Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Csillagos házat ragasztott le a KDNP, hogy megbélyegezzen egy civil szervezetet

A Népszínház utca 16. szám alatt tartott sajtótájékoztatót a KDNP. A házban működik ugyanis a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület. A kormánypárti politikusok pedig a házon lévő névtáblára ragasztottak egy „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricát.

A Menedék munkája nem valamiféle embercsempészet és az illegális bevándorlás támogatása, hanem a már a magyar kormány által elismert menedékkérők integrációjának segítése. Tehát ők leginkább olyan emberekkel foglalkoznak, akiket maga a kormány engedett be Magyarországra. Így ha ellenük tiltakozik a KDNP, érdemes lenne először a saját kormánya ellen. Egyébként pedig, ha már beengedték a menekülteket Magyarországra, akkor talán mindenkinek érdeke az, hogy minél jobban beilleszkedjenek a magyar társadalomba.

De nem csupán ezért egészen elképesztő ez az akció. Ugyanis a Népszínház utca 16. szám alatti ház egy csillagos ház.

Hogy ez mit jelent? A csillagos házak voltak azok az épületek Budapesten a vészkorszak alatt, 1944 után, amelyekben a sárga csillag viselésére kötelezett zsidóknak lakniuk kellett, és amely házakat magukat is megjelölték sárga csillaggal. Sokszor embertelen körülmények között, hogy aztán innen vigyék el a haláltáborokba, munkatárborba, vagy egyszerűen csak a Duna-partra lelőni őket. Az akkori hatalom pedig ezeket a házakat jó nagy sárga csillaggal jelölte meg.

Fotó: Csillagos házak projekt

Nyilván össze se hasonlítható a két eset (szerencsére a ma élők számára). De talán lehetne annyi érzékenység a kormánypárt fontoskodó politikusaiban, hogy a megbélyegző kampányuk megbélyegző szimbólumát ne egy olyan házon helyezzék el, ami látta már, mi lehet a legrosszabb vége az ilyen politikának.

A Csillagos Házak weboldalán van is egy brutálisan kegyetlen történet, hogy miről tanúskodik ez a ház:

1943 májusában születtem, kisbaba voltam a vészkorszakban, amit tudok nagyon hézagos, mert Édesanyám (Galambos Józsefné) nem szívesen beszélt ezekről a szörnyű időkről.

A Népszínház utca 16-ban laktunk. A ház egy kétszer hatemeletes, illetve ötemeletes kétudvaros ház, falunyi emberrel. Sok, nem túl jómódú zsidó család lakta.

A németek bejövetele után, már március 21-én elhurcolták apukámat, és mint utóbb megtudtuk Mauthausenben ölték meg.

Június vége felé a házat csillagos házzá nyilvánították. A nem csillagos házakból költöztek ide a zsidók, rokonokhoz, barátokhoz, vagy ha nem volt, akkor idegenekhez. Főleg nők, nagyon idős férfiak és gyerekek jöttek, mert a férfiak már rég munkaszolgálaton voltak. A csillagos házakban maradhattak nem zsidó lakók is.

A zsidó lakókat rendszeresen összeterelték az udvaron és a munkaképes nőket elvitték munkára. Ilyenkor a házmegbízott, – Pólya nevezetű, aki ha tehette segítette az üldözött zsidókat – rendőrök, és nyilas pártszolgálatosok ellenőrizték, hogy kik maradtak fent a lakásokban.

A dátumokra sajnos nem emlékszem, de azt hiszem november legvégén, amikor a gettót már felállították, ismét összegyűjtötték az udvaron a házban maradt zsidókat azért, hogy elvigyék őket. Akkor senki nem tudta, hogy hová, csak a háború után tudtuk meg, hogy a gettóba vitték őket. Pólya házmegbízott jót akart, és kiemelt engem és anyukámat az összegyűltek közül és visszavitt bennünket a lakásunkba, úgy gondolta, hogy ezzel segít rajtunk. Sajnos nem így történt.

A közvetlen szomszédunk Tuczinger Vilmos fiatalember és szülei voltak. Tuczinger Vilmos hithű nyilas volt. Az estéit azzal töltötte, hogy a sötét lakásból figyelte, hogy a többi lakásban mit csinálnak a lakók. Ezt onnan tudtuk, hogy a cigarettája felparázslott a függöny mögött.

Mi a III. emeleten laktunk anyukámmal és egy keresztény nő lakott nálunk. Alattunk laktak Putovicsék. Mama, papa és Zsuzsi nevű kb. 15 éves lányuk. A mama keresztény volt, a papa zsidószármazású, de az I. világháborúban kitüntetést kapott és így mentesült a megkülönböztetéstől. Mi csak a háború után tudtuk meg, hogy több zsidó család Putovicsékra bízta értékeit. Feltehetően Tuczinger Vilmos ezt tudta, kifigyelte.

Azután hogy elvitték a zsidókat, egyik este Tuczinger Vilmos becsöngetett hozzánk és anyukámat kirángatta a lakásból, majd Putovicséktól a papát és Zsuzsi lányukat vitte el.

A mai Országos Zsidó Egyetem helyén a háború előtt rabbi-képző, zsidó tanítóképző és gyakorló iskola volt. A németek bevonulása után a Gestapó rendezkedett be az épületbe. Tuczinger Vilmos anyukámat, Putovics Zsuzsit és apukáját a mai Zsidó Egyetem mögötti Gutenberg térre vitte és mindhármukat tarkón lőtte. Anyukám csodával határos módon magához tért, egy szőrmegalléros kabát volt rajta ez mentette meg az életét. Mellette feküdt Zsuzsika, aki akkor még élt, nyöszörgött.

Anyukám nagyon kalandos úton, sok szerencsével menekült meg. Találkozott jó emberekkel, rossz emberekkel. Volt, aki be akarta vinni a nyilas házba, de volt, aki segítette. Egy ismeretlen ember elvitte egy elsősegélyhelyre, ahol kivették a golyót a tarkójából. Az elsősegélyhelyről, sajnos nem tudom, hogy, de Anyukám eljutott az Abonyi utcába, a zsidó gimnáziumba – ma Radnóti Miklós gimnázium – ahol Ocskay László százados vezette 101/359 számú ruhagyűjtő munkaszolgálatos század állomásozott.  A parancsnok varrodaként is működő üzemet hozott létre és több mint 2000 üldözöttnek nyújtott menedéket. Az utolsó hetekben ide is betörtek a nyilasok, deportálni akarták az ott lévőket. Az ott lakók értesítették Ocskay századost, aki a németek segítségével megmentette az üldözött zsidókat. Ettől kezdve német őrsége is volt az intézménynek. Így érték meg, anyukámmal együtt a felszabadulást.

Én a Népszínház utca 16-ban maradtam, itt szabadultam fel és itt talált meg anyukám. A ház szabad lakásaiból emeletenként egy-egy lakásba összehordták a volt lakók holmiját és az üres lakásokból rendőrlaktanya lett. A felszabadulás előtti napokban mentek el.

Majd negyven évvel később véletlenül megismertem Sárai Andrást, aki elmesélte, hogy szüleivel szintén a Népszínház u. 16-ban, a padláson bújtatta őket az akkori viceházmester.

Bár én ekkor kisgyerek voltam, de családom tragédiája rányomta bélyegét egész életemre, s velem együtt sok-sok ember szenvedi ezt meg, amíg él.

Fabó Andrásné, sz.: Galambos Márta

Olvass tovább!