Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Bayer Zsolt és kollégái azon röhécselnek, hogy nőket molesztáltak

Ez a cikk több mint 5 éves.

Bayer Zsolték úgynevezett „politikai vitaműsorában” a műsorvezető és kollégái, Bencsik András, Huth Gergely és Szentesi Zöldi László ezen a héten is rettentő szórakoztató pillanatokkal örvendeztették meg az arra fogékony közönséget.

A műsorban ezúttal csak egy rövid kiszólást érdemelt a Mérce, fontos információkkal gazdagodhattunk azonban a szereplők magánéletéről, valamint megtudhattuk többek között, hogy vélekednek a korábban Echo tévés, később a Jobbik tévéjénél dolgozó, majd korábbi munkahelyére visszatérő, menekültrugdosásról elhíresült László Petráról. A következők voltak a műsor legkiemelkedőbb pillanatai:

Bencsik kifejti, Soros „sátáni” terve nyomán érkeznek a dél-amerikai menekültek az Egyesült Államok határához, amit meg fognak ostromolni. Ekkor az ott állomásozó katonák vagy visszalőnek és azzal lesz tele a világsajtó hogy civileket mészárolnak, vagy kénytelen lesz az USA átengedni a határon a hétezer menekültet, és akkor Amerika „erkölcsileg elbukik”.

Félreértés ne essék, nem abban az esetben ha fegyvertelen embereket lőnek halomra. (11:03-tól)

Bayer Zsolttól megtudhattuk, hogy az utóbbi időben mérhetetlenül kiakadt, mégpedig a Kavanaugh egykori főbírójelölt, immár főbíró elleni támadások miatt, melyek szerint Trump elnök jelöltje nőket molesztált és erőszakolt fiatalabb korában, most pedig kiderült hogy egyik vádlója nem mondott igazat. (18:36) Majd valamivel később felteszi a kérdést:

„Nem szoktatok mostanában egyre sűrűbben jeges verejtékben ébredni reggel azon töprengve hogy ’74-ben vagy ’78-ban nem volt-e egy házibuli ahol félrészegen megfogtátok egy csaj seggét?”

Majd Szentesi Zöldi közli, hogy neki ’86-ból van ilyen emléke.

Erre Bayer: „Én is félek hogy egyszer majd kiderül valami turpisság és akkor itt nézhetünk majd”

Majd Huth: „És csak reménykedhetsz hogy hölgyről van szó.”

Mindeközben a mértékadó, konzervatív értelmiségiek teli szájjal röhögnek a stúdióban. (25:29)

Majd Bayer megemlékezett arról, hogy a Jobbik a Fidesz lendvay utcai székházán MSZMP-s párttagkönyvek repróit helyezte el fotókkal, némi öniróniával kiemelve hogy

„te is rajta vagy, Bencsik, ne mosolyogjál, szerintem a Szentesi Zöldi is, én nem tudom hogy hogy úsztam meg” (37:44)

Bencsik a műsor végére behozza a témát, hogy László Petrát, a Jobbik tévéjének menekültrugdosással vádolt operatőrét a kúria bűncselekmény híján felmentette a vádak alól. Bencsik szerint

„nem szabad engedni hogy egy ártatlan embert meghurcoljon ez a csürhe.”

Ezután Bencsik – egy csodás áthallással élve – megvádolja a Jobbikot, hogy miután

„egy fiatal nő bajba került, lerúgták magukról.”

Ezután a műsor résztvevői hőbörögnek a magyar bíróságok állapotán, majd Huth rátesz még egy lapáttal, szerinte ugyanis kiderült, hogy

„a Boko Haramos terroristát a gyerekkel nem ő rúgta föl”

emellett kiderült hogy a „szakállas fiatalkorúakat” sem ő rúgta föl, csupán megijedt és kalimpált a lábával az „irtózatos áradatban”.

A műsor további részében a négy jóbarát egymást túllicitálva igyekeznek László Petrát mosdatni, ahogy arról sem feledkeznek meg hogy az operatőr ismét a Fidesz médiaportfólióját segíti munkájával. (38:40)

László Petra mosdatása: László a Jobbik N1 nevű tévéjének operatőre volt, neve akkor vált ismertté, mikor felvételek kerültek elő arról hogy 2015. szeptember 8-án Röszkén menekülteket rugdos. Első és másodfokon elítélték, a Kúria azonban felmentette. László korábban az Echo tv munkatársa volt, majd egy N1 tévés kitérő után – ahonnan a rugdosás után kirúgták – ismét a Fideszhez köthető médiaportfóliónál, többek között a Pesti Srácoknál kapott állást. A PS interjúja Lászlóval itt olvasható.

Via Echo/PS