Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Világszerte, emberek százmillióit képviselő szakszervezetek is csatlakoztak a klímasztrájkhoz

Ez a cikk több mint 4 éves.

A pénteken, vagyis tegnap kezdődött klímahét, azon belül a huszadikán, valamint huszonhetedikén esedékes klímasztrájk támogatására globálisan 72 szakszervezet, valamint országos és nemzetközi szakszervezeti szövetség szólított fel, írja a klímahét hivatalos honlapja.

A Guardian tudósítása szerint a Nemzetközi Szakszervezeti Konföderáció (ITUC) – mely globálisan több, mint 200 millió tagot számlál – is csatlakozott a tiltakozáshoz.

A konföderáció főtitkára, Sharan Burrow a klímatüntetőknek címezve elmondta,

„a szakszervezeti mozgalom világszerte szolidáris veletek. Az ITUC, világszerte több mint 200 milliós tagságával teljes mértékben támogatja vezényléseteket”.

A szakszervezeti szövetség honlapján közzétett nyilatkozat szerint

„emberek milliói szüntetik be a munkát, vesznek részt munkahelyi akciókban és vonulnak az utcára hogy nyomást helyezzenek a kormányzatokra, hogy azok elkötelezzék magukat az ambiciózus célok iránt, melyek a klímakrízis miatt szükségeltetnek”.

Az egyik, a megmozduláshoz csatlakozó szakszervezet egyenesen a munkások „Vörös Hadserege” és a diákmozgalmárok közös meneteléséről ír:

 

Habár a szakszervezeti szövetség nem kötelezheti tagszervezeteit a részvételre, világ minden táján pénteken tartott kezdőeseményen az előzetes vállalásoknak megfelelően valamennyi földrészen munkások százezrei vonultak a tüntetések résztvevőivel vagy álltak ki szervezetten a célok mellett. A csatlakozó szervezetek javarészt közösségi médiás nyilatkozatait itt találjátok.

Jake Woodier, a Brit Diák Klímahálózat tagjának nyilatkozata szerint

„a szakszervezetek történelme tele van a fejlődésért folytatott harccal, így a globális klímasztrájk is élvezi a Nemzetközi Szakszervezeti Konföderáció támogatását, mely komoly súlyt ad azonnali cselekvést követelő akcióinknak”.

A diákaktivista kifejtette azon véleményét is – mely globálisan népszerű gondolat a tiltakozás szervezői és résztvevői között – miszerint olyan, a Zöld New Deal-hez hasonló irányvonalakra van szükség, melyek úgy küzdenek a klímaváltozás ellen, hogy közben igazságosabb társadalmat is  teremtenek.

Az ENSZ hétvégén kezdődő, majd hétfőn az országok vezetőinek konferenciájával záródó klímacsúcsán ezúttal a főtitkári iránymutatás a korábbiaknál komolyabban koncentrál a valós cselekvésre az egyes államok részéről. A világszervezet jelenlegi álláspontja szerint immár nem elegendőek a korábban tett vállalások, hanem a tudományos konszenzussal összhangban radikális, rendszerszintű változásra van szükség, hogy az elkövetkezendő évtizedekben ne váljon élhetetlenné a bolygó.

A klímaváltozásra, mint korunk és a jövő meghatározó társadalmi problémájára kiemelt figyelmet fordít a Mérce. Vonatkozó cikkeinket itt olvashatjátok.

via ITUC / Guardian
Címlapkép: ITUC / Facebook