Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ne basztassátok a gyerekeinket egy füves cigiért!

Ez a cikk több mint 5 éves.

Nem tudom, mit csinálnék akkor, ha egy szép reggelen megjelenne a rendőrség a lakásomban és amiatt, hogy az érettségire készülő gyerekem elszívott egy füves cigit, házkutatást tartanának.

Pedig ez történt most meg Balatonfüreden, ahol közel 40 gyerekhez és családjához szállt ki a rendőrség, mert füves cigit fogyasztottak. Nem árultak, nem birtokoltak nagy mennyiségben, egyszerű érettségire készülő fiataloknál razziázott a rendőrség. Méghozzá úgy, hogy a szüleiket be se engedték a kihallgatásra. De ha ez nem lenne elég, a szülők állítása szerint az iskola igazgatója még közölte is a gyerekekkel, hogy ki lesznek rúgva fegyelmivel.

Tényleg az a jó az országnak, ha 18 éves, érettségi előtt álló gyerekek életét nehezítik meg, teszik tönkre olyan vétség miatt, amit jó eséllyel maguk a rendőrök vagy éppen a törvényhozók is elkövettek?

De nem csupán azért  nevetséges egy ilyen helyzet, mert a különböző statisztikák szerint jó eséllyel maguk a rendőrök is fogyasztottak már füves cigit, ahogy lassan a népesség harmada is élt már valamilyen kábítószerrel (kutatás válogatja a pontos számot). Hanem azért is, mert pontosan tudjuk, hogy a füves cigi nem kapudrog, hogy bár ártalmas, de nem durván ártalmas szer, nem durvábban ártalmas, mint egy berúgás. Közben tudjuk azt is, hogy Magyarországon az alkohol mennyi családot rombol szét, mennyi életet tesz tönkre, mennyi betegségért felelős, mégis, az elmúlt 20 évben lényegében semmi sem történt azért, hogy az alkoholbetegséggel és káraival szembenézzen a magyar társadalom.

Egy füves cigi miatt meg börtönbe lehet kerülni.

Pluszban pedig ott vannak a dizájnerdrogok, a biofű, ami Kelet-Magyarországon brutális mennyiségben fertőzi a fiatalokat, és a sima füves cigivel szemben tényleg durva élettani következményekkel jár. De ezzel nem néznek szembe a magyar hatóságok, a törvényalkotók nem tudják felszámolni a terjesztői hálózatokat, nem tesznek semmit a prevenció érdekében.

Magyarországon jelenleg egyetlen drogstratégia van, hogy a rendőrségnek évente x számú esetet prezentálnia kell. És mivel ez az x számú nem jön ki a dílerekből, ezért kell 18 éves fiatalok ellen úgy eljárni, mintha terjesztői hálózatot számolnának fel. Meg persze a rendőrségi propaganda miatt.

Pedig lenne munka a kábítószer elleni harcban. Például az elosztóhálózatok felszámolása. A felvilágosítás. És nem nem arra gondolok, hogy bejön egy 70 éves tanítónéni és elmondja, hogy a drog rossz, hanem arra, hogy azok a fiatalok, akik biztosan fognak találkozni droggal, alkohollal, gyógyszerrel, cigivel, kábítószerrel, legyen valami felkészültségük azzal kapcsolatban, mit fogyasztanak, és hogyan kerülhetnek veszélybe, hogy a veszélyeket el tudják kerülni, esetleg segíthessenek barátainak, ha ők veszélybe kerülnek.

De erről szó sincs. Arról van szó, még mindig, hogy statisztikákat teljesítenek a magyar bűnüldözők, és a valósággal köszönőviszonyban nem lévő kábítószerellenes törvények vannak érvényben Magyarországon. A végén pedig nem a szervezett alvilágon, hanem a gyerekeinken csattan az ostor.