Magukra hagyott tanodákat látogatott a Tanítanék Mozgalom az Adománytaxival

„na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, kinek legyen tiszta sor, hogy haladás vagy haza, kinek legyen úgy, hogy többé ne mehessen haza, kit várjon a boldogság kék tengerén egy bárka, kit viszont a vácrátóti köztemető árka, kinek jusson éppen elég hely az isten tenyerén, Budafokon, Budaligeten és Mátraterenyén, Békésbe’ és Hevesbe’, s ki menjen a levesbe.”

(Erdős Virág: Na most akkor…)

Az Adománytaxi sokkal többről szól, mint hogy a „boldog pestiek” feleslegessé vált (szétosztás előtt ellenőrzött és kiválogatott, tényleg használható) holmijait odaszállítják, ahol azokra még szükség van. Legalább ennyire fontos, hogy az egyre jobban szervezett adományosztás során a hátrányos helyzetű embereket segítő civil szervezetek, a segítő és a nehéz körülmények között élő fiatalok kapcsolatba kerüljenek egymással. Augusztusban a tanodáknak szállított a Taxi, kis túlzással szinte az összes égtáj felé: Bakonya, Pécs, Sásd, Aparhant, Váralja, Baktalórántháza, Kázsmárk, Tar, Gyöngyös, Zichyújfalu és Dorog is várta a tanszereket. (Ínséges idők és lerabolt tankönyvpiac idején így megy ez.) A második „túra-hétvégére” a Tanítanék Mozgalom képviselőiként csatlakoztunk a programhoz.

2017-09-25_5.png

kép az Adománytaxi Alapítvány videójából

Az Adománytaxi nevű civil szervezet azért kereste meg a Tanítanék Mozgalmat, mert a tanodák ínséges helyzetében szorosan összekapcsolódik a szociális és az oktatásügy. A körút számunkra, pedagógusok számára nem csak kapcsolatépítési lehetőséget, de fontos szakmai tapasztalatot is jelentett.

Az önkéntesek izzasztó reggeli tornával kezdik a napot. Forró, augusztusi reggel, még nincs hat óra, de a budapesti falak csak úgy ontják a meleget a Radnóti utcában. Sok zsák és doboz kerül a pincéből a két kisbuszba. Most elsősorban tankönyvek, füzetek, színes ceruzák, mindenféle tanszerek, nehéz helyzetű gyerekeknek, szeptemberre. De viszünk „klasszikus adományt”, tartós élelmiszert és ruhát is.  

Első állomásunk Baktakórántháza. Szabolcsi kis város, takaros, virágos, felújított, ha a faluközpontból nézzük, de sivár és nehezen élhető a „cigánysor” perspektívájából. Jónás Szabolcs Ramiz szervezi a ruhák és az élelmiszerek elosztását, ő a helyi civil szervezet vezetője, mely szervezet elsősorban a mélyszegénységben élőket segíti. Szabolcs roma származású, közmunkából él a feleségével és hét gyermekével, egy nagyon kicsi házban. A családtagok szintén aktív önkéntesek – most is segítenek a pakolásban, cipelésben.

Ruhadarabonként 40 forintot fizetnek az emberek (kígyózó, hosszú, türelmetlen sor), a bevételt pedig a nehéz helyzetű gyerekek beiskolázására fordítják. „Ez alatt a kis idő alatt bejött 35.000 forint, ebből azért már lehet iskolatáskát is venni, de a megmaradt ruhákból még lesz vagy háromszor ennyi” – mondja Szabolcs a jó lelkiismeretű emberek széles mosolyával. Szabolcs vallásos ember. Hitéből és persze a közösség szeretetéből, megbecsüléséből merít erőt. Mint mondja, felesége szerette volna az egyik gyermeküket városi iskolába íratni, de lebeszélte róla. „Hogy is mondhatnám ezen túl a többi > normális családnak<, hogy ne vigyék el a faluból a gyerekeiket? Ha csak a problémás cigánygyerekek maradnak, nem lesz, aki példát mutasson nekik. Mi megteszünk mindent, aztán majd csak megsegít minket az Úr.” Eszembe jut, hogy a piaristák nem rég 22 milliárd forintot kaptak a kormánytól az „elit iskoláikra”. Vajon örültek-e neki úgy, mint Szabolcs a – várható – 100.000 forintnak? Gondoltak-e hiteles példamutatásra, a szegényekre és a kárra, amit a szegregáció okoz?

merce.hu

Baktalórántháza után Kázsmárk a következő úti cél. Balogh „Kályhás” Tibor fogad minket, aki állami gondozott cigányfiúból lett a Borsod megyei település egyik legmeghatározóbb egyénisége. Tibor egyebek mellett az egyetlen, csak romákból álló katasztrófaelhárító csapat vezetője, de civil aktivistaként nem elégszik meg ennyivel: folyamatosan szervezi az adománygyűjtést, és a helyi tanoda egyik fő szervezője, vezetője is. A „lifelong learning” élő példája: Tibor személy- és vagyonőr, hegesztő, marós, lakatos, kályhaépítő-mester és gyermekfelügyelő. Bár a „felügyelő” nem pontos elnevezés, sokkal több ez, mint „gyerekfelügyelet” – a tanoda kritikus korú tinédzserein is érződik, hogy őszinte ragaszkodással néznek fel az alacsony termetű, derűs és határozott férfira.

A szombat utolsó állomása Bátonyterenye, ide már estére érünk – végre enyhül a hőség. A helyi tanodába járó gyerekek és szülők az udvaron várnak minket, a „jégtörő játékoknak” nincs is mit törni, olyan természetes derű és szívélyesség fogad bennünket. Sokgyerekes családok a falu végéről, valószerűtlenül szép, zöld szemű, göndör hajú, mosolygós emberek. Van, ahol tízen alszanak egy szobában. Az egyik kislány leghőbb vágya, hogy felutazhasson egyszer Budapestre, és megnézhesse az Állatkertet. A tanoda egyik könyvében látott már képeket róla.

Másnap más régió: Dorog és Zichyújfalu általános iskolái következnek. Nagy a kontraszt a szombaton bejárt településekhez képest, de az adományoknak itt is helye van. Különösen azok után, hogy ezeken a településeken „hivatalosan” már nem is működik a tanoda, mert nem nyertek a legutóbbi pályázatokon. Talán már nem sokan emlékeznek a hírre, mely a tavalyi tanév kezdetén borzolta a kedélyeket – számos nagy múltú, szakmailag magas szintű és sikeres tanoda nem kapott állami támogatást. De a hátrányos helyzetű gyerekek nem tűnnek el a számukra létrehozott intézményekkel együtt.

„A tehetetlen ember fázik, hogy ha felelős” – írja vagyis inkább mondja Süveg Márk Saiid slammer. Noha mindannyian felelősséggel tartozunk egymásért, az integráció elhanyagolása elsősorban a kormányzó hatalom felelőssége, mely magára hagyja, sőt számos esetben megbélyegzi, bűnbakként kezeli a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat, noha segítésük, integrálásuk elemi és elsődleges feladata kellene, hogy legyen – mindannyiunk érdekében.

A jelenleg hatályban lévő „köznevelési törvény” az oktatás minden résztvevőjét sújtja, elsősorban mégis azokat a gyerekeket, akik eleve szegénységből és/vagy „problémás” családból származnak. Bár az iskola egyik legfontosabb feladata az lenne, hogy kiegyenlítse a gyerekek közötti társadalmi különbségeket, hogy esélyt adjon az elhanyagolt, nehéz sorsú tanulóknak is, jelen pillanatban mind a PISA-eredmények, mind a „lemorzsolódási ráták” azt mutatják, hogy néhány év alatt a gyerekek közötti kis különbségek is áthidalhatatlan szakadékokká mélyülnek.  Az elmúlt öt évben 100.000 kiskorú esett ki az oktatási rendszerből – várja őket a közmunkaprogram, a hajléktalanság, esetleg az alvilág.

Ma Magyarországon fázhatnak sokan. De az Adománytaxi cselekvő emberei biztosan nem fáznak annyira. A jótékonykodás fontos és szép, még ha önmagában a rendszerszintű problémákat nem is orvosolja. De az Adománytaxi, amint arra már a cikk elején is utaltam, nem egyszerűen „jótékonykodik” – abban is segít, hogy a civil szervezetek egymásra találjanak. Hogy egymást aztán támogassák, segítsék, kiegészítsék. Ma Magyarországon nemcsak az intézményesített, állami szolidaritásvállalás hiányzik, de állampolgári tudatosságból, civil kurázsiból sincs elég. És a kettőnek amúgy is „össze kell érni”, a kettőnek csak együtt van értelme. Persze, önmagunkért is ki kell állnunk, ez az első lépés, de még inkább ki kell állnunk az elesettekért, a megbélyegzettekért. Szóval ez a mi munkánk/ és nem is kevés.

Sulyok Blanka, a Tanítanék Mozgalom aktivistája

Ez a cikk a ti támogatásotokból készült el.

A Mérce cikkeit ingyen olvashatjátok, de nem ingyen készülnek, hanem a ti támogatásotokból és a mi munkánkból! A Mércét nem támogatják pártok, oligarchák, hanem 100%-ban az olvasók hozzájárulásából működik, ez biztosítja a függetlenségünket, és pont ezért csak akkor maradhatunk fenn, ha te is beszállsz!

Kattints és támogasd a Mércét rendszeres havi 2000, 5000 vagy 10 000 forinttal, hogy tovább működhessen és még jobb lehessen!

Támogass minket egyszerűen bankkártyával:

Támogatom!

Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.

Olvass tovább!