Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Belgrádban bekerítették az elnök távozását követelő tüntetők az elnöki palotát

Ez a cikk több mint 5 éves.

Miután tegnap este több ezren tüntettek az állami RTS televízió székházánál, néhány száz tüntető pedig ellenzéki politikusok társaságában be is ment az épületbe, ma, azaz vasárnap Aleksandar Vučić elnök távozását követelve körbevették a belgrádi elnöki palotát, melyben maga az elnök is bent tartózkodik.

Az összegyűlt tömeg követelései a következők:

  • Aleksandar Vučić elnök távozása
  • Ana Brnabić miniszterelnök távozása
  • Maja Gojković, az országgyűlés elnökének a távozása
  • Dragan Bujošević, az RTS vezérigazgatójának a távozása
  • Tisztességes és szabad választások megtartása
  • Az utóbbiak előtt hat-kilenc hónappal szabadítsák fel a médiát

A tüntetők déltájban érkeztek a palotához, ahol Vučić épp egy sajtótájékoztatót tartott – az ellenzéki Beta hírügynökség beszámolója szerint Vučić elmondta,

„senki nem tartott még sajtótájékoztatót ilyen körülmények között”,

azonban ő nem hátrál, majd fasiszta gengsztereknek nevezte Boško Obradović, Dragan Đilas, valamint Vuk Jeremić ellenzéki vezetőket.

Az N1 percről percre is követi az eseményeket – ez alapján a tömeg, miután összegyűlt a palota közelében, áttört egy kordont, mire válaszul a rohamrendőrség könnygázgránátokkal próbálta feloszlatni a tüntetést, azonban nem jártak sikerrel, így a többezresre duzzadt tömeg élőlánccal vette körbe az épületet, hogy az elnök ne tudja azt elhagyni.

A demonstrációra még korábban érkezett egy hangosítórendszerrel ellátott platós teherautó, melyet közvetlenül

a palota mellé parkoltak, mikor áttörték a kordont, a szónokok most erre felállva lelkesítik az összegyűlteket,

a beszédek szüneteiben pedig zenét játszanak a tüntetés résztvevőinek.

Az egyik ellenzéki szónok arról beszélt a teherautó platójáról, hogy Vučićnak esélye sincs ellenük, és győzedelmesek lehetnek – magyarán vannak annyian és olyan helyzetben, hogy lemondásra tudják kényszeríteni az elnököt és a kormányt, melyek ellen immár negyedik hónapja tüntetnek.

Habár voltak összecsapások a rendőrök és a tüntetők között, a rendőri szakszervezet felhívta a demonstrációt biztosító kollégáik figyelmét, hogy amennyiben fizikai erőszakra kapnak parancsot, azt tagadják meg,

mivel a rendőrségnek a népet kell szolgálnia, nem a hatalom megrendeléseit.

Az alább tüntetők és a rendőrség összecsapásairól látható néhány fotó:

A szerb hadsereg szakszervezete is közleményt adott ki, miszerint az RTS-nél történt incidensért mind a hatóságok, mind az ellenzéki vezetők felelősek, ők azonban mindig az emberek oldalán fognak állni, a hatalmon lévőknek pedig tudniuk kell hogy nem használhatnak erőszakot az emberek ellen.

Vučić eközben a palotából posztolgat az Instagramra, hol sakkozós fotókat,

 

 

View this post on Instagram

 

U Predsedništvu kratak odmor pred poslepodnevne aktivnosti. Srbija hrabrosti i poštenja uvek pobeđuje nasilnike.

A post shared by Budućnost Srbije (@buducnostsrbijeav) on

hol pedig arról írt,

„Szerbiában nincs félelem, Szerbia demokratikus ország, Szerbia jogilag szabályozott ország, és Szerbia a lehető legjobban, az említett elveknek megfelelően képes lesz reagálni az erőszakra”

– gondolva ezalatt a palotája körül tüntető tömegre.

Odakint pedig Balša Božović, a Demokrata Párt elnöke csokit oszt a palota előtt posztoló rendőröknek, Boško Obradović és Nebojša Zelenović ellenzéki politikusok pedig a tömegnek lelkesítő beszédeket, a palotának pedig válogatott fenyegetéseket címeznek a teherautó platójáról.

FRISSÍTÉS:

Délután három óra után nem sokkal a tömeg elindult a rendőrségre, hogy Pavle Cvijić szabadon engedését követeljék. A 18 éves fiatalt otthonában vette őrizetbe a rendőrség, miután részt vett a tévé ostromában – Boško Obradović szerint a rendőrség mindenkit letartóztat, aki tegnap behatolt a tévé épületébe, ennek pedig a harminc nap szabadságvesztésre ítélt Cvijić a szimbóluma, aki a politikus szerint

„nagy bátorságot mutatott, mikor velük tartott”.

Ahogy a tömeg halad a rendőrség felé, egyre több letartóztatásról értesülnek, ami érthető módon nem segít lehűteni a hangulatot.

A szerbiai tüntetéshullám immár negyedik hónapja tart, eredetileg egy ellenzéki politikus megveretése váltotta ki a tiltakozást, mely hamarosan Vučić és kormánya elleni tiltakozássá terebélyesedett, hétvégénként rendszeresek a tüntetések Belgrádban és az ország több pontján, tegnap egy időre a szerb tévé székházába is bejutottak a tiltakozók. A megmozdulásokat összefoglaló elemzésünk itt olvasható.

Az N1 felvételét itt lehet követni az eseményekről, amennyiben újra élőben jelentkeznek be, frissítjük a videót:

via Beta / N1
Kiemelt kép: Kamerades / Facebook