Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Buszokkal álltak a Suzuki-gyár kerítéséhez láncolva tiltakozó Komjáthi Imre elé

Ez a cikk több mint 4 éves.

Odaláncolta magát az esztergomi Suzuki-gyár kerítéséhez Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke, így tiltakozott az ellen a gyakorlat ellen, amelyről a a Vasas Szakszervezeti Szövetségbe tartozó E.S. Autóipari Szakszervezet számolt be a múlt héten, miszerint a harmadfokú hőségriadó ellenére dolgoztatták tovább a gyár munkásait.

Mint arról mi is írtunk, az érdekvédők szerint a cég az óriási hőség ellenére a cég figyelmen kívül hagyta a munkahelyek hőmérsékletére vonatkozó rendeletet, és voltak voltak olyan munkahelyek a gyárban, ahol a 33 fokot is meghaladta a hőmérséklet. A Suzuki tagadta szakszervezet arra vonatkozó állításait, hogy nem tarják be a munkavédelmi előírásokat, szerintük egyebek mellett a gyár vezetése a hőségszünetet rendelet el június 14-én és 15-én.

„Sokkal keményebben és hathatósabban kell odalépni, hogy ez a gyár befejezze a jogtiprásokat”

– mondja Komjáthi.

Az MSZP-s politikus azt követelte a Suzukitól, hogy tartsa be a magyar munavédelmi törvényeket, Orbán Viktornak címezve pedig azt mondta, hogy

” ne csak mosolyogva parolázzon a Suzuki elnök-vezérigazgatójával, hanem védje meg a magyar munkavállalókat a stratégiai partnerétől”

A Suzuki dolgozóitól pedig azt kérte, ők is álljanak ki magukért.

Komjáthi igazságot követelt annak az elbocsátott Suzuki-dolgozónak is, akit azt követően küldtek el, hogy megalapította a cégnél a Vasas Szakszervezet alapszervezetét.

Ezenkívül felhívta a figyelmet arra az esetre, amikor még májusban a Vasas Szakszervezeti Szövetség képviselői nem mehettek be az esztergomi gyárba, holott a Munka törvénykönyve szerint joguk van hozzá.

Miután a gyár biztonsági őreinek felszólítására sem hagyta abba az akciót, rendőröket hívtak Komjáthihoz akik megkérdezték a politikustól, hogy mi az akció célja. Komjáthy azt mondta válaszul, az, hogy a kormány tegye azt, ami a plakátjaira volt írva, vagyis „aki Magyarországra jön, annak be kell tartania a törvényeinket”. Komjáthi azt mondta a rendőröknek, csak akkor hagyja el a helyszínt, ha a szakszervezet kéri meg erre.

Frissítés (14:55): A Komjáthi kollégája – akit korábban magánterületre hivatkozva kitessékeltek a Suzuki-gyár parkolójából – délután háromnegyed három előtt újabb élő videóval jelentkezett, amelyben azt próbálta bemutatni, hogy buszokkal parkoltak az egyedül maradt, kerítéshez láncolt  Komjáthi elé, szerinte azért, hogy a közelgő műszakváltás során a gyárat elhagyó, illetve a gyárba érkező dolgozók ne lássak a demonstráló politikust:

Frissítés(16:30): Az MSZP végül negyed négykor tett közzé egy videót, amelyben Komjáthi immáron láncok nélkül, szabadon sétál a Suzuki melletti területen. A politikus sikeresnek nevezte a demonstrációt, mivel elmondása szerint a műszakváltáskor érkező dolgozók látták, ahogy kiáll a jogaikért:

Ahogy arról beszámoltunk, a jogsértések ellen május végén félpályás útlezárással tiltakozott a Vasas, ahol a szakszervezet képviselői azt tervezték, hogy a gyárból hazafelé tartó dolgozóknak szórólapokat osztogatnak, hogy tájékoztassák őket a lehetőségeikről, illetve arról, hogy hogyan léphet fel a szakszervezet a munkavállalók érdekét képviselve, ekkor azonban a Suzuki a dolgozókat szállító buszokat inkább egy másik útvonalra terelte át, hogy még véletlenül se fussanak össze a bejárat előtt tiltakozó szakszervezeti tagokkal.