Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Elhunyt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas operatőr, filmrendező

Ez a cikk több mint 4 éves.

Életének 86. évében elhunyt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója. A gyászhírt a család közölte vasárnap az MTI-vel.

Sára operatőrként olyan híres filmeken dolgozott, mint Szabó István Apa című alkotása, vagy Huszárik Zoltán Szindbádja. Filmrendezőként többek között a 80 huszár és a Feldobott kő köthető a nevéhez. Rengeteg díja és kitüntetése mellé 2014-ben beválasztották a Nemzet Művészeinek körébe is.

Sára 1933-ban született Turán, kishivatalnoki családban. 1956-ban a Filmművészeti Főiskolán tagja lett a helyi forradalmi bizottságnak, ezért később, diplomája megszerzése után nehézségekbe ütközött pályakezdőként. A belpolitikai helyzet enyhülésével karrierje megkezdődhetett, a hatvanas években Huszárik Zoltánnal közösen csatlakoztak a kísérletező fiatal alkotókat tömörítő Balázs Béla Stúdióhoz, itt dokumentarista rövidfilmeken dolgozott elsősorban.

Később játékfilmeken dolgozott, gyakran Kósa Ferenccel, illetve Szabó Istvánnal közösen. A rendszerváltáskor tért vissza a dokumentumfilmekhez, ekkora készített 25 részes filmet a magyar 2. hadsereg doni katasztrófájáról Krónika címmel.

1993-tól 2000-ig töltötte be az akkori Duna Televízió elnöki tisztét.

(MTI)