Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Chile elnökké választotta, az USA erőszakkal gyilkoltatta meg Salvador Allendét

Ez a cikk több mint 4 éves.

Szeptember 11-e nemcsak a 2001-es, New York elleni terrortámadások emléknapja, de jó néhány évvel korábban, 1973- ban ezen a napon támadták meg az USA által támogatott, jobboldali chilei katonai erők a dél-amerikai ország elnöki palotáját (La Moneda), hogy annak baloldali, forradalmi megújulást hirdető elnökét, Salvador Allendét és kormányát eltávolítsák.

Saját vezérkari főnöke, Augusto Pinochet a CIA-val együtt készítette elő az akciót, seregei először látványosan végigvonultak Santiagón, megfélemlítve az Allende mellett előtte tömegtüntetéseken, százezrével kiálló főváros népét, majd körbevették a La Monedát szárazföldi egységekkel és katonai helikopterekkel is. Ezek után Pinochet tábornok lemondásra szólította fel az elnököt.

Salvador Allende válasza a követelésekre egyszerű, de félreértést nem tűrő volt:

„Nem mondok le. A történeti átalakulás folyamatába bekerülve teljesen hű maradok népemhez. És azt közlöm velük, bizonyos vagyok abban, hogy a magokat, melyeket a becsületét visszaszerző chilei ezrek és ezrek öntudatában elültettük, nem lehet elpusztítani. Tiétek a hatalom! Minket elpusztíthatnak, de a társadalmi fejlődést sem bűncselekményekkel sem erőszakkal nem állíthatják meg. A történelem a miénk, és azt a nép alakítja.”

Ekkor a hadsereg már nagy erőkkel bombázta a Monedát, Allende pedig még a végleges megérkezésük előtt öngyilkosságot követett el.

Allende hatalomra jutása az egyik csúcspontja volt annak a forradalmi hullámnak, amely az Egyesült Államok által erősen befolyásolt Közép- és Dél-Amerikán az 1959-es, Fidel Castro vezette kubai forradalom után végigsöpört. A kibontakozó hidegháború geopolitikai fenyegetése és az USA hadigépezetének, gazdaságának nyersanyagigényei azonban többször is radikális és gyors fellépésre sarkallták Washingtont.

Az 1970-ben Chile elnökévé választott Salvador Allende Gossens, végzettsége szerint orvos, programjának alapja egyszerű volt: az országnak szüksége van arra, hogy legfontosabb ásványkincsét, a területén bányászott rezet a nemzet érdekében értékesítsék, világpiaci áron, és úgy, hogy annak bevétele az államháztartást gazdagítsa, hogy abból az országban a szociális szolgáltatásokat, oktatást, tudományt, kutatást és infrastruktúra-fejlesztést lehessen támogatni.

Mindezt Allende Gossens a „demokratikus szocializmus” programjával hirdette meg. Noha folyamatosan azzal vádolták térségbeli ellenfelei, hogy mindezzel igazából a Szovjetunió érdekeit szolgálja. A moszkvai vezetés viszont az 1970-es évek eleje óta az enyhülés útjára lépett az USA-val kapcsolatos diplomáciájában, és Allende „népfrontos” kormányának hatalomra kerülése kifejezetten kínos volt Brezsnyevnek, mint az az azóta közzétett szovjet dokumentumokból ki is derült. [1]

Az argentin Primera Plana politikai hetilap címlapja Salvador Allende megválasztásának napján, 1970. október 27. / Fotó: Wikipédia

Ezeket a rézbányákat és feldolgozóipari egységeket azonban 1970-ig 80%-ban amerikai konszernek uralták, és mivel a teljes államosítás Allende programjában is szerepelt, nem is csoda, ha már beiktatása előtt merényletet kíséreltek meg ellene, akkor még sikertelenül.

Az amerikai Nemzeti Archívum által 2016-ban, a CIA titkosításának feloldása után közzétett, korabeli dokumentumok szerint a titkosszolgálat a kezdetektől nagy aggodalommal figyelte, hogy az egyre terebélyesedő chilei, békés baloldali népmozgalom kiütheti őket a nyeregből ezzel komoly ellátási gondokat okozva Washingtonnak a nyersanyagból, egyúttal súlyos bevételkiesést is generálva.

Így Washington hamar elhatározta, itt csak az erőszakos beavatkozás hozhat gyors megoldást számukra.

A Henry Kissinger vezette amerikai Külügyminisztérium a már a CIA-nak régóta jelentéseket küldözgető Augusto Pinochet chilei vezérkari főnökkel szorosan egyeztetve végül 1973 szeptemberének elejére tervezte meg a katonai akciót.

Richard Nixon amerikai elnök asztalára 1973. szeptember 8-án került jelentések szerint akkor a beavatkozás dátuma még szeptember 10 volt. Ugyanezen a napon, szeptember 8-án ugyancsak az elnöknek adtak át a katonai hírszerzéstől egy „Top Secret Umbra”, tehát szigorúan bizalmas minősítésű jelentést, amelyben az állt, hogy a forradalmat ellenző, az előző rendszerhez hű elemek mind a chilei hadsereg, mind a haditengerészet, mind pedig a légierő bizalmát bírják a puccshoz. Az eredeti akciót szeptember 10-én, reggel 8.30-ra, Valparaisónál éppen a haditengerészet tervezte, ez azonban végül meghiúsult, avagy elhalasztották.

Egy szeptember 10-én, az amerikai követségről Washingtonba küldött titkos távirat szerint a halasztásra „taktikai megfontolásokból” került sor, és az új időpont 1973 szeptember 11. lett.

Mint az 2014-es, a CIA által hitelesített emlékirataiból kiderült, a legmagasabb szintű (CRITIC) táviratot egyenesen a legfelsőbb washingtoni vezetésnek Jack Devine fiatal CIA-operátor küldte át, és az már aznap elérte Nixont. Ez a távirat a legerősebb bizonyítéka annak, hogy az amerikaiak mindent tudtak az akcióról és aktívan segítették is azt, mégis csupán 1999-ben kerülhetett nyilvánosságra a CIA archívumából, 23.000 további, az ügyre vonatkozó irattal együtt, Bill Clinton utasítására.

Mindehhez még 2015-ben csatlakoztak az elnöknek a chilei helyzetről küldött korabeli napi jelentések is, amelyeknél Barack Obama törölte el a titkosítást. A washingtoni Nemzeti Archívum 2016-ban azonban felhívta arra a figyelmet, az 1999-ben „nyilvánosságra hozott” iratok jó része továbbra is anonimizált formátumú, és azok teljes nyilvánosságra hozatalára lenne a történeti kutatásnak leginkább szüksége.

A szeptember 11-i puccs az egész világon óriási felháborodást, tömeges szimpátiatüntetéseket keltett a chilei szocialisták mellett. A szocialista tábor országai pedig azonnali, tiltakozó iratokkal, és erős diplomáciai nyomással reagáltak az alig titkolt, és az elnök és kormánya halálával végződő beavatkozásra.

Szeptember 12-ére azonban mindennek vége volt, és Pinochet, valamint a hadsereg elképesztő megtorlásai követték, ezek következtében 80.000 embert börtönöztek be, 30.000 embert kínoztak meg a börtönökben és 3.200 embert gyilkoltak meg a titkosszolgálat emberei, Pinochet pedig egészen 1990-ig a nyugati hatalmak támogatása mellett vezette katonai rémuralmát.

A KGST-országok, köztük Magyarország is több ezer chilei politikai menekültet fogadott be ebben az időszakban.

A politikai represszió mellett a puccs utáni Chile volt a szabadpiaci ideológia egyik legdurvább kísérleti terepe is. A chicagói közgazdasági iskolát alapító Milton Friedman, Pinochet gazdasági szakértőjeként az állami monopóliumok és a szociális ellátások hirtelen felszámolásával, „sokkterápiával” sok évtizedre meghatározta az ország társadalmi szétziláltságát. Olyannyira, hogy a Pinochet-rezsim gazdasági-politikai következményei a mai kormányzat munkájára is kihatnak.

A „sokkterápia” lényege, hogy a nemzeti árrendszeren és valután a piaci fundamentalisták által „mesterségesnek” tekintett kontroll minden eszközét hirtelen, egyetlen nap alatt, és egyszerre engedik el. A reformok következtében a chilei GDP-mérőszám kinőtt, a társadalom életszínvonala azonban összeomlott, és az egyenlőtlenség mértéke óriásira nőtt 1990-ig.

A Pinochet-rendszerben dolgozó több ezer titkosügynök közül máig is csupán 75-öt ítéltek el a hetvenes években elkövetett tettei miatt, és magának az agg, bukott tábornoknak sem kellett szembenéznie hazája igazságszolgáltatásával, 1998-tól 2000-ig Nagy-Britanniában tartották házi őrizetben, majd 2006-ban, nem sokkal hazatérése után egy santiagói katonai kórházban fejezte be életét.

(TeleSur English, Washington Post, National Security Archive)

[1] – Erre lásd: Eusebio Mujal-León, The USSR and Latin America: A Developing Relationship, Unwin-Hyman, 1989, 356-357.