Pedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése.

Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas rendező részéről érte őt szexuális zaklatás 20 évvel ezelőtt. Marton szerint ez rágalom. Ön kinek hisz?” 

Ezer sebből vérzik ez a kérdés. Már a léte is jogosulatlan, de nézzük előbb a többit. Az „azt állítja” kitétel azt sugallja, hogy Sárosdi Lilla állítása megkérdőjelezhető. Csakhogy ezt megkérdőjelezni az ATV-nek nincs joga. Ehhez képest az, hogy Marton rágalomnak nevezi az állítást, kijelentő módban van megfogalmazva, elvágólag, így a két, egymás mögé tett mondat megfogalmazása is szerencsétlen, némileg sugalmazó – ami ugyan fakadhat abból, hogy rövid, lényegre törő kérdéseket kell ilyenkor feltenni, de ez sem lehet mentség, hiszen egy ilyen témával vagy érdemben foglalkozik a csatorna, vagy csak árt, ha elkeni a lényeget. De ennél sokkal nagyobb baj, hogy míg Sárosdi Lilla csupán színésznőként van aposztrofálva, Marton Lászlónál ki van emelve az is, hogy Kossuth-díjas – mintha az bármit is jelentene ebben a kontextusban, mintha egy díj Martont Sárosdi fölé emelne, mintha ez a díjazott pozíció őt erősebb tényezővé tenné, hitelesítené – csakhogy ez nincs így.

De a lényeg a kérdésben van. „Ön kinek hisz?” Tényleg megtörténik az, hogy egy emberi jogi elköteleződésére büszke tévében megszavaztatják a nézőket, a nap legfontosabb kérdésévé azt téve, hogy vajon hazudik-e Sárosdi Lilla?

Ez nem hit kérdése, és az ATV-nél legalább valakinek tudnia kellett volna ezt, legalább valaki, bárki szólhatott volna, hogy ilyen kérdést feltenni nem lehet. Ez ugyanis nem más, mint Sárosdi Lilla küzdelme egy olyan rendszer ellen, amiben egyre többen ismerik be, hogy ma Magyarországon éppúgy jelen vannak a szereposztó díványok, mint bárhol máshol, és a szexuális zaklatás, bántalmazás továbbra is az áldozatok vállát nyomja, segítségre pedig alig számíthatnak.

Ez nem hit kérdése, és önmagában az, hogy az ATV úgy gondolta, kiemelt napi kérdésként kikérheti nézői véleményét, rámutat arra is, hogyan gondolkodunk ma a nők elnyomásáról, és milyen pozícióból érvelhetnek azok, akiknek (bármilyen) hatalom van a kezükben.

Hogy még mindig megkérdőjelezhető az, ha egy nő az őt ért bármilyen bántalmazásról beszél, mintha ez neki valamilyen könnyed móka lenne. Hogy még mindig az áldozatnak kell bizonyítania az igazát, miközben a bántalmazó egy nyegle „rágalom” kitétellel és perrel való fenyegetőzéssel, erőből érvelhet. Hogy ahelyett, hogy megpróbálnánk elmagyarázni, hogyan élnek vissza hatalmi helyzetükkel gyakran férfiak nőkkel szemben, megkérdezzük, hogy a színésznőnek avagy a Kossuth díjas rendezőnek hiszel? És nem kezeljük evidenciaként azt, hogy ezek ellen az ügyek ellen csak akkor lehet hatásosan fellépni, ha a társadalom egyöntetűen nemet mond rájuk.

Ezek nem természetes dolgok. És erre az ATV esete is rávilágít: az nem lehet kérdés, hogy kinek hisz az egyszeri tévénéző. Ez nem olyan dolog, mint hogy elhisszük-e Mészáros Lőrincnek, hogy a Jóisten segítette hozzá a gazdagsághoz, és Orbán Ráhelnek, hogy a saját lábán áll.

Ez nem a bulvár, hanem egy nő küzdelme, nem csak saját magáért, hanem minden egyes nőért, aki nem tud vagy nem mer fellépni az őt ért bántalmazás és zaklatás ellen. Társadalmi érzékenyítés: egy probléma napvilágra kerülése, és aztán közös feldolgozása. A hallgatás helyett a nyilvánosság elé állás – olyan élethelyzet, amit rettentő nehéz felvállalni. Sárosdi Lilla megtette, kiállt magáért és megszámlálhatatlan más kollégájáért, nőtársáért, és minden olyan emberért, aki valaha hasonló helyzetbe került.

Ez nem hit kérdése, nem az a kérdés, hogy kinek hiszünk, hanem hogy fel tudjuk-e fogni annak a súlyát, hogy mivel jár egy ilyen lépés. Azzal, hogy szavazgatunk róla (egyébként micsoda „szerencse” – a válaszadók túlnyomó többsége azért csak Sárosdi Lillának hitt…), épp a lényegét vesztjük el ennek az ügynek – hogy mindaddig nők ezrei, milliói nem mernek előállni a saját történetükkel, hogy mindaddig hallgatni kényszerülnek, amíg az áldozatokkal szemben a hatalmi pozícióban lévő elnyomóknak egyáltalán szabad utat adunk.

Ilyet egy felelősséggel gondolkodó médium sem engedhet meg magának. Az a minimum lenne, hogy az ATV bocsánatot kér Sárosdi Lillától azért, mert egyáltalán képernyőre kerülhetett egy ilyen kérdés. Az pedig elvárható lenne, hogy utólag legalább megpróbálják elmagyarázni, hogy mi is volt a probléma azzal, amit csináltak.

Ehhez képest több mint fél napja csönd van. Ja, nem. De bár az lett volna!

Mert az meg már tényleg csak hab az ízléstelenség szottyos tortáján, hogy az Egyenes Beszédben megszólaltatták Verebes Istvánt is, aki azzal érvel Marton egyetemi felfüggesztése ellen, hogy jeles rendező, és sok színész köszönheti neki a pályáját”, ami önmagában is értelmezhetetlen, hiszen már miért is mentene fel bárkit egy erőszak elkövetése alól az, hogy amúgy munkájában jeleskedik? Verebes továbbá azt is kifejtette, hogy „vannak színésznők, akiknek meg lehet fogni a fenekét, és vannak, akiknek nem…” Hát pont ez itt a baj: nincs olyan, hogy valakinek meg lehet fogni a fenekét. Senkinek semmijét nem lehet megfogni. És amíg erről a kérdésről vezető műsorban így lehet beszélni, amíg az nem evidencia, hogy nem a nő, akihez a fenék tartozik, hanem a kéz, ami ezt a feneket bármilyen nem kívánt kontextusban illeti, tehető felelőssé azért, hogy itt tartunk, addig nehéz lesz változást elérni.

De ha valamikor, akkor most van itt az ideje annak hogy ezt a nehéz, és sokszor fájdalmas utat megkezdjük, hogy mihamarabb a végére érhessünk. És ha valami, akkor ez például hit kérdése. Sárosdi Lilla hisz benne, felvállalta, nekiment ennek a rendszernek, és változást akar elérni. Jó lenne, ha minél többen támogatnák.