Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Látványos akcióval tiltakoztak a hajléktalanság kriminalizálása ellen

Ez a cikk több mint 5 éves.

Október 10-én volt a hajléktalanság világnapja. Ebből az alkalomból, és az október 15-én életbe lépő, a „közterületen életvitelszerű tartózkodást” megtiltó törvényre reagálva tartottak látványos demonstrációt civil aktivisták a budapesti Blaha Lujza téren. A körülbelül 20-30 résztvevő kartonlapokra fekve foglalták el a tér jelentős részét, a járókelők csak rajtuk átlépve, vagy kikerülve tudtak továbbhaladni.

Fotó: Demonstráció a hajléktalanság világnapján / Vörös Anna

Fotó: Demonstráció a hajléktalanság világnapján / Vörös Anna

A fekvő demonstráció (lay-in) célja a szervezők szerint, hogy tükröt tartsanak afelé, ahogy a mindennapokban cselekszünk. Az interaktív élménnyel a Blahán járók empátiáját szerették volna erősíteni, a téren elhelyezett hajléktalansággal kapcsolatos ismeretterjesztő információkat és szlogeneket tartalmazó táblákkal és transzparensekkel pedig tájékoztatni az arra járókat a hajléktalan embereket érintő problémákról.

Fotó: Demonstráció a hajléktalanság világnapján / Vörös Anna

Az egyik ilyen tábla szerint 30 ezer hajléktalan emberre 10 ezer téli férőhely van a menhelyeken, 2017 októbere és 2018 március között 120 ember fagyott meg, ebből 74-en a saját otthonukban, amit nem tudtak fűteni. 2-3 millió magyar lakhatása veszélyeztetett, 2018 májusa és júniusa között 1350 embert lakoltattak ki. Ez naponta 22 családot jelent. Mindeközben pedig 477 ezer lakás áll üresen, ebből 10 ezer önkormányzati tulajdonban van.

Fotó: Demonstráció a hajléktalanság világnapján / Vörös Anna

Fotó: Demonstráció a hajléktalanság világnapján / Vörös Anna

Fotó: Demonstráció a hajléktalanság világnapján / Vörös Anna

Fotó: Demonstráció a hajléktalanság világnapján. A résztvevőknek mind volt saját névtáblája. / Vörös Anna

A demonstráción részt vett A Város Mindenkié civil szervezet aktivistája, Lakatosné Jutka is, aki a helyszínen elmondta, nagyon örül, hogy ennyien megjelentek. „Az utcán élés nem passzió, hanem kényszer, egy élethelyzet” – nyilatkozta. „Amikor azt látjuk, hogy a politika semmit sem tesz azért, hogy ez az élethelyzet megszűnjön, nem akarnak szociális bérlakásokat átadni, nem akarnak üres lakásokat átadni, csak a rendszeres uszítás és diszkrimináció van, akkor valamit lépni kell!”

Fotó: Demonstráció a hajléktalanság világnapján. Lakatosné Jutka, az AVM aktivistája. / Vörös Anna

Az akció egyik résztvevője élőben közvetítette az eseményt, a videót itt lehet megtekinteni:

A fotókat Vörös Anna készítette.