Ritkán van akkora szerencséje egy újságírónak, hogy pont belefusson egy friss mozgalom első mély krízisébe, asztalokon ugrándozzon, bűnrossz menzakaját faljon, és végül lássa a friss mozgalom egyik alapkőletételét. Nekünk ez összejött: a Gulyás Márton által meghirdetett Közös Ország Mozgalom (kiképző?)táborában jártunk, elsőként a magyar sajtóban.

A Közös Ország Mozgalom plenáris ülése

Egy Habony-médián edződött elme minden bizonnyal a „törvényes rend” megbuktatására edző, gerillazöldre festett arcú, gourmet vegán kaját falatozó „balliberális” felforgatókat képzelne el, ha álmatlan óráiban azon töprengene az ágyban, mit is csinál épp a Közös Ország Mozgalom (KOM). Hogy eloszlassuk az első tévedést: vegán fogások helyett klasszik menzakaját, betűtésztás paradicsomlevest és csak épp egy picit híg, de vegetával erősen felütött csirkepaprikást találtunk abban a tatai koliban, ahol a bomlasztó elemek négy napos táborukat tartották a múlt héten. És jöjjön a második bálványdöntés: a csütörtöktől vasárnapig tartó csapatépítőn senki arcát nem festették gerillazöldre. Viszont egy kiadós belső vita közepébe sikerült megérkeznünk.

Ezen a ponton abba is hagynánk a fideszes médiakacsa elemeinek ismételgetését, sőt cáfolatát is, a dolog valódi tétjei ugyanis ennél valamivel komolyabbak és érdekesebbek is.

A Közös Ország Mozgalom elvonulása épp azért volt érdekes, mert élőben nézhettünk bele, hogyan is épül egy tömegmozgalom. Csak egy kis spoiler, kedvcsinálónak: úgy működik az egész, mint egy ódivatú kálvinista álomképben, sok munkával és kevés alvással, aszketikusan. Csak van egy lényeges pontja: a vita.

Demokráciát csak demokratikusan

A táborban résztvevő kb. nyolcvan mozgalmár közül (az aktív mag jelenleg ennek majdnem a duplája, összesen több mint 1500-an jelentkeztek) többen is azt mondták, hogy a mozgalom-kezdemény rövid történetének legkomolyabb vitájába érkeztünk meg. És tényleg, a jelen lévő tagokat tömörítő plenárison – amelyik egyébként minden döntésben a végső szót kimondja, mint egy miniparlament – érezni lehetett a kritikus feszültséget.

A vita konkrétumai nem annyira lényegesek, a tétek viszont annál inkább, mivel  egy önkényes vezetői döntésből fakadt, amiből a közösség kimaradt, vagyis átléptek rajta. Kőbe vésett döntéshozatali mechanizmusok nélkül, bázisdemokratikus keretek között nem ritka, hogy összeütközik a közösségi akarat valamilyen más, például hatékonysági vagy szakértelmi szemponttal.

A Közös Ország Mozgalomban is valami ilyesmiről volt szó – a feldolgozás pedig rengeteg káromkodással, némi könnyel járt és egy nyilvános bocsánatkérés lett az eredménye, bizonyítva, hogy a KOM sem tudja elkerülni azokat a hibákat (egyén és közösség érdekeinek, céljainak, nézeteinek ütközése), amelyekkel minden mozgalom viszonylag korán szembesül – némelyik pedig nem is képes túllépni rajtuk.

„Bizonyos értelemben azért lehetetlenség a mozgalmat csinálni, amiért a mozgalmat csinálni kell”

– mutat rá a központi dilemmára Gulyás Márton. Egy tömegmozgalom célja ugyanis, hogy minél több és sokfélébb embert hozzon össze egy közös cél megvalósítása érdekében, hiszen, ha nem érkezik alulról, az állampolgárok felől szervezett nyomás, a hatalom azt tehet, amit csak akar – erre a Fidesz elmúlt hétéves regnálása kiváló példa, bár a korábbi kormányzatokra is igaz lehet ez a megállapítás.

Koherens közös kell

Gulyás szerint a mozgalomépítés egy komoly tanulási folyamat is, hiszen folyamatos kísérletezéssel, a kudarcokból való tanulás által alakítható ki egy demokratikus tömegmozgalmon belül az az egyensúly, ami garantálja, hogy „senki nem érzi saját kreatív és politikai kiteljesedését gúzsba kötve”, de közben „muszáj magunkat egy koherens közöshöz tartani, hogy egy irányba lehessen haladni”.

De amikor sok és sokféle ember gyűlik össze, akkor elkerülhetetlenek a konfliktusok, a viták és a tévedések, ezen pedig a bázisdemokratikus működésmód tud segíteni (hiszen a demokráciáért csak demokratikusan lehet küzdeni), de egyben vontatottabbá is teheti a közös munkát.

A mostani tábor napirendje is így épült fel. Egyszerre volt feladat, hogy kidolgozzák azokat a működési és döntési mechanizmusokat, közös értékvállalásokat, amelyek lehetővé teszik a hosszú távú működést és növekedést, és az, hogy megtervezzék az őszi tennivalókat, amelyek által a mozgalom egy igazságosabb választási rendszer elfogadására venné rá a politikai elitet.

Ha a belső építkezést nehéznek tartanánk, akkor az utóbbira, vagyis a választási rendszer megváltoztatására már jelzőink sem igen maradnak. Gulyás már a mozgalom építésének kezdetekor bejelentette, hogy a polgári engedetlenségi akcióktól sem riadnak majd vissza (innen indultak a fideszes hallucinációk is), de a polgári engedetlenség nem az első lépés.

De mégis mi az a bizonyos cél?

A Közös Ország Mozgalom, ahogyan a neve is mondja, egy közös országot szeretne, nem pedig fideszes országot. Ennek azonban alapvető feltétele lenne (és szeretnék is ezt elkerülni), hogy egyből belekényszerítődjenek a magyar politika szekértáboraiba – ezért azt tervezik, hogy a legnagyobb beleérzéssel, nyitottsággal és előzékenységgel fordulnak a kormánypárt felé. Így próbálják elérni, hogy elfogadja a meghívást, amelyet az ellenzéki pártok már elviekben mind elfogadtak, és leüljön az asztalhoz, ahol majd egy új választási rendszert lehet kidolgozni, konszenzusos alapon. A KOM e célból augusztus 20-ra egy Agórát épít fel a Parlamenttel szemben, amely a nyílt és egyenlő politikai párbeszéd terepe lenne hónapokon keresztül.

Az Agóra látványterve

A közös ország tehát nem fideszes országot jelent, de nem jelenti azt, hogy a Fidesznek ne jutna hely a közös országban – ez az az alapgondolat, amely a mozgalom munkacsoportjainak munkájából külső szemmel kiolvasható. Ennek lesz elengedhetetlen eleme az erőszakmentesség, amely nemcsak a fizikai, de a verbális és szimbolikus erőszak elvetését is feltételezi – vagyis mindazon dolgokét, amelyek a mai magyar elitpolitikát jellemzik.

Az erőszakmentes polgári engedetlenségre csak akkor kerül sor, ha a többi párttal ellentétben a Fidesz-KDNP elzárkózik a közös ország és a párbeszéd gondolatától. És erre minden esély meg is van, hiszen azt jól tudjuk, hogy a mai hatalom lényege épp az, hogy megosztottság legyen. Ha megosztottság van, akkor embereket ki lehet tagadni a nemzetből, rá lehet tolni őket Sorosra, Gyurcsányra vagy isten tudja, kire – vagyis hitelteleníteni lehet a politikai ellenfelet, elfedni a magyar társadalom sokszínűségét, elvenni a hangot az emberek többségétől.

Kudarcból építkezni

Kritikus pontja lehet épp ezért október 23-a a mozgalomnak, ez ugyanis az a végső határidő, amikorra a pártoktól egy közös, konszenzusos, a választási rendszer igazságossá tételét megalapozó törvényjavaslat elfogadását várják. Túl nagy téteket ne tegyünk arra, hogy ilyen születik a megadott határidőre.

És ez lehet az első olyan kudarcélmény, ami meghatározhatja a KOM további létezését. Az fontos, hogy az esetleges sikertelenséget követő lépést már látják: ez lesz az a bizonyos polgári engedetlenségi akciósorozat, aminek részletei nyilvánvalóan nem publikusak, de egy aktívabb nyomásgyakorlási eszközt adnak ősszel a mozgalmárok kezébe.

Tornába oltott motivációs tréning

Viszont nem mindegy, hogyan tudják ezt feldolgozni. Azok, akikkel beszélgettünk, még idealista megközelítéssel állnak hozzá a várható fejleményekhez, „akkor is kialakult legalább egy jó csapat”, „egymást tudjuk majd támogatni”, „nem hiszem, hogy kéne tartanunk a kiégéstől” – mondják magabiztosan.

Márpedig kiégés lesz. Konfliktus is lesz, és frusztráció, ami abból fakad, hogy a meghatározott célok eléréséhez ugyebár szükség lenne a kormány asszisztenciájára is. Csakhogy az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, a Fidesz-KDNP nem tekinti partnerének a magyar társadalmat, ha döntéshozásról van szó (és ne mutogasson itt senki az álságos, álkérdésekkel tűzdelt nemzeti konzultációkra!), a társadalom különböző önszerveződési formáit pedig kifejezetten ellenségének tekinti.

És kinek a mozgalma?

A Közös Ország Mozgalom eddig minden jel szerint valóban igen sokszínű – vagyis rengeteg elvárást is hordoz magában. Fiatalok, középkorúak és idősek szinte egyenlő arányban vannak jelen, változatos társadalmi háttérrel és osztályhelyzettel. A nők és férfiak aránya is teljesen kiegyensúlyozott, a Budapest – nem Budapest arányon, a tagok állítása szerint, még sokat kell dolgozni, de erre külön munkacsoport is felállt, és a célzott akciótervek is alakulóban vannak.

Sikerült beszélgetnünk a tábor egyik legfiatalabb résztvevőjével, a 19 éves Andrissal, és az egyik idősebbel, a 63 éves Antóniával. Kettősük jól mutatja, miben is rejlik ennek a mozgalomnak a tétje. Andrisnak a 2018-as lesz élete első választása. „Ha a mostani feltételekkel zajlik majd, nem lesz semmi értelme” – mondja. Antónia már nem hisz a pártformában (korábban ezt is kipróbálta), de pontosan írja körül a mozgalom létének tétjét:

„lehetünk egyfajta modell, ha fel tudunk nőni ehhez a feladathoz.”

Cél persze, hogy a 2018-as választásokra hatást gyakoroljanak. Hogy igazságos választási rendszert kényszerítsenek ki azokból, akiknek meg van az ehhez szükséges hatalmuk. De cél az is, hogy a társadalom számára megmutassák: állampolgárként is joguk van beleszólni a döntéshozatalba.

És ez lehet még egy nehézség: a mozgalom természetes velejárója lenne, hogy egyre többen akarjanak csatlakozni hozzá. Ám a jelenlegi, apatikus légkörben (hiába nő az otthon, magányukban elégedetlenek száma) nagy kérdés lesz, hogy egy ennyire elvont fogalmakból álló üzenet mennyire lesz képes hívószóként funkcionálni.

Ami már most látszik: a legkülönfélébb emberekben már rezonált ez az üzenet. A KOM-ba jelentkezők egy részének már van korábbról aktivista tapasztalata, másoknak semmilyen előképe nincs. Ez természetes. Sokak számára Gulyás személye volt a hívó szó (míg másokat vélhetőleg épp ez tartott távol a mozgalomtól), azt viszont többen is elismerték, hogy a „választási rendszer igazságossá tétele” nem az a kifejezetten szexi hívószó, amivel százezreket lehet rögvest megmozgatni.

És innen kezdődik az aprómunka. A KOM annyiban kuriózumnak tekinthető a jelenlegi hazai mozgalmi cégjegyzékben, hogy nem egy égetően aktuális problémára adott reakcióként jött létre (mint például Sándor Mária egészségügyi megmozdulása, vagy a CEU-s tüntetéshullám), hanem egy rendszerszintű, az egész ország „működésével” kapcsolatos problémára akar rávilágítani, miközben hosszú távon gondolkodik. Innen szép nyerni…

Megosztott teherviselés

Pozitívum, hogy a korábbi mozgalmi tapasztalatok feldolgozásával a KOM igyekszik nem egy emberes műsorként futni: augusztus 10-én nyilvánosság elé lépnek azok a nők, akik a mozgalmat arcukkal, nevükkel képviselik majd. Hogy Gulyás személye háttérbe tud-e így szorulni (ami bizonyos szempontból üdvös lenne a mozgalom számára, mert levetné róla a Gulyás személyével szembeni fokozott elvárást), az erősen kérdéses – csak hogy példát mondjunk: a Tanítanékra még mindig képes a sajtó nagy része „Pukli mozgalmaként” hivatkozni, miközben Pukli István lassan egy éve nem tagja a mozgalomnak, hovatovább vezetője sem volt soha, legfeljebb egyik képviselője (a háromból).

Az mindenképpen üdvözlendő, hogy a mozgalom kizárólag női reprezentánsokkal dolgozik majd, ráadásul belőlük is több lesz. Tucatnyian vettek részt pénteken is Papp Réka Kinga újságíró, kommunikációs szakember képzésén, amelyen kifejezetten arra készítette fel őket, hogy nőként hogyan érvényesülhetnek ők maguk, és üzeneteik a médiában.

Ehhez kellett például asztalok tetején lépegetni, és egymás kezét fogva átugorni egyikről a másikra – ami bár lehet, hogy kívülről kicsit viccesnek hat, de az egymás iránti bizalom, és a felszabadultságérzet jól láthatóan segített kilépni a komfortzónából. Márpedig reprezentálni egy mozgalmat, pláne amire ekkora figyelem fog ősszel irányulni, tényleg nem egy kényelmes helyzet.

Kilépés a komfortzónából

„Ezeknek a nőknek sokszor kell majd szembesülniük azzal, hogy megpróbálják leuralni őket. Ha előre felkészülnek az ilyen helyzetekre, ha tudják egymást támogatni, és el tudják saját magukat fogadni, mindezt pedig hitelesen képviselik megszólalóként, azzal máris példát mutatnak” – mondja Papp Réka Kinga.

Mindenki megtalálja a helyét

És ha már munkamegosztás: a KOM jelenleg éppen 11 különböző munkacsoporttal fut – óriási apparátus ez, amit rettenetesen nehéz koordinálni. A mozgalmi struktúrák többnyire attól esnek szét, hogy a döntéshozatal, és annak előkészítése a kapkodó munka és az emberi erőforrás hiánya miatt átláthatatlan lesz, sokszor a demokratikus működésmóddal is szembemegy, még ha csak kényszerűségből is. Tudatosan figyelni arra, hogy ezeket a hibákat elkerüljék, szintén óriási erőfeszítést igényel.

A munkacsoportok viszont jelenleg teljes erőbedobással dolgoznak, így a vidéki mozgósítás, az arculattervezés, az ideológiai alapvetések meghatározása, a kampányfinanszírozási módszerek kidolgozása, és egy sor dolog párhuzamosan folyik. Ennek is megvan a maga veszélye, az információáramlás esetleges lassúsága okozhat feszültségeket. Viszont az az előnye mindenképp megvan, hogy az egyes emberek maguk dönthetik el, milyen munkába mennyi energiát tudnak belefeccölni. A mozgalom jövőbeni növekedése tovább tehermentesítheti az egyes tagokat, ehhez azonban nagyon precízen kell majd feladatokat delegálni.

Nem elég az, ha egy mozgalomnak fontos céljai vannak. De azt az élményt is meg kell adnia, hogy a csatlakozó tagok nem pusztán darabszámukkal növelik a mozgalom jelentőségét, de hasznos munkát is végeznek benne A mozgalmon belüli pozíciók megtalálása pontosan ezért kiemelten fontos feladat – viszont az nagy kérdés, hogy az egyes részfeladatok elvégzése után hogyan csatornázhatók vissza az emberek más munkacsoportokba. Illetve hogy kinek mennyire lesz megterhelő az, amikor (ha) átlépnek a polgári engedetlenséggel fémjelzett szakaszba.

A közös elvek már megvannak

Ez ügyben egyelőre csak a rémhírkeltés megy, a kormánypártiak ugyanis mintha lemaradtak volna az ennél fontos kulcsszóról, az erőszakmentességtől.

Zárjuk tehát még egy pozitívummal: a tábor szombati napjának legnagyobb eredménye az volt, hogy egy ellenszavazattal, három tartózkodással, és a maradék 75 igennel elfogadták az értéknyilatkozatukat. Ebben lefektették azt, hogy milyen elvek mentén szervezik tovább a Közös Ország Mozgalmat (bár néhány módosítás még belekerülhet a szövegbe).

Aki próbált már meg egy mozgalomban (vagy bárhol máshol) egy, a további működésre vonatkozó dokumentumot megszavaztatni, az tudja: valójában itt és most vált közösséggé a KOM. „Egy, a délelőttöt uraló krízis után nagy dolog ez, az együttműködés, a kölcsönös bizalom alapköve” – összegezte a szavazást Zubek Adrienn aktivista, aki egyébként a pártokkal való kommunikációban vesz részt. Ennél amúgy lesznek még sokkal nehezebb és fájdalmasabb döntések is, a mostani eufória sem tart majd örökké.

De egy dologban bizonyosan igaza van Katinak, aki leginkább azért tartja fontosnak a választási rendszer megváltoztatását, mert ez a kiindulópontja egy olyan ország építésének, amelyben jó élni. Ő már csak tudja, mekkora a tét: három gyerekéből kettő már külföldön él, de a harmadik is lassan csomagolna. Szóval Kati szerint arra kell ráébreszteni a társadalmat, hogy „nem a pártok szopogatják hegyesre a piramisokat.”

És ebben igazat kell neki adni: hosszú és fárasztó munka lesz visszaállítani egy élhető rendszert azután, hogy sokévnyi önző kormányzás betonozta be a jelenlegi, igazságtalanságra és egyenlőtlenségre épülő, illiberális aligdemokráciát. De ezt a felülről lefelé „építkező” pártok, akik nélkül egyébként nincs demokrácia, legfeljebb erős ösztönzésre lesznek képesek megtenni. Ehhez pedig azokra van szükség, akik piramisokat tudnak építeni: a társadalomra, annak minden külön nyűgjével, de egységbe kovácsolt akaratával és közös céljaival. Ha ez megvan, akkor lehet elkezdeni szopogatni a piramist.

Diószegi-Horváth Nóra – Pap Szilárd István