Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Teljes bukás a kormány bölcsődeprogramja

Ez a cikk több mint 5 éves.

Totálisan megbukott a bölcsődei szolgáltatásokat és férőhelyeket is bővíteni szándékozó, 2015-ös kormányzati ígéret. Erre Szél Bernadett ellenzéki képviselő hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán. Szél kiemelte, ez már abból is látszik, hogy

a kormány által három éve ígért 12 ezer új férőhelyből eddig kevesebb mint ezer valósult meg, és a kormány most a férőhely-bővítésre vonatkozó, eredetileg 2018 december 31-es határidőt is 2020 december 31-re módosította.

Szél azt is aláhúzta, mindez a „Családok Éve” programmal is beharangozott költségvetési évben történik, a töredelmes vallomást pedig a kormány egy frissen benyújtott törvénytervezetben, szinte elrejtve hozta nyilvánosságra.

Szél szerint, miközben 2015-ben azt ígérték, minden olyan településen ahol legalább 40 három év alatti gyermek él, vagy ahol öt szülő ezt kérelmezi, bölcsőde fog működni, addig azóta az Emberi Erőforrások Minisztériuma fizetős bölcsődei ellátást vezetett be, (van ahol ez 20 ezer forintba is kerül a szülőknek havonta), és ezzel együtt a Központi Statisztikai Hivatal számai szerint 2017-ben 70 ezer gyermek maradt bölcsődei hely nélkül, miközben az egyre több dolgozó szülő miatt egyre több kisgyermek szorulna ezekre rá.

De nemcsak a bölcsődei, az óvodai ellátás is az összeomlás szélén áll. A Szülői Hang civil szervezet által most közölt adatokból kiderült: egyes helyeken felütötte a fejét a képzett óvópedagógusok hiánya is, az óvodákban szakmájukban dolgozók általában idősebbek, és egy-egy nyugdíjazás után egyre több helyen fordul elő, hogy az óvópedagógus pótlása sem sikerült az intézményeknek.

A maga részéről Szél Bernadett azt is kifejtette, mire lenne szerinte szükség ahhoz, hogy a helyzet belátható időn belül javuljon – legalább a bölcsődékben:

1) A kisgyermekes családoknak valódi segítségre van szükségük, hogy a munkába való visszatérés valódi lehetőség legyen a nőknek. Ehhez több támogatás kell az önkormányzatoknak a bölcsődék fenntartására és 2) rendesen megfizetett bölcsődei dolgozók. Ez lenne a munka, nem az álkonzultáció! Attól ugyanis egy családnak sem lesz könnyebb és egy gyermeknek sem lesz jobb — tetteket várna az ember a kormánytól, nem pótcselekvéseket.

Címlapkép: MTI/Balázs Attila