Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Veletek indulunk!

Ez a cikk több mint 6 éves.

Hát akkor elindultunk. Ilyen egyszerűen. Pedig valójában nem egyszerű, tényleg nehéz szülés volt.

A Mércéről Papp Fanni készítette a képeket.

4 évvel ezelőtt, amikor összeültünk páran a Bem Mozi kávézójában, hogy van ez a Kettős Mérce blog, és kéne vele valamit kezdeni, valahol a távolban felrémlett a merce.hu lehetősége, de ilyesmiről ott nem is beszéltünk, még csak nem is álmodtunk. Akkor ott arról volt szó, hogy kéne csinálni egy jó blogot, egy baloldali blogot, ami tudna segíteni a körülöttünk lévő mozgalmaknak, és balos, azaz az igazságosság és az egyenlőség értékein alapuló politikai értelmezéseket írni a körülöttünk lévő világról.

Ehhez képest most itt ülünk a Mérce szerkesztőségi irodájában, és ez a cikk már a merce.hu-n jelenik meg.

Ilyenkor kell valami köszönetfélét írni. Mi pedig nem Habony Árpinak, nem valami oligarchának, nem a jóistennek és Orbán Viktornak, hanem csakis Nektek köszönhetjük meg, hogy eljött ez a pillanat. Az elmúlt 2 évben, mióta elindítottuk a Mérce közösségi finanszírozását, több mint 3000 ember adott bele kisebb-nagyobb összeget ebbe a projektbe. És még többen vannak, akik drukkoltak nekünk, vitték a hírünket! Éppen ezért:

Amit itt láttok, az a tiétek. Ezt nem csupán a mi munkánk, hanem a ti támogatásotok építette fel!

Ebből következik az is, hogy mi megpróbálunk az olvasókon kívül mindenfajta politikai és gazdasági nyomástól függetlenek maradni, ez egy „kis pénz, kis foci” projekt. Nincsenek reklámok, nem kértünk pénzt az államtól, a pártoktól, senkitől, aki meg is kérné az árát, de még Sorostól vagy az EU-tól sem.

Ezt mi építjük fel tégláról-téglára, veletek kart-karba öltve.

Sosem jutottunk volna idáig, ha nem támogat bennünket az elmúlt években csaknem 300 szerző, akiknek a szövegeit megoszthattuk veletek a blogon. Reméljük, hogy bizalmukra, csakúgy mint a többiekére, akik önkéntes munkával, adománnyal vagy csupán figyelmükkel segítettek bennünket az elmúlt években, a jövőben is számíthatunk.

Ezért is fontos, hogy előre szóljunk: sokat fogunk hibázni, mi is most tanuljuk még a hírírás műfaját. Sokat fogunk bakizni, néha majd valami lemarad, máskor valamiből túl sok lesz. Ha hibát láttok, írjatok bátran, lépjetek velünk kapcsolatba. Ki fogjuk javítani, ha jogos, és meg fogjuk magyarázni, ha nem érezzük annak.

Egy valamit viszont megígérhetünk. Nem fogunk letérni arról az útról, amelyen elindultunk. Rendíthetetlenül megmaradunk a társadalmi igazságosság szolgálatában. Támogatni fogjuk az ezért dolgozó szervezeteket, ki fogunk állni azokért az emberekért, akik egy igazságosabb Magyarországért küzdenek, érkezzenek a pártpolitika vagy a civil élet bármely szektorából. A témáink pedig továbbra is azok maradnak, mint eddig: a korán kelők országa, az elhagyott Magyarország népeinek gondjai, a mindenkinek járó egészségügy és oktatás helyzete, a nők egyenlőségi küzdelme.

Oké, ezt csináltátok eddig, de mi lesz más mostantól? – kérdezhetitek jogosan.

Hát amellett, amit eddig megszokhattatok tőlünk, vagyis a véleménycikkeinken, elemzéseinken, közvetítéseinken felül híreket is fogunk gyártani – válaszolhatjuk mi, a lényeget eltakarva. Mert a lényeg az, hogy nem csupán pár soros híreket akarunk gyártani. Hanem magyarázni akarunk, kontextust teremteni, úgy átadni a nap eseményeit, hogy attól kicsit érthetőbb legyen a világ. Az eseményeket az időben vagy egy folyamatban elhelyezve, emlékeztetni akarunk az összefüggésekre, ha van rá mód, a történések mögötti mozgatórugókra, előzményekre és következményekre. Ha nem is fogunk minden hírhez kisregényt alkotni, valami plusz mindenhez szeretnénk adni, hogy érthetőbbé váljon a világ, amiben élünk.

Mert végső soron ez egy újság feladata, nem a pőre tájékoztatás, hanem az, hogy az újságolvasó egy-egy cikket elolvasva közelebb kerüljön a világ megértéséhez is.

Mert a kontextusok, az egymásból következő folyamatok, a politikai, gazdasági, társadalmi összefüggések nélkül nem lehet megérteni, miért van az ember azon a helyen a világban, ahova ezek a körülmények sodorták.

Enélkül a megértés nélkül pedig lehetetlen a változás és a változtatás. Márpedig a célunk mégiscsak az, hogy jobb legyen ebben az országban és ebben a világban élni.

Tehát elindulunk, veletek, egy igazságosabb Magyarország felé, és csak remélni tudjuk, rászolgálunk majd, hogy végigkísérjetek minket ezen az úton!

Utolsóként pedig szeretnénk megköszönni az Index, és a blog.hu csapatának az elmúlt évek együttműködését (bár még tárgyalunk, hogy ez valamilyen formában folytatódjon): viszlát és kösz a halakat!