Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az EU a Gruevszki-ügy átpolitizálásától óv, az ellenzék a bukott politikus kiadását követeli

Ez a cikk több mint 5 éves.

Szinte alig lehet már követni a fejleményeket a börtön elől Magyarországra szökött egykori macedón miniszterelnök ügyében. Nikola Gruevszki tegnap Facebookon jelentette be, hogy Magyarországra érkezett és benyújtotta kérelmét politikai menedékjogért. Az egykori macedón miniszterelnököt azért ítélték el, mert 2012-ben törvénytelenül utasította arra Gordana Jankuloska belügyminisztert, hogy szerezzen be neki egy 600 ezer eurós Mercedest privát használatra. November 8-án kellett volna megkezdenie börtönbüntetését, ezt azonban nem tette meg.

A balkáni országot 2006 és 2015 között erős kézzel iránytó jobboldali politikus egy másik botrányba bukott bele három évvel ezelőtt: a napvilágra került bizonyítékok szerint Gruevszki és körei lehallgatták hozzávetőleg 20 ezer állampolgár, újságíró, aktivista, ellenzéki vezető, üzletember, illetve miniszter és más hivatalnok telefonjait a 2013-as parlamenti választások kampányában.

Az ellene folyó eljárás miatt Gruevszki útlevelét tavaly nyáron bevonta a rendőrség, így nem világos, hogyan juthatott ki az országból és be Magyarországra. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a macedón nyelvű sajtó azt feltételezi, a szerb és a magyar hatóságok is segédkezhettek Gruevszki szökésében, de biztosat mind a mai napig nem tudni.

Időközben a magyar Miniszterelnökség is megszólalt az ügyben. A kormányfői hivatal elismeri, hogy Gruevszki politikai menedéket kért hazánkban, és arra is magyarázatot próbál adni, miért is nem az eljárásoknak megfelelően, tranzitzónában folytatják le az útlevél nélkül, tehát illegálisan határt átlépő politikust. Mint írják:

„A magyar hatóságok biztonsági okokból tették lehetővé, hogy Nikola Gruevszki – tekintettel arra, hogy 10 évig hazája miniszterelnöke volt – menekültügyi kérelmének benyújtására és meghallgatására a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal budapesti központjában kerüljön sor.”

A Miniszterelnökség azt is hangsúlyozza, az eljárást a jogszabályoknak megfelelően folytatják le a hatóságok, majd hozzáteszi:

„a volt macedón kormányfő menekültügyi kérelmének elbírálását kizárólag jogi kérdésnek tekintjük.”

Ezt várja el az Európai Unió is, melynek sajtószolgálata a Balkan Insightnak nyilatkozva elmondta: a jogállamiság fontos európai elv, ezért elvárják, hogy minden érintett fél kizárólag a releváns jogi szabályokat vegye figyelembe az ügy elbírálásánál. Brüsszel óva inti a magyar kormányzatot az ügy átpolitizálása ellen.

A miniszterelnökség visszafogottságát némileg megkérdőjelezi, hogy a Fidesz nevében nyilatkozó Hídvéghi Balázs kommunikációs igazgató a délután folyamán teljesen beleállt a sorosozós politikai értelmezésbe.

Magyarország mindenkinek megadja a védelmet, ha üldözik, márpedig Nikola Gruevszkit üldözi és fenyegeti a Soros György befolyása alatt leledző macedón kormány – nyilatkozta a politikus.

Ellenzék: ne adjon menedékjogot a macedón politikusnak a kormány

A DK nevében nyilatkozó Gréczy Zsolt frakcióvezető kérdéseket vetett fel azzal kapcsolatban, vajon hogyan juthatott át illegálisan a magyar határon Gruevszki.

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője elmondta: Nikola Gruevszki nem kívánatos személy Magyarországon, a „helye a rács mögött van”. Macedónia két érdekszövetség ütközőzónájában fekszik, ezért Orbán Viktornak be kell fejeznie „kétkulacsos játékát”, állást kell foglalnia, hogy az orosz vagy a nyugati szövetségi rendszer tagjaként akar dolgozni. A szóvivő a politikus azonnali kiadatását követelte a kormánytól.

Hasonló nyilatkozatokat tett a Jobbik képviselője, Mirkóczki Ádám is. A Jobbik szerint a magyar hatóságoknak haladéktalanul el kell fogniuk és ki kell adniuk Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnököt. Mirkóczki azt mondta, hogy a hazájában börtönbüntetésre ítélt politikus vélhetően gépjárművel érkezett Magyarországra. A Belügyminisztériumnak ezért haladéktalanul választ kell adnia arra, hogy hogyan juthatott át a több száz milliárd forintból megerősített déli határon egy körözött bűnöző – jelentette ki.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnökeként Mirkóczki azt is bejelentette: indítványozta, hogy a testület a soron következő, jövő hét keddi ülésén külön napirendi pont keretében tárgyalja az esetet.

Macedón miniszterelnök: kérjük Gruevszki kiadatását

Megszólalt az ügyben Zoran Zaev macedón miniszterelnök is, aki elmondta, belügyminisztere kérte Gruevszki kiadatását a magyar hatóságoktól. Zaev azt várja hazánktól, hogy mutasson példát és ne védjen egy jogerősen elítélt bűnözőt.

„Milyen motivációt jelentene az nekünk, tagjelölt országoknak, ha az Európai Unió egyik tagországa a bűnözők menedékévé válna, és nem tisztelné a nemzetközi gyakorlatot és a nemzetközi jogot” – vetette fel Zaev.

Szerbiában is hullámokat kavart az ügy

A macedón 1TV (amely korábban arról írt, Orbán otthonában bujkálhat Gruevszki, ezt később Havasi Bertalan vicceskedve tagadta) arról számol be, hogy Szerbiában is egyre több kérdőjel merül fel a macedón ex-miniszterelnök szökésével kapcsolatban.

A belügyminisztérium szerint Gruevszki sem szerb állampolgársággal, sem szerb útlevéllel nem rendelkezik, de ellenőrzik, hogy vajon Szerbia területén keresztül jutott-e Magyarországra.

Eközben két ellenzéki párt Aleksandar Vučić szerb elnökhöz intéztek kérdéseket. A Szabad Polgárok Mozgalma (PSG) és a Civil Blokk 381 azt szeretné tudni, vajon nem nyújtott-e Vučić segítő kezet Gruevszkinek a szökésben. A két párt emlékeztet, nem ez lenne az első alkalom, hogy Szerbia elítélt külföldi politikusoknak ad menedéket vagy útlevelet.

(Mérce / MTI / 1TV.mk / hvg.hu)

Kiemelt kép: Flickr / EPP