Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A rasszista kommentek törlése helyett zavarhatná a kormányt a magyar munkavállalók megalázása

Ez a cikk több mint 4 éves.

Varga Judit igazságügyminiszter vasárnap a Szigeten mondta el, hogy megregulázná a Google-t és a Facebookot. Az ötlet nem elvetendő, tényleg vannak gondok a nagy techóriások adatvédelmi, adóelkerülési és a magyar állampolgárok életét más területeken befolyásoló működésével. A helyzet viszont az, hogy elég sok más cég ennél durvább dolgokat művel Magyarországon, ezzel viszont nincs gondja a kormánynak.

Ahogy mi is megírtuk, Varga Judit miniszter arról beszélt, hogy

„Az országokhoz nem köthető, határokon átívelő tevékenységet folytató nagyvállalatok szabályozását uniós és nemzeti szinten egyaránt újra át kell tekinteni.”

Illetve hozzátette azt is, „a techcégek működése nem átlátható, nem ellenőrizhető, nem biztos, hogy ott fizetnek adót, ahol a bevételük keletkezik”.

Persze ennél még nagyobb gondok is vannak a Facebookkal és a Google-lal. Ahogy Varga is említette – bár persze ő csak a migráció példájára hivatkozott -, tényleg nagy gond, hogy egy globális, a helyi törvényekre és szokásokra figyelmet nem fordító moderáció alapján szed le vagy tart fenn a Facebook bizonyos tartalmakat a Magyarország politikai, társadalmi és kulturális életét alapjaiban meghatározó felületén.

Gond az is, hogy bár elvben ingyenes az oldal, de ez valójában megtévesztő: hiszen az ingyenesség mögött olyan információkat gyűjt a felhasználókról, amelyeket utána elad a cégeknek, amely cégek kontroll nélkül használják fel ezeket az információkat. De gond van azzal is, hogy a nagy techcégek elszívják a reklámot a hagyományos média elől, és így valódi tartalomgyártásra egyre kevesebb pénz jut.

Tehát tényleg fontos lenne valamilyen módon ezeket az adóelkerülő cégeket szabályozni. Csak hogy Varga Judit valamiért elég szelektíven válogat a problémákból.

Valahogy nem említette meg például a Microsoftot, amelyről most derült ki, hogy kormányzati szereplőket is érintő korrupciós tevékenységet folytatott Magyarországon. Mégis, egyelőre még reagálni se nagyon reagált a kormány erre az ügyre.

De mélyen hallgat a kormány a Suzuki ügyében, ahol rendszeresen megsértik a munkavállalói jogokat, konkrét módon kárt okozva magyar embereknek. Varga Judit még se beszél róluk.

De nem szólalt fel a kormány a Hankook sztrájk idején, ahol a munkáltató annyira para módon korlátozta a munkavállalók jogait, hogy Dél-Korea magyarországi nagykövete szólt rá saját cégükre. Nem a magyar, hanem a dél-koreai kormány.

De ismerjük a magyar kormány tagjainak, főleg Szijjártó Péternek a nyilatkozatait is, amelyekben az autóipar cégeinek termelésére hivatkozva vétózta meg a magyar kormány a klímacélokat.

Vagy ha már Varga Juditnak az adóelkerüléssel van problémája, akkor talán érdemes lenne egy szót szólnia az ellen, hogy Magyarországon az egyik legalacsonyabb a nagy cégek társasági adója amit a tao-val tovább csökkenthetnek. Korábban ez nem volt így: míg a nagy cégek társasági adója 19, addig a kis és közepes vállalkozásoké 10 százalék volt, ezt a Fidesz vitte le egységesen 9-re.

Azt is tudjuk, hogy még ez se elég, mert ezek a nagy globális multik kiszedik különböző trükkökkel a nyereségüket Magyarországról, hogy kevesebb adót kelljen fizetniük. Erről speciel az elmúlt években egyetlen kormányzati megszólalás se volt.

Úgyhogy persze Varga Juditnak tényleg igaza van, a globális cégeket tényleg kell szabályozni. Csak az a kérdés, miért azt a két globális multit nézte ki magának, amelyek nincsenek üzleti kapcsolatban a Fidesszel, és adott esetben, mondjuk a rasszizmus büntetésével, nem illeszkednek bele a kormányzati tervekbe. Azokat a vállalati túlkapásokat, rossz gyakorlatokat pedig miért hagyja szó nélkül a magyar kormány, amelyek kárvallottjai a magyar munkavállalók?