Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A nyár utolsó napján lesz tiltakozás a köznevelési törvény ellen

Ez a cikk több mint 4 éves.

Ahogy arról mi is megemlékeztünk, nem nagy meglepetésre tegnap a törvényhozási dömping közepette elfogadták a köznevelési törvény módosítását is, méghozzá 127 igen szavazattal, 57 nem és 1 tartózkodás mellett.

A módosítás értelmében

  • megszűnik a magántanulói státusz, ami rendkívül nehéz helyzetbe hozza a sajátos nevelési igényű, illetve a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyerekeket,
  • bürokráciacsökkentés címen megszűnik a tantestület és az egyéb iskolai dolgozók, diákönkormányzatok és szülők  véleményezési joga az iskolaigazgató választással kapcsolatban,
  • a hároméves kortól kötelező óvodába járás alól csak négyéves korig kaphatnak felmentést azok a gyerekek, akiknek a szüleik ezt kérelmezik,
  • az egyébként csak szóbeli értékelést alkalmazó iskolákban is kötelező lesz a félévi és év végi teljesítményt osztályzattal is minősíteni,
  • a pedagógusjelöltek nyelvvizsga nélkül is megkezdhetik a munkájukat,
  • és ehhez jött még az utolsó pillanatban az a javaslat, ami az alternatív iskolák működését lehetetleníti el.

Hogy mi a baj a köznevelési törvény módosításával, arról Nagy Erzsébet írt a Mércére.

A törvény zárószavazását egyszer, július 2-án már elnapolták nagy meglepetésre, ám ahogy azt nem sokkal később meg is írtuk, csak az érdemjegyek általános kiterjesztését halasztották el, egészen pontosan a tervezett új Nemzeti Alaptanterv bevezetéséig.

A törvény módosítása ellen szakmai és civil szervezetek, illetve a teljes ellenzék is tiltakozott, méghozzá több alkalommal is, a TASZ pedig azt is jelezte, hogy Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Mindez azonban nem hatotta meg a kétharmados Fidesz-KDNP többséget, így tegnap pont került a köznevelési törvény módosítására.

Mára pedig már közel ezren jelezték, hogy részt vesznek azon az augusztus 31-ére szervezett, a köznevelési törvény elleni tiltakozáson, amelyet a Kossuth térre szerveznek, az érdeklődők száma pedig több mint 3500. A Facebookon meghirdetett demonstráció szervezői azt írják:

„… elegünk lett, hogy az állam szét szed egy olyan iskolarendszert, amit szeretünk, amiben jól érezzük magunkat, és amiben fel tudunk készülni az életre. Nem szabad hagyni, hogy a hatalom elnyomja a gondolkodó embereket! Ennek a törvényjavaslatnak az elfogadásával több ezer diák jövője forog kockán.”

Az esemény linkje ide kattintva található meg.

Nem ez az egyetlen tiltakozó akció a köznevelési törvény miatt: még tegnap 19 civil szervezet küldött nyílt levelet Áder Jánosnak, amelyben arra kérik, éljen az Alaptörvényben foglalt jogával, küldje vissza a köznevelési törvényt az Országgyűlésnek.

Tiltakozik továbbá a Pedagógusok Szakszervezete is, amely az oktatási szektor rossz körülményei miatt meg is kezdi a „felkészülést az őszi tiltakozó akciókra”.

Címlapkép: Tóth Fruzsina / Mérce