.

Sok okunk van tehát arra, hogy Rojaváról beszéljünk, hogy tiltakozzunk a török agresszió, az etnikai viszonyok erőszakos megváltoztatása és ennek magyar kormányzati támogatása ellen, és hogy szolidaritást vállaljunk Rojava népével. A Rojavát vezető párttól tanácsos tisztes távolságot tartani, nem kell elhinni nekik mindent, amit mondanak, és nem kell a politikai propagandájukat visszhangozni – de amennyire lehetséges, támogatni kell őket abban, hogy Rojavát megmentsék a pusztulástól.

 

Címlapkép: Nazım Daştan, Mesopotamia Agency
Olvass tovább!