Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Bolba Márta: Józsefváros nyert!

Ez a cikk több mint 4 éves.

Pikó András kampánya reményt és mintát adhat az egész országnak. Ez a civilek által vezetett, részvételi típusú, értékalapú kampány megérdemli az elismerést. Nagyon ránk fért ez a győzelem, mert így bevésődhet az az igazság, hogy dolgozni kell!

A munka meghozza a várt eredményt. 2017-ben olyan civil csapat jött össze a Mártát a Magdolnának időközi önkormányzati képviselőválasztáson, melynek során megtanultuk, hogy hogyan is lehetne egy civil kampányt megszervezni. Megtanultuk, hogy megosztott ellenzékkel biztos vesztésre vagyunk ítélve.

2018-ban az időközi polgármester-választáson az összefogás ellenére ugyan alulmaradtunk, de tovább csiszoltunk a civilek és a politikai közösségek együttműködésén. A 2019-es önkormányzati választásokra pedig beérett a dolog.

Pikó András alkalmas és feddhetetlen jelölt volt, aki az ellenzéki pártok és a helyi civil erők (C8 Civilek Józsefvárosért Egyesület – A Közöd Civil Társaság kiterjesztése) támogatásával indult. A kampányt végig a civilek vezették. Részvételi, bevonó jellegű kampányt volt Udvarhelyi Tessza vezetésével, a C8 Egyesület tagjaival és a támogató pártok aktivitásával. Tizenötezer ajtón kopogtattak be az aktivisták, standoltunk és plakátoltunk, végigsétáltuk a városnegyedeket, feltárva a helyi ügyeket.

A C8 és az MKKP váróhelyisége a Kőris utcában, a 8. kerületben. Fotó: Mérce

A Közöd Civil Társaság tagjai és az ellenzéki önkormányzati képviselők folyamatos, kitartó aprómunkája során szakszerű tudás és városismeret halmozódott fel, amit ez a kampány nagyon jól tudott átadni a lakosoknak. Letisztult kommunikációs üzenetek és saját agenda megtartása segítette a győzelemhez a jelölteket.

A C8 aktivistái a józsefvárosi Mátyás téren (fotó: Mérce)

Egészen szoros volt az eredmény, hiszen a fideszes városvezetés az imázsépítésre és a propagandára rengeteg erőforrást mozgósít már 10 éve. A kerületi lap heti 50.000 példányban minden postaládában zengi a fideszes városvezetők dicsőségét. Demokratikus alapvetés, hogy sajtószabadság nélkül nincs szabad választás. A Pikó-kampány mégis csodát tett. Meglepetést hozott! Erős médiajelenléttel, közösségi média használattal, aktív képviselőjelöltekkel, pontos helyismerettel, személyes jelenlétével ajtóról-ajtóra nyerte meg a választóit.

Örülök annak, hogy megmutathattuk ennek a reménytelenségbe süllyedő országnak, hogy a kitartó munka meghozza eredményét. Politikai közösséget kell építeni.

Hogyan tovább? A civileknek nagy a felelőssége, nem engedhetjük, hogy a civil népszerűség és a hiteles jelölt farvizén visszajussanak a hatalomba a Fidesz által kitartott álellenzék tagjai.

Hogy egy példát mondjak: Komássy Ákos MSZP-s képviselő a fideszes bizottságok kitartottja, aki évek óta nem folytat valódi ellenzéki képviseleti  munkát, honlapja évek óta nem frissül, reméljük, kiszorul a hatalomgyakorlásból.

Reméljük, hogy a vagyonkezelőbe kiszervezett átláthatatlanul kezelt közpénzcsapokat hamar el tudjuk zárni, és a bíróságon felelnek majd a közpénzek magánosítói.

Szívből kívánom, hogy a helyi intézmények vezetői fellélegezhessenek, és a szakmai munkájuk ezentúl zavartalanul kiteljesedhessen. Konkrétan ne kelljen a kerületi óvodavezetőknek azon meccselni, hogy a fideszes vezetés betiltotta az ovikban a saját pedagógiai programot és a színes falfesték használatát.

Visszaadjuk a túlszabályozott köztereket, és levesszük a labdázni tilos táblákat. Számon kérjük a rendszerszintű karbantartást, a városüzemeltetést szakszerűen megszervezzük, a civileknek biztosítjuk a részvételt a szakmai kérdésekben. Józsefváros fellélegezhet. A civil kontroll a C8 Egyesülettel is ezután is folytatja a munkát.

Józsefváros nyert!

A szerző elindult a 2017-es időközi választáson a VIII. kerület 6. körzetében, a Mártát a Magdolnának kampány jelöltjeként – erről lásd egykori cikkünket.

Kiemelt kép: Pikó András polgármesterjelölt / Facebook