Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Három napja alszanak a török ellenzék tagjai a szavazatokkal, nehogy Erdoğanék csaljanak

Ez a cikk több mint 5 éves.

Arról már mi is beszámoltunk, hogy hétfő délben hosszú állami hallgatás után kiderült, a török ellenzék jelöltjei nyerték a helyi választásokat Ankarában, Antalyában, Adanában és polgármester-jelöltjük, Ekrem İmamoğlu jelentősen vezet Isztambulban, noha a legfelsőbb választási bizottság (YSK) elnöke, Sadi Güven még mindig nem erősítette meg, hogy győzött is.

A héten viszont az is kiderült, a meglepetésszerűen megvert Recep Tayyip Erdoğan pártja egy tucat városban megóvta az eredményeket, választási csalással, szavazatlopással vádolta meg az ellenzéket és számos kerületben újraszámoltatja a YSK-val a szavazatokat.

Az újraszámolás Isztambul Başakşehir, Bayrampaşa, Bakırköy, Beykoz, Büyükçekmece, Adalar, Eyüpsultan, Fatih, Ümraniye, Sarıyer és Şile negyedeiben folyamatosan folyik, az eredeti 27 800-as előny helyett most kicsit kevesebb mint 20.000 szavazat körüli Ekrem İmamoğlu előnye. Ő az újraszámolás alatt azt nyilatkozta, az végül ugyancsak azt fogja bizonyítani, hogy ő nyerte a választást.

A független AHVAL hírügynökség tudósítása szerint az ellenzéki, kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) szavazásra delegált biztosai Isztambul egyik kerületében a szavazatokat tartalmazó zsákokkal aludnak egy tornateremben, mert attól félnek, a kormánypárt ellopná őket, ha nem figyelnének rájuk éjjel-nappal.

A pártaktivisták már vasárnap óta nem aludtak otthon.

Az isztambuli lakosok a híradások szerint éppen három napja látják el a szavazatszámlálókat és megfigyelőket teával, hideg és meleg élelemmel is, erre már külön akciócsoportok is alakultak a 12 milliós nagyvárosban.

Mahmut Tanal, CHP-s parlamenti képviselő a fényképről azt írta:

„Jól nézzétek meg, mert sehol máshol a világon nem fogtok ilyen fotót látni, három napja őrködünk, hogy szavazatainkat megóvjuk a lopástól.”

„Erdoğan valóra vált rémálma” – értékelésünk a törökországi, helyi választásokról itt olvasható.