Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tovább nőtt a tartósan betöltetlen háziorvosi praxisok száma

Ez a cikk több mint 4 éves.

Hónapról hónapra kevesebb háziorvos van Magyarországon: az Állami Egészségügyi Ellátóközpont (ÁEEK) friss adatai szerint idén júniusban összesen 373 háziorvosi és 243 fogorvosi praxis maradt tartósan üresen, vagyis több mint hat hónapja nem sikerült betölteni. Ez jelentős növekedés mind az egy évvel korábbi, mind a márciusi adatokhoz képest: tavaly júliusban még csak 331 háziorvosi körzet volt tartósan betöltetlen, idén márciusban ez a szám már elérte a 354-et.

A legnagyobb hiány orvoshiány Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megyékben tapasztalható, mind a négyben legalább 25 háziorvosi körzetnek nincs gazdája. A spektrum másik végén Csongrád, Komárom-Esztergom és Zala megyék állnak, ahol 10 alatt maradt a tartósan betöltetlen praxisok száma.

A fogorvoshiány terén Budapest van a legrosszabb helyzetben, az összesen 37 tartósan üres praxisból ráadásul 22 a VIII. kerületben található. Bács-Kiskun megyében és Nógrádban is 20 fölötti a betöltetlen helyek száma, Baranyában és Hajdú-Biharban viszont csak egy-egy körzeti fogorvost hiányzik.

Országosan 18 olyan település van, ahol 15 éve, vagyis 2004 májusa óta nem sikerült betölteni a háziorvosi állást, ebből 8 település Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található. 43 körzetben 10, 127-ben pedig 5 éve üres a háziorvosi rendelő.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a betöltetlen praxisok száma a jövőben várhatóan tovább fog emelkedni, ugyanis egy decemberi kutatás szerint az elöregedés miatt pár éven belül akár 2000 praxis is üresen maradhat. Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke decemberben elmondta: évente 200-300 háziorvosi körzetnek kellene új gazdát találnia ahhoz, hogy az idős orvosok helyét átvegyék a fiatalok, ám ennek csupán töredéke, legfeljebb 30-50 praxis kerül eladásra.

Mivel a praktizáló háziorvosok 11 százaléka elmúlt 60 éves, 11 százalékuk pedig már 70 felett jár, ilyen alacsony kicserélődési ráta mellett

2020-ra egymillió ember maradhat háziorvos nélkül Magyarországon.

(Mérce / Pénzcentrum)