Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A szabad város: baloldali és zöld

Ez a cikk több mint 4 éves.

„A probléma az, hogy a tudástermelésben és szubkultúra-fenntartásban létező közeg újratermeli önnön politika-ellenességét, ahelyett, hogy identitását a (reál)politikai térben fogalmazná meg – amellyel sokunknak persze nincs is tapasztalata és/vagy idegennek érezzük.”

Nagyjából három hónappal ezelőtt írtam ezeket a sorokat a Mércén, amikor az EU választásokat követően igyekeztem megragadni a hazai baloldal politikai nehézségeinek okát. Ennek egy része pedig nem más, mint a szervezeti kérdések és a reálpolitika elhanyagolása. Az elmúlt időszakban többekkel együtt belekezdtünk a munkába, hogy a kialakult helyzeten változtassunk. Fiatal baloldaliak, diákok és tapasztaltabb mozgalmárok közösen alapítottuk a Szabad Budapest választói mozgalmat, amely értékalapon szerveződik, céljai azonban a reálpolitikai térből indulnak ki.

Alapító értéknyilatkozatunk elvei mentén kiválasztott jelöltek kampányát segítjük önkéntes munkával és toborzással, célként kitűzve, hogy ezáltal az októberi választáson az elkötelezett baloldali közösségek, szervezetek és intézmények meglévő erőforrásait megvédjük, befolyásukat a helyi politikában növeljük.

Fő inspirációnk a nemzetközi municipalista, vagyis önkormányzati mozgalomként szerveződő baloldal, amelyhez olyan kezdeményezések tartoznak, mint a Barcelona en Comú vagy a Zagreb je NAŠ! Ezek a csoportok szintén választói mozgalomként szerveződtek, baloldali szociális és zöld értékek mentén, hogy az alulról szerveződő közösségek befolyását megnöveljék a helyi döntéshozásban. Barcelonában éppen második ciklusát kezdi a mozgalom polgármestere Ada Colau, a horvát baloldali önkormányzati platformnak még 2017-ben sikerült a zágrábi közgyűlésbe 4 helyet megszereznie, és számos helyi jelöltet is győzelemre vezettek.

Ugyan nem állíthatjuk, hogy ezekhez hasonlóan széleskörű alulról szerveződő kezdeményezés a miénk, de jelenleg nem is rendelkezünk saját választási aspirációkkal. Az elmúlt hetekben megkezdett munka értékes tapasztalatnak bizonyult, és a kampány utolsó hetei még fontosabbak lesznek. A szövetséges kampánycsapatok segítségével több tucatnyian szereztünk tudást az alapvető kampányolási technikákról, plakátolunk, standolunk, kopogtatunk és aktivistákat toborzunk. A hozzánk csatlakozók számára lehetőséget adunk, hogy a sokakat elidegenítő pártokat kikerülve, azonnal bekapcsolódhassanak a kiválasztott kampányok tevékenységébe, illetve saját akciókon is dolgozunk.

Elsősorban azokat várjuk tagjaink közé, akik szimpatizálnak baloldali és zöld alapvetéseinkkel, és ezen túl szeretnének hasznos munkát végezni az önkormányzati kampányban akár ismerős terep ez számukra, akár hozzánk hasonlóan tanulási folyamatként tekintenek rá.

Természetesen számos dilemma és nehézség övezi az ilyesfajta intézményes politikai részvételt. Azonban két és fél évig nem lesz lehetőségünk sem a baloldal erősítésére, sem a Fidesz hatalmának gyöngítésére választások útján, október 13-án pedig 5 évre eldől a helyi politikai erőforrások és pozíciók sorsa. Mindeközben több esetben pont a helyi hatóságok azok, amelyek hajléktalanságot kriminalizáló rendeletekkel és elhibázott lakáspolitikával a legkiszolgáltatottabb budapestieket büntetik, vagy igyekeznek ellehetetleníteni az olyan vállaltan baloldali közösségi helyeket, mint például az Auróra a nyolcadik kerületben.

Ebben a felfokozott helyzetben döntöttünk úgy, hogy elindítjuk a Szabad Budapestet, és megpróbálunk a saját közösségeinkkel értékes munkát végezni a kampányidőszakban. Ezáltal egyrészt megszerezzük azt a politikai tudást, amelyhez október után most évekig nem férnénk hozzá, másrészt igyekszünk választ adni az egyre sűrűsödő szubkulturális baloldali közeg politikai gyöngeségeire. Nem a sokadik mikromozgalom szeretnénk lenni, és erőforrásokat sem kívánunk elvenni a meglévő szervezetektől, azonban az intenzív kampányidőszakban a Szabad Budapest csoport kereteiben politikai szövetségesként felajánlott munka új utakat nyithat a szélesebb körben megtermelt baloldali tudások számára az önkormányzati politika szintjén: legyen az a szövetkezetiség, a lakhatás ügye vagy a mindenki számára elérhető tömegközlekedés.

Mi október 13-ig a józsefvárosi polgármesterjelöltet Pikó Andrást, Erzsébetváros 7. választókerületében Szücs Balázst, Ferencvárosban pedig Baranyi Krisztát támogatjuk. Ezek mellett pedig Karácsony Gergely főpolgármesteri kampányában végzünk önkéntes munkát.

Ezek a jelöltek, megválasztásuk esetén tenni fognak azért, hogy Budapesten korlátozva legyenek a káros piaci folyamatok, és önkormányzati szinten igazságosabb lakáspolitika érvényesülhessen.

Ígéretet tettek az Airbnb és a tömeges turizmus hatékonyabb szabályozására, a zöld területek növelésére, és ami igazán fontos: személyesen nyitottságot mutattak a független baloldali szervezetek felé, a mozgalmi közeg közpolitikai javaslatai iránt.

Nemcsak programjuk, de eddigi politikai tevékenységük is bizalmat keltett bennünk, ezért úgy döntöttünk, hogy érdemes támogatnunk a kampányukat. Nem pusztán a győzelmükért dolgozunk. Támogatásunk kritikus, és távolabb lát az egyes jelölteknél. Szeretnénk ugyanis elősegíteni, hogy minél több hiteles baloldali politikus legyen döntéshozó helyzetben, de ennél fontosabb, hogy ők helyi szinten politizálva képesek legyenek megvédeni a számunkra fontos helyeket, szervezeteket és értékeket.

Ha te is szívesen részt vennél az önkormányzati kampány legpörgősebb heteiben a Szabad Budapest mozgalmon keresztül, akkor keress bennünket az alábbi űrlap kitöltésével vagy pedig emailben a [email protected] címen.