Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az amerikaiak többsége szerint szembe kell szállni a klímaválsággal

Ez a cikk több mint 4 éves.

Az amerikai CBS News csatorna nagy mintás felméréséből az derült ki vasárnap, hogy az amerikaiak közel kétharmada szerint a klímaváltozás krízis, vagy legalábbis súlyos probléma. A válaszadók többsége azonnali cselekvést akar a globális felmelegedés ellen.

A CBS által megkérdezettek több mint negyede titulálta „krízisnek” a klímaváltozást, további 36 százaléka pedig „súlyos problémának.” A válaszadók ötöde szerint „kisebb probléma”, míg csupán 16 százalék gondolja úgy, hogy amiatt egyáltalán nem kell aggódni.

A felmérésből kiderül továbbá, hogy a válaszadók több mint fele szerint azonnali cselekvésre van szükség klímaügyben, kisebb csoportok szerint ez ráérne a következő években valamikor, és 18 százalék szerint egyáltalán semmit se kell tenni.

A felmérés jelentős különbségeket mutatott ki az egyes politikai táborokhoz tartozó válaszadók mintái között. Míg a demokrata szavazók 70 százaléka szerint van az embernek jelentős szerepe a klímaváltozásban, és 80 százalékuk szerint kellene azonnal fellépni a további felmelegedés ellen, a republikánusok közül csak 20 százalék hisz benne, hogy az ember a klímaváltozás fő okozója, és csak mintegy negyedük tart szükségesnek sürgős cselekvést.

A válaszok megoszlása a 2020-as elnökválasztás kampányában zajló demokrata-republikánus küzdelemben előkerülő központi témák további kibontása miatt lehetnek érdekesek.

Februárban mutatta be Alexandria Ocasio-Cortez New York-i demokrata képviselő és Ed Markey massachusetts-i demokrata szenátor azt az ambiciózus politikai tervet, amellyel egy évtized alatt karbonsemlegessé változtatnák az Amerikai Egyesült Államokat, ahogy erről a Mérce is beszámolt. A Green New Deal (Zöld Új Megállapodás) névre hallgató elképzelést a két politikus képviselőházi határozattervezetként terjesztették elő,

ez az egyik első átfogó dokumentum, amely a gazdasági, társadalmi és környezeti igazságosság szempontjait teszi meg a klímaváltozás elleni küzdelem sarokkövévé.

A projekt elnevezése tudatosan utal a második világháború előtti nagy gazdasági világválságra adott amerikai válaszra, a New Dealre. A harmincas években, a Franklin Delano Roosevelt elnök által megvalósított projekt azóta sem látott mértékben szélesítette ki a polgárok szociális jogait, jóléti ellátásait, és nagyszabású állami befektetésekkel állította talpra az amerikai gazdaságot, szélesítette ki a foglalkoztatottak körét.

Az Ocasio-Cortezék által bemutatott elképzelés hasonló módon oldaná fel a klímaváltozás okozta válsághelyzetet. A Green New Deal gondolata már hosszú évek óta fel-felbukkan a környezetvédő aktivisták köreiben, de országos és nemzetközi figyelemre a frissen megválasztott New York-i képviselő tevékenysége által tett szert.

Az Egyesült Államok, amely a világ üvegházhatású gázkibocsátásának kb. 20 százalékáért felelős, azonban a klímaváltozás tagadóinak is egyik legfontosabb fellegvára. Donald Trump elnökségének egyik első lépése a párizsi klímaegyezményből való kivonulás volt, a mögötte álló republikánusok pedig az elmúlt években felszámolták még az Obama-éra legmérsékeltebb környezetvédelmi szabályozásait is.

Eközben pedig friss becslések szerint az amerikai kormányzat évente 20 milliárd dollárnyi támogatást ad a kőolaj, és kisebb részt a szén kitermelésére, miközben a megújuló energiaforrások ennél hétszer kevesebb támogatást kapnak az államkasszából.

(The Guardian)