„Bástyalövés lesz Egerben!!! Mónus József, a Fehér Farkas, augusztus 11-én, 15 óra 52 perckor lő majd íjjal a várból a Dobó térre” – harangozta be a fideszes Nyitrai Zsolt a Facebookon. A helyiek marhára nem akarták ezt az egészet, az Íjászszövetség szerint a mutatvány veszélyes, de mindez mit sem számított. Mónus kilőtte azt a bizonyos nyílvesszőt. Ennél pedig csak az volt nagyobb baj, amit utána mondott.

forrás: http://www.egerhirek.hu

„Próbálják az esemény pozitív oldalát nézni, és ne riogassanak azzal, hogy valakit esetleg fejen találnak egy nyílvesszővel” – nyilatkozta a minap a térség országgyűlési képviselője, Nyitrai Zsolt. A fideszes Nyitrai egyébként nagyon jóban van Mónus Józseffel, nem véletlen, hogy nála lobbizta ki az íjász, hogy bemutathassa ezt a gyakorlatot. Nyitrai persze meg is ragadta az alkalmat az önfényezésre: „inkább örüljünk, hogy a kezdeményezésemre nemrég nemzeti emlékhellyé nyilvánított egri várból is megteszi ezt, növelve ezzel a város vonzerejét”.

Lássuk akkor, mi is volt ez a szuper látványosság: Mónus, aki egyébként nem tagja a mutatványától elhatárolódó Magyar Íjász Szövetségnek, az egri vár Dobó bástyájából a Dobó téren elhelyezett szalmabálákra lőtt, amelyekre törököket festettek. A tér közepét kiürítették, kordon mögül lehetett nézni az becsapódó nyílvesszőt, az eseményt a Fidesz kedvenc biztonsági szolgálata, a Valton felügyelte. Azt nem tudni, mibe fájt mindez, ugyanis nem közölték.

És akkor essen némi szó a végeredményről. Mónus „Harcolj!” felkiáltással lőtt. Senkit sem talált fejen a nyílvessző. Elsőre elhibázta. Másodikra betalált.

A produkciót nem ez teszi problematikussá.

A mutatványról készült felvételen már az teljességgel érthetetlen, hogy miért hangzik el üvöltve a lövés előtt többször az Allah akbar. Nem derül ki, hogy ki üvölti, de szemmel láthatóan senkinek nincs vele különösebb problémája. Mindezek után a Fehér Farkasnak is becézett Mónus saját produkciójától teljesen eksztatikus állapotba került, így beszédet intézett az érdeklődőkhöz:

„Emelkedjetek fölül az önzőségeken, a kicsinyességeken, álljatok egymás mellé, vállvetve. Harcoljunk a zászlóért, politikai intézmény nélkül. Együtt a magyarságért, a múlt tiszteletéért. Értitek? Segítsetek.”

És Mónus, aki talán 2017. augusztus 11-én 1552-be álmodta magát, nem állt meg itt. Többször megköszönte az alpolgármesternek, hogy itt lehet, majd ezzel zárta az eseményt: „Kedves barátaim. Ne mondjatok többet annál, amit láttatok. De amit láttatok, azt mondjátok el. A múlt tiszteletéért repült ez a nyílvessző. A harcosaink segítségével… Ha meg kell halni a zászlóért, én megteszem, bármikor. Gyáva népnek nincs hazája, azt mondják. Legyen ez így, jellemezze a magyarságot. Valaki azt mondta tegnap, hogy egy internetes újságban vagy egy nyomtatott újságban benne voltam. Tényleg? Nagyon örülök neki. Remélem megírták, mennyire veszélyeztettem az embereket, bár igaz, másodjára találtam el a célt, de hát valamikor én is eltévesztem először… A zászlóért bármikor, bárkivel, életre-halálra is megvívom a harcot.”

Hogy mi mindezzel a probléma?

Kerek évforduló nincs, hacsak a 465 évet nem vesszük annak, vagyis nem teljesen érthető, miért volt szükség a bemutatóra, hacsak azért nem, mert a szuperíjász úgy volt vele, hogy megteheti.

Augusztus 11-én amúgy is messze voltunk még az egri ostromtól (szeptember 9. és október 19. között zajlott), legfeljebb a palásti csata emlékére lehetett volna lődözni – de arra meg minek?

A helyiek tényleg nem voltak elragadtatva a produkciótól.

A szakmabeliek meg pláne nem.

Alapból nagy kérdés, hogy egy, a Magyar Íjász Szövetség által veszélyesnek ítélt mutatványt felülírhat-e egy fideszes képviselő „ajánlása”… Márpedig itt ez történt, Nyitrai jól láthatóan büszke arra, hogy ez a kis megmozdulás neki köszönhetően jött létre. Mónus kikerülte a teljes városvezetést, amikor nála jelentkezett be, az pedig fel sem merült, hogy a különféle tiltakozások ellenére lefújják a bemutatót.

Ami miatt tehát fontos mindez: egy fideszes képviselőnek köszönhetően vásári látványosságként nyilat lövöldöznek Eger fölött. Lehet persze erre azt mondani, hogy Mónus ilyen meg olyan kiválósága az íjászatnak, csakhogy az íjászat, mint sport egyik alapszabálya, hogy semmilyen körülmények között nem tanácsos olyan irányba lőni, amerre emberek tartózkodnak…

És ezek csak az előzmények. Az igazán problematikus valójában Mónus bemutatója, illetve az ott elhangzott kis beszéd volt.

Alapból rendkívül rossz szájízt hagy maga után a jelenlegi közhangulatban egy, Eger városán átvisszhangzó Allah akbar üvöltés (de pláne három), ezt talán magyarázni sem kell akkor, amikor a kormány több mint két éve folytat látványos álharcot a bevándorlás és a terrorizmus ellen, és épp a napokban kezdték újra a migránsokkal való riogatást.

És hogy mindezek után Mónus (amúgy nem túl nagy létszámú) közönségéhez fordulva összefogásra buzdított „politikai intézmények nélkül”, hogy közös harcba invitálja az érdeklődőket, a magyarságért, a „zászlóért”.

Foglaljuk össze: a Fidesz által tematizált, gyűlöletre épülő légkörben egy fideszes képviselő által átnyomott programon egy íjász az Allah akbar elhangzása után lő, majd mindenki segítségét kérni, végül életre-halálra megvívandó harcról magyaráz.

Még ha nem is tudatos volt az események ilyetén alakulása, ha Mónus csak egy magyarkodó látványlövész (korábban is lövöldözött már várfalakról úgy egyébként), ha az egésznek tényleg csak a szórakoztatás volt a célja, akkor is nehéz mit kezdeni vele. Miért kéne harcolni 2017-ben Magyarországon? Miért (mi ellen) fogjunk össze magyarként? Ki ellen kéne életre-halálra megküzdeni?

Fegyverrel hadonászni, felfestett törökök fejére lövöldözni nyíllal és büszkén hangoztatni azt, hogy a magyar múlt erre kötelez minket, fogjunk hát össze, és harcoljunk – mindez olyan szimbolikát hordoz magában, ami 2017-ben Magyarországon nem játék, ugyanis tökéletesen illeszkedik a Fidesz harci retorikájába is, annak minden, gyűlöletre,  épülő őrületével.

Épp az a baj az ilyen, patetikus, álmagyarkodó gesztusokkal. Üzenetértékük minimum megkérdőjelezhető, látványosságként nem kifejezetten vonzóak, de adnak egyfajta militáns kontextust a magyarkodásnak. Amire egyáltalán semmi, de tényleg semmi szükségünk nincs.