Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kiszorítja a politikát, és bulvárral tölti meg az ATV-t a Fidesz?

Ez a cikk több mint 6 éves.

Hajdú Péter az ATV harmadik embere (Isten és a Hit Gyülekezetét is vezető tulajdonos, Németh Sándor után) interjút adott a 24.hu-nak, ahol szépen és korrekten elmondta, hogy az az ATV, amit eddig ismertünk, meg fog szűnni. Méghozzá úgy, hogy a 2018-as választások után nem lesz rajta annyi közéleti és politikai tartalom.

hajdurogan.jpegFotó: blikk.hu

24.hu: Állítólag az a terv az ATV-ben, hogy a választások előtt letekerik a politikai újságírást, és Demcsák Zsuzsa szerződtetése is ennek a folyamatnak a része. Igaz a pletyka?
HP: Nem. Választási évben mindenkit a politika érdekel, minél közelebb kerülünk a jövő tavaszhoz, annál több politikai, közéleti műsor kell. Azt gondolom, a választások után kell kivonni a politikát, hiszen, ha kétharmaddal nyer a Fidesz, a kutyát sem érdekli majd. 

Persze a választásokig is változik már a műsorfolyam, ami jól mutatja, milyen irányba mozdul majd a csatorna. Mészáros Antónia ment az ATV Egyenes beszédből, jön helyette Demcsák Zsuzsa, aki lehet, hogy jó bulvárinterjúkat csinál, de politikai tudása és szakmai felkészültsége össze se mérhető Mészároséval. És lehet, hogy megy Rónai Egon is a kultikus baloldali hírműsorból.

24.hu: Rónai Egon is az? Csak mert hallani, az ő helyére is más jön.
HP: Nem beszélhetek belső információkról.
24.hu: Szóval kirúgják Rónai Egont?
HP: Nem, ez nem igaz. Egon szerintem egy jó brand.

Ez kicsit úgy hangzik, mint ha Rónai az érdemei elismerése mellett új pozícióba került volna.

Ellentétben azzal, amit Hajdú mond, hogy csak a választások után jön a csere, az elmúlt hónapokban azért láthatóan beindult már egyfajta bulvárosodás. Jött az ATV Startba Vujity Tvrtko és Kárász Róbert, akinek kérdezési stílusáról és szakértelméről mindent elmond az az adás, ahol rászólt Krug Emíliára, hogy a kérdés, amit feltesz, már elhangzott, mire a 168 óra újságírójának kellett elmagyaráznia neki, hogy igen, a kérdés elhangzott, csak nem adásban, hanem előtte.

Eközben távozott a csatornától a magyar politikai újságírás elmúlt időszakának egyik legjobb műsora, a Szabad szemmel is, helyére pedig egy közéleti bulvárban jó, tényleg hiányzó űrt betöltő, de mégse politikai műsor, a Heti Napló Sváby Andrással került, illetve az ATV elmúlt években megszokott műsorfolyamától idegen Esti Frizbi, a fent már említett Hajdú Péterrel.

Tehát a politika, a kemény politikai témák és interjúk kiszorítása az ATV-ből már elindult, a bulvárosodás pedig érezhető. De amit Hajdú belenget, vagyis az ATV teljesen bulvárrá válása még hátra van.

És talán nem véletlen, hogy az érkezők rendre a TV2-ből igazolnak át, és az sem, hogy Hajdú megérkezése és a műsorstruktúra nagy része feletti irányítás átvétele mögött sokan a Fideszt sejtik. Bár Hajdú a 24.hu-nak adott interjúban tagadja, hogy befolyásolná őt a Fidesz, de mégiscsak Habony Árpád és Rogán Antal cimborájáról van szó, aki értékeiben (nem, nem valamiféle keresztény és jobboldali értékrendre, hanem a hatalom, a pénz és az erő imádatára gondoltam) is azt képviseli, ami a Fidesznek kedves. És mégiscsak ő az, akinek három interjút is adott az amúgy ettől a műfajtól szinte teljesen elzárkózó Orbán Viktor az elmúlt években. Persze csak bulvárt.

Sőt, sokan az ATV direkt elbulvárosításáról már akkor is beszéltek, amikor először jelentek meg a kormányzat gyűlölethirdetései a tévében. Az ATV Fidesz-közelivé tétele, vagy a Fidesz érdekei szerinti átszabása már Kálmán Olga távozásakor is téma volt.

Az ATV persze mondhatja erre, hogy ők csak a nézettségre mennek. De viccesen azért kérdezhetnénk, hogy akkor miért nem adnak egész nap Sas-kabarét, hiszen még mindig ez a csatorna legnézettebb műsora…

Évekkel ezelőtt pedig maga az ATV döntött úgy, hogy vált, és pont a Hajdú Péter-féle tartalmak helyett áll át a politikai televíziózásra, az az űr pedig a politikai tévézésben, ami akkor megvolt, most is megvan.

Az pedig nem igaz teljesen, hogy nézettséget csak bulvárral lehet növelni. A meghívottak fiatalításával, a témák közéletibbre (de nem bulvárosabbra) vételével, új műsorstruktúrák behozatalával bulvár nélkül is van lehetőség a nézettség növelésére.

Viszont bármennyire is lehetett szidni az elmúlt évek ATV-jét, az ilyen mértékű bulvárosodás a választások előtt, majd a teljes elbulvárosodás ígérete óriási probléma a magyar demokrácia számára, hiszen nagy nézettségű felületek tűnnek el, ahol a politika logikájából, működéséből lehetett megérteni valamit, és ahol ütközni tudtak a vélemények, vagy szimplán csak megjelenhettek az ellenzéki politikusok.

Ha Hajdú nem véletlenül beszél a politikai száműzéséről az ATV-ből, megint kicsit rosszabb hely lesz Magyarország.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Ez a cikk a ti támogatásotokból készült el.

A Mérce cikkeit ingyen olvashatjátok, de nem ingyen készülnek, hanem a ti támogatásotokból és a mi munkánkból! A Mércét nem támogatják pártok, oligarchák, hanem 100%-ban az olvasók hozzájárulásából működik, ez biztosítja a függetlenségünket, és pont ezért csak akkor maradhatunk fenn, ha te is beszállsz!

Kattints és támogasd a Mércét rendszeres havi 2000, 5000 vagy 10 000 forinttal, hogy tovább működhessen és még jobb lehessen!

Támogass minket egyszerűen bankkártyával:

Támogatom!

Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.