Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Áder János miért csak a jobboldaliakat védi meg, amikor sérelem éri őket?

Ez a cikk több mint 5 éves.

Áder János bocsánatot kért a református egyházi vezetőktől, akiket még múlt héten, a Kossuth téri tüntetés idején inzultáltak.

Már maga a gesztus is érthetetlen, hiszen Áder azt mondja, a politikusok és a tüntetők helyett kért elnézést, akik ezt nem tették meg. Áder tüntető lenne, vagy netalán az egész magyar nép nevében kér bocsánatot pár ember tette miatt? Teljesen zagyva szimbolikus lépés.

Persze valójában nem zagyva, csupán tervszerű és propagandisztikus. Ezt leginkább az igazolja, hogy valójában történt elnézéskérés az eset miatt.

A Heti Válasz hasábjain mind az esetet megelőző, mind az esetet követő tüntetés szervezői elhatárolódtak a református vezetőket ért incidenstől, még úgy is, hogy nem az általuk szervezett tüntetésen történt az eset.

Sőt Áder János állításával szemben még több pártvezető is elítélte az esetet, például Karácsony Gergely is, pedig az égvilágon semmi közük nem volt ehhez a tetthez. Úgy tűnik, Áder és a sajtóirodája nem volt hajlandó ezeket a sajtóhíreket észrevenni. Úgy várt bocsánatkérést, hogy meg se kérdezte azokat, akiktől bocsánatkérést vár, hogy esetleg bocsánatot kérnek-e? Mert ugye akkor kiderült volna, hogy ez már megtörtént.

De ezenkívül mit vár Áder? Hogy maga az a 6-8 ember, aki ott fellépett, álljon ki a nyilvánosság elé, és mondja el, hogy hülyeséget csináltak? Hogyan? Mi módon?

Áder ezzel szemben nem csupán a 6-8 tüntetőt szólítja fel élhatárolódásra, hanem minden tüntetőt, sőt az ellenzéki pártokat is. Direkt szánt szándékkal összemossa őket azzal a 6-8 emberrel, és figyelmen kívül hagyja, hogy valójában volt bocsánatkérés.

Áder János, akinek a nemzet egységét kéne kifejeznie, beleáll abba a fideszes propagandába, amiben a református egyház vezetőit használják fel az ellenzék támadására.

Abba a propagandába, amit hetek óta készítettek elő, a tüntetők agresszívnak beállításával, hogy utána a legkisebb esetet is felnagyítsák, és  lecsaphassanak.

De van még egy súlyos probléma Áder mostani kijelentésével, ami még inkább igazolja mennyire propagandatermékről van szó. Áder János szerint  ugyanis a véleménynyilvánítás szabadsága alaptörvényben biztosított alapvető jog, amely mindenkit megillet. Ennek a szabadságnak azonban

„világos határa van, amely ott húzódik, ahol a kinyilvánított vélemény durva agresszióban, fenyegetésben ölt testet, sérti a másik személyes szabadságát, emberi méltóságát.”

Két hete egy tüntetésen a Valton nevű biztonsági cég emberei, az állami cég, a Városliget Zrt. megbízásának teljesítése közben tüntetőket vertek meg. Egyiküket kiütötték, másikukat hátba rúgták, egy harmadikat fojtogattak.

Hol volt Áder János akkor, hogy bocsánatkérésre szólítsa fel a Valtont, hogy bocsánatkérésre szólítsa fel a Városliget Zrt-t, amelynek közleménye szerint bár az erőszak elítélendő, de arányos fellépés volt emberek megverése?

Hol volt Áder János amikor tavaly ilyenkor embereket inzultus ért azért, mert CEU kitűző volt rajtuk? Hol volt Áder János amikor Őcsényben kilyukasztották a gumiját egy panziótulajdonosnak, mert menekülteket akart nyaraltatni, a faluban? Hol volt Áder János amikor NOlimpia kampány alatt több ellenzéki párt aktivistáját is megtámadták és megverték aláírásgyűjtés közben? Hol volt Áder János, amikor kopaszok akadályozták meg, hogy a Nemzeti Választási Irodánál az MSZP képviselője Nyakó István népszavazási kérdéseket adjon le?

De tényleg hol a francban van olyankor Áder János, amikor nem a Fidesz propagandáját kell kiszolgálni?

Nyilván eddig se gondoltam sokat Áder Jánosról, de mondjuk ki végre: ez az ember nem testesíti meg nemhogy a nemzet egységét, de semmi mást sem a Fidesz-propaganda kívánalmain kívül.

Még egyszer, ahogy már korábban is írtam, sajnálom, ami a református egyház vezetőivel történt. De sajnos egyre kevésbé tudok eltekinteni azoktól a folyamatoktól, amik ezt a szörnyű esetet eszkalálták. Mert bizony például az, hogy Áder János egészen egyoldalúan képes csak a politika történéseit figyelni, mint a nemzet egységének megtestesítője, hogy ő nem hajlandó fellépni, azokért, akik nem ennek a rendszernek a kegyeltjei, az bizony tovább növeli a feszültséget, és az bizony további ilyen eseteket előidézését, nemhogy nem akadályozza meg, hanem segíti. De hát ugye ez is maga a rendszer egyik lényege.

(címlapkép: MTI / Szigetváry Zsolt)