Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

VOSZ: a közszférából kirúgottak „majd helyet találnak” a versenyszférában

Ez a cikk több mint 6 éves.

Elutasító közleményben reagált a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) nyílt levelére. A SZEF tegnap kéretlen szavakkal szólította vitára Demján Sándort azért, mert a VOSZ elnöke múlt héten jelezte: a választások után kérni fogják, hogy a kormány 350 ezer felesleges állami alkalmazottat építsen le.

Demján Sándor még múlt héten, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének budapesti díjátadó ünnepségén mondott beszédében tért ki arra, hogy szerinte 350 ezer felesleges állami alkalmazott van Magyarországon. A VOSZ-elnök hangsúlyozta, hogy Magyarország nem tud fejlődni, amíg nem történik jelentős leépítés a közszférában: példának okáért túl sok egyetemi tanár és pedagógus van az országban. Kijelentette, hogy ha a kormány nem dönt az elbocsátásokról, Magyarország lemarad.

Erre reagálva a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma tegnap nyílt vitára hívta Demjánt. Levelükben indulatosan adtak hangot tiltakozásuknak, miközben a VOSZ elnökét nem mellesleg vétkesnek, képmutatónak és felelőtlennek nevezték, majd ezeket a jelzőket tételesen kibontva meg is indokolták egy-egy bekezdésben. A leépítés belengetése ellen tiltakozó SZEF szerint a VOSZ gazdaságpolitikája oroszlánrészt vállalt hazánk munkaerőpiacának kiürítésében. Demján Sándort pedig azért tartják képmutatónak, mert erről a felelősségről nem vesz tudomást, és ismét azon a közszférán verné el a port, „amelyben dolgozók áldozatos munkájukkal nap, mint nap helyzetbe hozzák a versenyszférát”.

A vádakra válaszolva ma délelőtt Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: Magyarországon a központi igazgatás és az intézményi szféra mérete és súlya jóval nagyobb, mint régiós partnereinknél, ami roppant terhet ró az adófizetőkre. Az OECD mérésére hivatkozva ezt számokkal is alátámasztotta: míg Magyarországon a kormányzati foglalkoztatottak aránya 18,8 százalék, Szlovéniában 16, Csehországban 13,5, Szlovákiában 13, Ausztriában és Németországban 11 százalék, Lengyelországban pedig nem éri el a 10 %- ot.

Noha a közszféra méretét illusztrálva Demján Sándor a múlt héten még a pedagógusok és egyetemi tanárok létszámával példálózott, Dávid Ferenc már a bürökraták és ügyintézők túlsúlyával érvelt. A VOSZ-főtitkár szerint vagy azért ekkora ez az arány, mert a központi apparátus az élet minden területére be akar furakodni, vagy mert „a hazai közszféra munkavállalóinak tehetsége, tudása és teljesítménye messze elmarad szlovák, osztrák és lengyel kollégáikétól”. A VOSZ mindkét esetben úgy gondolja, hogy racionális létszámcsökkentést kell végrehajtani a közszolgálati szférában. Arra azonban, hogy mi lesz a kirúgott dolgozókkal, a VOSZ közleménye kevésbé ad pontos választ: „A felszabaduló képzett munkaerő majd helyet talál a krónikus munkaerőhiánnyal küzdő versenyszférában”.

A vitára való felhívást pedig a VOSZ élből visszautasította: „Nem érzékelik, hogy Önöknek nem egy vállalkozói érdekképviselet vezetőjével van vitájuk, hanem az OECD által közzétett – és hazánkra nézve kedvezőtlen – adatokkal nem tudnak mit kezdeni, holott a nemzetközi szervezet szikár adatokkal és tudományos alapossággal elemzi, illetve jellemzi a hazai közszolgálati szféra helyzetét? A 2×2=4 igazságtartalmáról senkivel nem kívánunk polemizálni.”

(MTI)